Ez nem műhiba! Kellett hozzá 24 óra, de a kormánysajtó ma már Matolcsy Györgyöt támadja

Ez nem műhiba! Kellett hozzá 24 óra, de a kormánysajtó ma már Matolcsy Györgyöt támadja

Aki abban reménykedett a kormányoldalon, hogy Matolcsy György jegybank elnök tegnap délelőtti igazságbeszéde valami újabb habonyi kommunikációs trükk, annak ma délelőtt már bizonyosan csalatkoznia kell.

Kitört a háború!

Emlékezetes, Matolcsy György a tegnap 10 órakor kezdődő Gazdasági bizottsági ülésen az N1TV kamerái előtt tartott egy papírból olvasott félórás beszédet arról, hogy az Orbán-kormány szakadékba lökte a magyar gazdaságot, és műhibák sorozatát követte el, aminek az egyik következménye az elszabadult infláció - és az, hogy hazánk a világ negyedik-ötödik legsérülékenyebb gazdaságú országa.

Bár a Magyar Nemzeti Bank elnöke láthatóan készült a beszédre, az állami propaganda gépezetet meglepte a támadás. A közmédiába például tegnap estig nem került be sem Matolcsy, sem pedig a rá reagáló Varga Mihály pénzügyminiszter. De a Telex gyűjtéséből kiderül, hogy ahol be is számoltak a kormányoldalon az Orbán-kormány teljesítményét ért kritikákról, azok csak a kisebb elérésű portálok (Magyar Nemzet, Mandiner és Pesti Srácok) voltak. 

Ma délelőttre viszont összeszedték magukat a központban, és gyakorlatilag pont 24 órával azután, hogy Matolcsy György befejezte a monológját, a kormánypárti médiabirodalomhoz tartozó Világgazdaság felületén (amelyet gyakran szemléz az MTI is...) megjelent egy hír

"Élete végéig jegybankelnök akart maradni Matolcsy György"

címmel. 

A portál szerint

"a jegybank azt szerette volna elérni a kormánypártoknál, hogy a parlamenti többség úgy módosítsa a jogszabályokat, hogy Matolcsy György élete végéig, de minimum 2031-ig a Magyar Nemzeti Bank elnöke maradhasson. (...) A kormánypártok ezt elutasították, információink szerint ennek a személyes sérelemnek tudhatók be az MNB elnökének hétfői, a kormány gazdaságpolitikáját súlyos kritikával illető mondatai."

Tehát a Matolcsynak szánt válasz nem szakmai (lesz), hanem személyes jellegű, a kormánypártokra hivatkozva. Másként fogalmazva, a Magyar Nemzeti Bank elnökét elkezdte személyében támadni az Orbán-kormány sajtója. Ez nem műhiba.