Férfiasan be kell vallanom: szerdán a parlamentben volt egy pillanat, amikor görcsbe rándult a gyomrom. Nem szokásom megijedni a velünk szemben ülő kétharmados mamelukhadtól, és most sem ez történt. Hanem az, hogy múltunk legsötétebb árnyai suhantak el az ülésterem felett. Az Országház csodálatos épületében gyalázatos törvényt szavaztak meg, arcul csapva a magyarországi németséget is, amelyhez tartozom.
Az új jogszabály értelmében a jövőben
felfüggeszthetik az állampolgárságát annak, aki „olyan magatartást tanúsít, amely veszélyt jelent Magyarország közrendjére, közbiztonságára vagy nemzetbiztonságára”.
Vérfagyasztóan ismerős indoklás ez.
„Elég volt a soproni hazaáruló németség aknamunkájából!”
– ordított egy soproni lap címlapján 1945 tavaszán. A szülővárosomban beszéltek így a szüleimről, nagyszüleimről, rokonaimról. Egy részüket aztán hamarosan el is hurcolták. Két éven belül másodszorra indultak marhavagonok olyan emberekkel, akikről az ország vezetői úgy döntöttek, „veszélyt jelentenek” Magyarországra. Először a zsidóságra, nem sokkal később a németségre ütötték rá bélyeget: „hazaáruló”. És ugye, aki a hazát elárulja, annak nem is lehet maradása a hazában.
A most megszavazott jogszabály ugyan nem származási alapon teszi lehetővé az állampolgárság felfüggesztését, de az alapelve ugyanaz: az állampolgárság többé nem elidegeníthetetlen jogunk, hanem olyan kegy, amelyet az állam bármikor visszavonhat.
A többes szám nem elírás! Ez a törvény nem csak azokkal szemben jogtiprás, akikkel szemben majd alkalmazzák majd. Mindannyiunk állampolgárságát megkérdőjelezhetővé teszi. Betűje szerint (még) nem, de szelleme szerint nagyon is.
A Fidesz ezzel kinyitotta Pandora szelencéjét, amelyből a magyar történelem legborzalmasabb korszakának bűze csap ki.
Külön megdöbbentő és szégyenletes, hogy Ritter Imre, a magyarországi németek országgyűlési képviselője megszavazta ezt a javaslatot. A nevét adta egy olyan gyalázatos jogalkotási gyakorlat visszahozásához, amelynek jegyében azoknak a rokonait, szeretteit üldözték el a szülőföldjükről, akiknek a mandátumát köszönheti.
Ritter Imre a jelek szerint már elfelejtette, kiknek a bizalmából ülhet a parlamentben, és mire esküdött fel. Mi, a Jobbikban nem. Éppen ezért küzdünk egy olyan Magyarországért, amely soha többé nem taszítja el mostohaként egyetlen gyermekét sem.
(A szerző a Jobbik elnökhelyettese, országgyűlési képviselője.)