Vona üdvözölte a Jobbik önkormányzati modelljét - de tiltással építsük a lokálpatrióta közösségeket?

Vona üdvözölte a Jobbik önkormányzati modelljét - de tiltással építsük a lokálpatrióta közösségeket?

Vona Gábor szerint jó a Jobbik által is javasolt irány, de a Második Reformkor alapítója a törvényi tiltásra helyezné a hangsúlyt a pártmentes önkormányzatok eléréséhez.

Megérkezett az első reakció a Jobbik bejelentésére, miszerint a konzervatív párt felszabadítaná az önkormányzatokat az országos politikában tapasztalható vitáktól, és inkább a lokálpatrióták kezébe adná helyi közösségek vezetését. Vona Gábor a Facebook-oldalán közölte, a Második Reformkor örömmel látja, hogy a 2019 őszén meghirdetett és akkor az összes parlamenti párt részére elküldött “pártmentes önkormányzatiság” törvényjavaslata egyre szélesebb támogatásra tesz szert.

"Javaslatunk az önkormányzatokat végre kiszabadítaná az országos pártpolitika fogságából és visszaadná a települési közéletet azoknak, akik erre a legalkalmasabbak, a helyi szervezeteknek. A Jobbik mai sajtótájékoztatóján ugyan valóban ebbe az irányba tett egy lépést, de az összességében félmegoldás. Az igazi innováció szerintünk az országos pártpolitika világos és egyértelmű leválasztása az önkormányzatiságról, ezért az olyan kezdeményezések, amelyek lehetőséget vagy kiskaput hagynak a pártok civil köntösbe bújtatásának, csak elkendőzik a problémát"

- emelte ki Vona Gábor a jelenlegi legfontosabb különbséget a két szándék között. 

A posztban is mellékelt törvényjavaslat ugyanis egyelőre sokkal inkább a törvényi tiltásra helyezi a hangsúlyt, sem pedig a lokálpatrióta közösségek döntésében bízik.

Ha valamit megtanulhattunk a NER több mint tizenkét éve alatt, az az, hogy

a felülről, törvényben meghatározott, a helyi igényeket, gondolatokat figyelmen kívül hagyó politika végső soron csak a döntéshozók és köreinek érdekeit szolgálja. Így van ez a megyei szintre emelt pénzosztástól kezdve az oktatás központosításáig sok területen. 

A Második Reformkor "Az önkormányzati választások függetlenségéért" című törvényjavaslatában például meghatározzák, kik lehetnek jelölő szervezetek az önkormányzati választások idején. A szöveg szerint:

"A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a választás kitűzésekor a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában legalább 2 éve jogerősen szereplő egyesület – amely legalább 2 éve azon a településen vagy fővárosi kerületben tartja fenn székhelyét és folytatja tevékenységét, ahol jelöltet állít, valamint az előző öt lezárt üzleti évben a bevételei között nem szerepel a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában jogerősen szereplő párt által rendelkezésére bocsátott pénzbeli és nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás, továbbá a választás kitűzését megelőző öt évben nem szerepelt a neve, logója támogatóként az országgyűlési képviselők és az Európai Parlament tagjainak választásán a jelölő szervezetek és a jelöltek által készített plakátokon – a szakszervezet kivételével."

Ha csak abból indulunk ki, hogy nincs két évünk az önkormányzati választásokig megfelelő ideje működő civil szervezeteket keresgélni, az egy dolog. Másrészt törvényi tiltással meghatározni, hogy az önkormányzati választásokon a választópolgárok kire, milyen szervezetre, milyen személyekre szavazhatnak, az nem is túl demokratikus. 

A politikai innováció célja - amelynek a végeredményével,

az önkormányzatiság normalizálásával Vona Gábor és a Jobbik is egyetért

- éppenséggel a közgondolkodás megváltoztatása lenne, illetve hogy

ne mondjuk a Fidesz, Jobbik, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd, Momentum, Mi Hazánk pártközpontjában döntsenek például Jászberény, Újpest, Dunaújváros és Eger működéséről. 

Ehhez nem a pártokat kell kizárni, hanem a helyben élőket kell előre engedni. S ha lokálpatrióták úgy döntenek, hogy egy párttag/pártlogó mögé állnak be, akkor hajrá, ha pedig találnak a közösségben alkalmas, elhívatott személyeket a képviseletükre, akkor pedig virágozzék száz virág. 

De legalább megindult a diskurzus egy normális és reformált Magyarországért.