Úgy vezeti be az egészségügyi reformját a kormány, hogy egy napot se hagy az egyeztetésre

Rétvári Pintér
Rétvári Bence és Pintér Sándor a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság előtt
Béli Balázs

Szerdán kerül a parlament elé az "Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról" című törvényjavaslat, amely eredményeként Pintér Sándor belügyér bevezetné az Orbán-kormány újabb egészségügyi reformját. 

Jól jellemzi a kormányzati szándékot, hogy a plenáris ülés előtt egy nappal hívta egyeztetni a pártokat a Belügyminisztérium. Sőt, az eredeti terv szerint az esemény a keddi plenáris ülés előtt néhány órával kezdődött volna, de hétfőn átütemezték a napirendet és szerdára halasztották vitát - derül ki a Népszava cikkéből

Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője arról beszélt a lapnak, nem biztos, hogy részt vesz ezen a fórumon. Azért is bizonytalan, mert a tárgyban megjelölt törvényjavaslatot már benyújtották a Parlamentnek és a tervezett szakpolitikai tájékoztatás után alig 24 óra múlva megkezdődik a vitája is az Országgyűlésben.

"Ha lett volna valódi egyeztetési szándék, akkor napokkal a benyújtás előtt kellett volna konzultálni. Az egyeztetést egyébként nem elsősorban az országgyűlési képviselők hiányolják, hanem jelen esetben az egészségügyben dolgozók szakmai képviseletei"

– fogalmazott a politikus. 

A Belügyminisztérium a Népszavának küldött tájékoztatásában azt írta, „válaszadásunkig nem jelzett vissza a Momentum, a Demokratikus Koalíció és a Mi Hazánk. A Jobbik közölte, nem vesz részt az egyeztetésen, a Fidesz, a KDNP, az MSZP, Párbeszéd, LMP képviselteti magát.” Arra a kérdésünkre, hogy miért csak közvetlenül a javaslat tárgyalása előtt kerül sor a tájékoztatóra, azt válaszolták: „a tárca a törvénycsomag múlt heti benyújtását követően időt biztosított a javaslat megismerésére, és az előzetes tájékozódás alapján 2022. november 22. volt a legalkalmasabbnak tetsző időpont.”

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) is tiltakozik a csomag ellen, és több ponton is módosítaná a javaslatot, az ügyeleti rendszer OMSZ-hez kapcsolódó részét például visszavonnák.

„A javasolt változtatás lehetőséget ad a kormány számára, hogy az állami mentőszolgálatot (OMSZ) jelölje ki a feladatra, de a rendeleti szint biztosítja a folyamatok, hatások megismerése után korrekciós lehetőséget”

– írják Rétvári Bencének címzett levelükben, és kérik, hogy a végszavazáson az elnökség tagjai is részt vehessenek.

A Telex arról ír, hogy az új egészségügyi törvényjavaslat lehetővé tenné azt is, hogy a kórházi dolgozókat viszonylag szabadon irányítsák ide-oda a megyei intézmények között, annyi megkötéssel, hogy 3 óránál – kisgyermekesek esetében 2 óránál – nem lehetne többet ingázni tömegközlekedéssel.

A javaslat lehetővé tenné azt is, hogy az orvosok fizetése akár 20 százalékkal csökkenjen teljesítményük alapján, a kamara ez ellen is tiltakozik. A MOK szerint „az egészségügyi dolgozók teljesítményének értékelése megoldandó feladat, de ez csak érdemi előkészítés után és az intézményi minőségbiztosítási rendszerébe ágyazva valósítható meg az ellátás minőségét és biztonságát javító módon”.

Az is idetartozik, hogy a Honvédkórház körüli átalakításokat is ad hoc módon, gyakorlatilag a parlamentet és a szakbizottságot megkerülve erőszakolná át az Orbán-kormány a Törvényhozáson.