Az Osztrák–Magyar Haditengerészetben kezdte katonai pályafutását. 1909–1914 között Ferenc József szárnysegédje, ellentengernagyként a monarchia flottájának utolsó főparancsnoka volt. Az uralkodó a világháború végén altengernaggyá léptette elő. Az első világháborút követő bolsevik proletárdiktatúra összeomlása után megszilárdította az államhatalmat és az I. világháborúban súlyos sebeket kapott Magyarországot.
Sokat idézett beszédét 1919. november 16-án mondta el, amikor bevonult Budapestre az általa szervezett Nemzeti Hadsereg élén.
„Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit, és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat.”
1920. március 1-jétől 1944. október 16-áig ő volt a Magyar Királyság kormányzója. A Horthy-korszak virágkora a II. világháború kitöréséig tartott. A 20-as évek végén és a 30-as évek elején az ország talpra állt a trianoni országcsonkítás után. Magyarország jelentős gazdasági fejlődésnek indult, amely stabil társadalmat eredményezett. Hitler 1933-as hatalomra jutásával az egyre feszültebb nemzetközi légkörben Magyarország két agresszív nagyhatalom, a Harmadik Birodalom és a sztálinista Szovjetunió közé szorult. Ez lényegében katasztrofális helyzetbe sodorta az országot és a II. világháború kitörésével egész Európát. A kényszerpályán mozgó Magyarország számára nem volt jó választás.
1944 októberében Horthy Miklóst a pozíciójából a német megszállok mozdították el, lemondásra kényszerítették az elrabolt fiával zsarolva az idős kormányzót, aki a hatalmat Szálasi Ferencnek, a nyilaskeresztesek vezetőjének adta át.
Portugáliai emigrációban halt meg, 1957-ben. 1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen. A kommunista államhatalom a rendszerváltásig összemosta személyét a fasizmussal és véreskezű diktátorként állította be, ennek köszönhető, hogy a mai napig ellentmondásos a megítélése a magyar történelemben.
Leginkább emlékiratának utolsó gondolatai jellemzik hazafiságát és Magyarország iránt érzett szeretetét, ma is útmutatóként szolgálva a magyarság számára:
"Bármit is hoz a jövendő, kérve kérek minden magyart, aki e névre méltó és akár otthon szenved némán az idegen uralom alatt, akár kiüldözötten keres magának és családjának fedelet, meg falatot széles e világon: temessen el minden pártviszályt és személyes perpatvart és csak egyetlen egy célra vesse tekintetét, fordítsa minden erejét és csakis ezért dolgozzék, meg imádkozzék. Ez a cél mindnyájunk közös, szent célja: Magyarország felszabadítása."