A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is tüntetett

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is tüntetett


Győr egyik legrangosabb gimnáziumának tanárai és diákjai élőlánccal tiltakoztak a kormányzat oktatáspolitikája ellen. A Révai Miklós Gimnázium 70 fős tantestületéből negyvenhatan álltak az ügy mögé. Köztük volt a Fidesz által preferált Nemzeti Pedagógus Kar elnöke Horváth Péter is, aki egyben a Révai gimi igazgatója.

A közel ezer résztvevő, „a köznevelés méltatlan helyzetére és súlyos, rendszerszintű problémáira” hívta fel a figyelmet még a tanítás megkezdése előtt. 

A Telex tudósítása szerint ez a megmozdulás az eddigi legnagyobb volt Győrben. A Révai mellett több közeli iskola diákjai, szülők és tanárok is csatlakoztak az akcióhoz.

Győrben múlt pénteken már volt két tüntetés: az egyiket a diákok szervezték, ott félezren lehettek, a másikat pedig a pedagógusok.