Az éjjeli fagyokkal operáló november nem éppen az az időszak, amikor nagy elánnal tervezget az ember bármilyen utazást. Egyrészt, mert ilyenkorra már elképzelhetetlen távolságba kerül a ragyogó ég és a harminc fok emléke, másrészt, mert semmi nem vonzóbb, mint a fotel és a takaró. Meg legfeljebb egy cikk, ami a nyári kalandokról szól. Néha ez is tud annyira melegíteni, mint egy csésze forró tea.
1. Akárki akármit mond, felveszik a stopposokat
Az úticél a belga tengerparton fekvő Brugge (amit sokféleképpen írnak, most maradjunk ennél), tehát először is át kell jutni Ausztriába, ahhoz el kell jutni Győrön keresztül Bécsbe - kézenfekvő, hogy a Sasadi úton érdemes kiállni az útszélre. Az életérzés: “A hüvelykujjam az égre mutat, a csizmámon vastag a por”
Csakhogy a Sasadi út sokszáz méteres körzete éppen romokban hever átépítés miatt, forgalomelterelés, minden. Sebaj! Mindig akad valaki, aki megáll.
2. Nem.Szabad.Félni.
Akárhogy is nézzük, a stoppolás tulajdonképpen abból áll, hogy az ember beül vadidegenek autójába, akiknek olyan 95%-ban ki van szolgáltatva. Itt nem működik a félelem, itt csak a hit és a bizalom működik. Még akkor is, amikor a sofőr száznegyvennel megy az autópáján másfél méterre (!) az előző autó hátuljától. Na, olyankor inkább a felhőket kell nézni. És nagyon hinni. És nagyon bízni.
3. Még akkor is lehet stoppolni, ha épp migránsválság van
Annál nagyobb szívást elképzelni, mint, hogy bemondja a rádió: harminc (!) kilométeres kocsisor áll az autópályán az osztrák határhoz vezető magyarországi útszakaszon, nehezen lehet. Közben a hőmérő higanyszála feltartóztathatatlanul kúszik jócskán a harmincas érték fölé… Na és? Ebben pont ez a szép: ha az ember stoppol, soha nem tudja, mire számíthat.
4. Nyáron érdemes belevágni
Hacsak nem kizárólag a kaland kedvéért teszi valaki, sejthető, hogy aki stoppolásra adja a fejét, low-budget utazásban gondolkodik. Így, ha már az útiköltségen, valószínűleg a szálláson is spórolni akar. És melyik az az egyetlen évszak, amikor szabad ég alatt lehet aludni? Persze, a nyár. Előfordulhat ugyanis például olyan, hogy a kalandvágyó stoppoló kénytelen a linzi autópálya mellett éjszakázni…
5. Az osztrák rendőrök nagyon jó arcok
Érdemes előre tájékozódni, melyik országban hol szabad stoppolni. Az autópálya mellett a leállósávban egyértelműen tilos, nem mellesleg életveszélyes - de ha valaki ezekre fittyet hányna, még csak nem is érdemes. Az elhaladó autósok ugyanis túl gyorsan mennek ahhoz, hogy egyáltalán el tudják olvasni az úticélt jelző táblát, vagy ahhoz, hogy megálljanak. A rend őreitől viszont bármikor lehet a szabályok felől tájékozódni - és még az is előfordulhat, hogy elvisznek egy darabon. Szintén megtörtént.
6. Hiába lehet(ne) Németországban sebességkorlátozás nélkül száguldozni a pályán
Miután megjártuk a harminc kilométeres dugót és az autópálya melletti csövezést, borzasztóan megörültünk Németországnak, ahol jó minőségű autópályák vannak, sebességkorlátozás viszont nincs. Igen ám, de az utak minőségét valahogy fenn is kell tartani, ehhez pedig karbantartás és átépítés szükséges. Rengeteg, és még annál is több karbantartás és átépítés. Így aztán az elképzelés, hogy villámgyorsan kipipáljuk az osztrák és a belga határ közötti távot, a valóságban úgy nézett ki, hogy ütvefúrók és betonkeverők kellemes, lágy hangján meditálva üldögéltünk hatezernégyszáz dugóban. Egész Németországban.
7. A bolgárkalauz-élmény simán benne van a pakliban
Hatalmas általánosítás, de két dolgot megtudtunk a bolgárokról és a törökökről: nem igazán beszélnek európia nyelveket, de még angolt se, ellenben nagyon kedvesek és segítőkészek. A török kamionos, aki egyébként a legráérősebb ember, akivel valaha találkoztunk, főzött ebédet és egy pihenőhelyen fel is tálalta - három személyre. A bolgár fickóval pedig nagyjából tényleg úgy komminukáltunk, mint Esti Kornél. A különös nyelvi helyzet emellett még a nyelvújítást is inspirálja: például, ha meg akarnak kínálni egy bolgárt mogyoróval, elég, ha azt kérdezik tőle: Mogyorovszki?
8. Magyarokkal találkozni igazi felüdülés
És nem csak a stoppolóknak. Azok a srácok, akik megálltak nekünk, persze ránézésre nem tudhatták, hogy magyarok vagyunk. De nehéz lenne leírni, hogy felderült az arcuk, amikor a “Hi!”-ra azt válaszoltuk nekik: “Sziasztok!”
9. Megérkezni felülmúlhatatlan élmény
Hétfő reggel fél 8-kor indultunk Budapestről, és szerda este fél 9-kor érkeztünk meg Brugge-be. Három napi dugóban-ülés, autópálya-nézegetés, ki-és beszállás, tizenkét fuvar, egy szabad ég alatt és egy frankfurti kempingben töltött éjszaka után eljutni a Brugge nevű mesevárosba… ez a rengeteg küzdelem nyilván még jobban fokozta az élményt, amit szintén nehéz lenne szavakba önteni. Nem is próbálkozom vele - inkább ajánlom mindenkinek kipróbálásra!
10. A visszaútra megfontolandó a repjegyvásárlás
Aztán persze minden kaland elkezd a végéhez közeledni, így a megérkezés ámulatából és a nyaralás örömeiből felocsúdva elkezdtünk azon gondolkozni, vajon egy Budapest-táblával a kezünkben (ami mindenképpen kiábrándító lett volna) végig akarjuk-e még egyszer csinálni a stoppolás-részt. A kevesebb mint két órás repülőút így inkább a torta tetején a csokimáz feletti tejszínhabon álló koktélmeggy volt. És hihetetlen volt belegondolni, milyen messze is van valójában “gyalog” az az ezerötszáz kilométer. Viszont a repülőúton nem volt semmi izgalom (attól eltekintve, mennyire jó repülni, persze), még egy kis turbulencia sem, pláne nem tizenkét nagyon különböző, de egyformán jószándékú ember, aki segített nekünk eljutni Brugge-be...