Mindent vissza?! A NER nem ad több pénzt az erdélyi sajtóra, szállodákat épít közpénzből a haveroknak

tusványos, orbán
Tusványos - 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor - Orbán Viktor előadása
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

„Három és fél év alatt, 2021. június végéig 7,45 milliárd forint (jelenlegi árfolyamon 20 millió euró) támogatást kapott a magyar kormánytól az Erdélyi Médiatér Egyesület. A támogatás révén a korábban ismeretlen egyesület az erdélyi magyar sajtó messze legnagyobb médiatrösztjévé vált: ma már azokat a médiaorgánumokat könnyebb felsorolni, amelyek nem tartoznak az egyesület portfóliójába”

fogalmazott tavaly nyáron az Átlátszó hírportál romániai leánya, amikor számba vette, milyen eredményekkel gazdagodott a magyarországi közpénzzel felpumpált román médiaszervező vállalat, a „román KESMA”. A cikkben szó esik, hogy abban az időben a NER-nek nyilvánvalóan stratégiai kérdés lehetett az erdélyi magyar sajtó ellenőrzése, irányítása ilyen nagy bevétellel ugyanis a sokszorosan nagyobb román médiapiacon is csak a nagyok rendelkeztek.

A erdélyi sajtószervezési ügy informális gazdája az akkor még, a miniszterelnök informális tanácsadója, Habony Árpád közelében, a Századvégnél dolgozó, erdélyi származású Demeter Szilárd volt, aki az Erdélyi Médiatér Egyesület „nem hivatalos nagyköveteként” ismerte el az Átlátszónak, hogy ő az ügygazda:

„A politikai munkámon túl ebben láttam és látom azt a lehetőséget, hogy a magam eszközeivel tegyek a szülőföldemért”.

Demeter szavaiból az is kiderült, nem kevés céllal és nem kis energiával ugrott neki többedmagával az erdélyi médiarendszer megváltoztatásának.

„Erdély 3.0. Egy összetett koncepciót tettünk le az asztalra, amely egy integrált média felépítése mellett tartalmazza az erdélyi szcéna megteremtésének elemeit, valamint mindazon platformok koncepcióját, amelyek az ezen eszközökkel történő közösségépítést szolgálhatják. Hangsúlyosan online fejlesztéseket szeretnénk, mert errefelé megy a világ. Nem csupán platformokról gondolkodtunk, de a hatékony on-line tartalommenedzsmentre és egyebekre is van javaslatunk. Tehát olyan infokommunikációs megoldásokat is szeretnénk fejleszteni, amelyek segítségére lehetnek a külhoni anyanyelvi nyilvánosság szereplőinek. Erre külön munkacsoport alakult.”

Az interjúban Demeter a print lapok jelentőségét is hangsúlyozta, „Valóban on-line fejlesztést hajtunk végre, de a fejlesztést egy stabil off-line háttér adja. (...) Az egyesület külön projektcéget alapít, a lehető legjobb szakembereket alkalmazzuk. Aggályosan odafigyelünk arra, hogy a pénz ne folyjon el. (...) Vannak szakemberek, akik megteszik a maguk javaslatait, a stratégiai döntéseket az a keménymag hozza meg konszenzusos döntéssel, akik az elmúlt években időt és energiát nem kímélve úgy dolgoztak ezen a projekten, hogy a konkrét megvalósulásra alig mutatkozott valami halvány esély. Ha valaki öt évet áldoz erre az életéből ilyen keretek között, az most nagyon fog igyekezni, hogy jól éljen a lehetőséggel. A döntések végrehajtása már szintén szakemberek dolga, akik mellé erős kontrolling-rendszert teszünk, ennek a modelljét is kidolgoztuk.”

Az erdélyi magyar sajtó nagyívű felvirágoztatása mögött Demeter szociális érzékenysége is fel-felbukkant. A rendszer korábbi zavarainak megszüntetése azért volt fontos számukra, mert „többszáz erdélyi magyar munkavállalót (újságírókat, terjesztőket, az adminisztrációban dolgozókat stb.) nem lehet az út szélén hagyni. (...) A konszolidációban „benne volt vagy öt-hat év munkám, munkánk, nagyjából háromszáz székely család maradt volna munkahely és kereset nélkül 2017 karácsonya előtt. Nem beszélve arról, hogy bedőlt volna a fél erdélyi sajtó. Az volt viszont a kérdés, hogyan lehetne megmenteni egyrészt az embereket, másrészt azokat a médiumokat, amelyeket sok év alatt felépítettek. Erre mondtuk mi azt, hogy önmagában viszont ez ma már nem elegendő, ugyanazt nem érdemes újraépíteni. Ha már adódik egy ilyen lehetőség, akkor próbáljunk meg jobbat csinálni. Ne csak médiát építsünk, hanem annál többet.”

Az ugyancsak erdélyi újságíró, Parászka Boróka az első pillanattól kezdve kételkedett a terv hasznosságában. A Mércén írt arról, hogy „egy kedvezményezett egyesületet látunk, de sehol egy számonkérhető fórum, testület, sehol a pénz felhasználásáról szóló stratégia, vállalás. (...) Nem tudjuk, ki dönt, és miért dönt úgy, ahogy dönt rólunk, velünk, általunk. Nem kérhetjük számon, hiszen nincs, akin. Nem mondhatjuk, hogy igazságtalan, méltánytalan – mert nincs az igazságosságnak, méltányosságnak kidolgozott szempontrendszere.”

És akkor most ugorjunk az időben! Demeter Szilárd időközben a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője lett, illetve a teljes hazai kulturális élet meghatározó figurájává vált.

A Magyar Hangban a székely származású újságíró, Lukács Csaba arról adott hírt a napokban, hogy

„december végén bezárják az erdélyi magyar nyomtatott sajtó többségét. Megszűnnek Krónika, a Székelyhon és a Székely Hírmondó napilapok, a Heti Hirdető heti-, valamint a Nőileg havilap is. Ezzel egyidőben felszámolják az egész Székelyföldet lefedő lapterjesztő és kézbesítő hálózatot is.”

A drákói döntésről a médiacsoport dolgozói egy nappal korábban értesültek.

Nemes László ügyvezető igazgató egy nyolcvan fős online értekezleten közölte a hírt az újságírókkal és adminisztrációs dolgozókkal. Azt, hogy emiatt kiket fognak kirúgni és kit nem, a közvetlen helyettesek fogják közölni az érintettekkel. Biztosan lesznek leépítések: mivel nem lesz nyomtatott termék, tördelőkre, lapterjesztőkre és kihordókra biztosan nem lesz szükség.

Mint írta, pár hete,

az utóbbi hetekben-hónapokban a szakmán belül többször is lehetett hallani olyan híreket, hogy akadozik a Budapestről megígért támogatás, és ha nem jön pénz, baj lesz.

Ez most bekövetkezett, igaz, az indoklásul egészen mást, a „nehéz gazdasági helyzetet” mondták.

„Úgy tűnik, Erdélyben sem sikerült egy saját lábán megálló, nyereséges médiavállalkozást létrehozni.”

November elejére a helyzet egyre csak romlott. Nemcsak bezárják december végétől az évek során szisztematikusan felvásárolt nyomtatott sajtótermékeket, de

a rádiók és online újságok esetében is elküldik a munkatársak több mint felét.

A Fidesz határon túli médiabirodalma nagyszabású tervekkel indult, de csúfos kudarc lett belőle, de legalább jó sok pénzébe került a magyar adófizetőknek – tudósított a Magyar Hang a fejleményekről. Azt, hogy pontosan mi történik, így írta le az újságíró: „elküldik az eddig a print és az online oldalakat is kiszolgáló teljes fotórovatot, megválnak főmunkatárstól és a legnagyobb székelyföldi városban dolgozó tudósítótól, de online újságíróktól is. Még az elméletileg nyereséges rádióknál is komoly karcsúsítások lesznek: a marosvásárhelyi Gaga Rádiónál például elküldenek legalább két hírszerkesztő-bemondót és a hétvégi műsorok teljes stábját. A szentgyörgyi rádiónál legalább három emberrel közölték, hogy januártól nem számítanak rájuk, de Gyergyóból és máshonnan is jöttek ilyen hírek. Van olyan újságíró, akinek három hónap lett volna a nyugdíjig, de neki is mennie kell".

A Magyar Hang újságírójának informátorai politikai korrupcióról is találgattak. „Nagyon furcsa, hogy alig két hónappal a bezárások bejelentése előtt még vásároltak nyomtatott sajtóterméket – a felsőháromszéki Székely Hírmondó napilapot szeptembertől vette át a Médiatér, világmegváltó tervekkel. Bár az is lehet, hogy más volt a cél a bevásárlással – egyik forrásunk szerint a letöltendő börtönbüntetése elől Magyarországon bujkáló ex-politikust, Olosz Gergelyt fizették ki a tranzakcióval – a Székely Hírmondót ugyanis egyértelműen a volt RMDSZ-szenátorhoz kötik. Olosz egyébként Semjén Zsolt közeli barátja.”

A Magyar Hang szerzője biztos abban, hogy

a kudarccal pont az idősödő olvasók maradnak nyomtatott magyar szó nélkül.

Az újságíró olvasókkal is beszélgetett kis falvakban: sokan a tévéműsorok és az apróhirdetések (különösen a gyászjelentések) miatt rendelték meg még mindig az év végén megszűnő lapokat. Abban mindenki szinte biztos volt: ami decemberben leáll, az többet soha nem fog újraindulni. Egy másik forrás szerint az összes médiumnál eddig dolgozók létszámához képest a karcsúsítás után a munkavállalók kevesebb mint a fele marad meg.

Az ugyancsak erdélyi ügyekkel foglalkozó újság, a Transtelex a botrány után elérte Demeter Szilárdot a bezárások után. A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója kibújt a korábban megszokott, szabatos és szakszerű válaszok megadása alól. Annyit közölt csak, hogy szerinte neki már más feladatai vannak, és nem érzi felelősnek magát azért, ami az általa gründolt médiatrösztnél történik.

Az erdélyi magyar sajtónak tehát úgy tűnik, befellegzett, de az élet megy tovább. A közpénzek elköltésében a hangsúlyok mintha eltolódtak volna. Ugyancsak a Magyar Hang adott arról hírt, hogy

Székelyföldön nem sajtó, hanem kilenc luxushotel épül a magyar adófizetők pénzéből.

Négy és ötcsillagos házak, de még egy hatcsillagos luxus resort is. Ugyan a szállodák minősítő rendszerében az öt csillag az elérhető legnagyobb, a Mészáros Lőrinc üzlettársa által, adófizetői pénzből épített gyergyóremetei szállodának hat lesz. Erről a magyar közpénzt szétosztó magánalapítvány vezetője beszélt egy turisztikai konferencián Csíkszeredán, kiemelve azt is, hogy ez az exkluzív helyet a felső tízezer számára építik egy magánrepülőtér mellé a Görgény-havasok lábánál.

„Nyilván azért, hogy a NER-ben elvégzett verejtékes munka fáradalmait a kíváncsi szemek elől elzárva lehessen kipihenni: kiröppennek a magángéppel, esznek-isznak, meglesik a medvét, aztán jöhetnek újra a dolgos hétköznapok”

– így az újságíró, aki végig kérdezte a helyi turisztikai szakembereket, sőt még a régió egyetlen olyan főiskolájának vezetőit is, ahol turizmus szakirányú képzés van: a döntéshozók kikérték-e a véleményüket, netán tanácsaikat erről a gigantikus projektről? A székelyföldi turizmusba ugyanis soha nem érkezett ennyi (köz)pénz egyszerre. „A választ az olvasó is tudja: nem.”

Mindenképpen feltűnő, hogy a magyarországi közpénzből felépített Erdélyi Médiatér Egyesülettel és általában az erdélyi magyar sajtó küszködésével a hangadó hazai kormánylap nem sokat foglalkozott. A Magyar Nemzet ugyanakkor bő terjedelemben számolt be arról, hogy megjelentek az erdélyi kastélyok az ingatlanpiacon, s hogy

„kiváló befektetésnek bizonyul a romániai ingatlanpiacon a magyar történelmi épületek adásvétele.”

A reklámízű cikk aktuális árakkal és fényképekkel illusztrálva mutatja be az ingatlanok történelmi körülményeit és a lehetséges vásárlóknak mintha segítséget nyújtana, kit keressenek, ha netalántán szándékukban állna vásárolni egyet-kettőt.