160 ezer menekült kötelező átvételét javasolja Juncker

Szerinte "nincs vallás, nincs hit, nincs filozófia, amikor menekültekről van szó". Az osztrákok is üdvözlik a kvótát.

Juncker az Európai Parlament plenáris ülésén tartott évértékelő beszédet, és áttekintette az unió helyzetét.
   
Nincs jó állapotban az Európai Unió, mert kevés benne az "Európa" és kevés benne az "unió" - mondta. Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény vezetője szerint - miként azt a helyzetelemzés írásba foglalt prioritási pontjai közt kiemelte - Európának nagyobb védelmet kell biztosítania a "menekülteknek", ugyanakkor meg kell erősítenie határainak őrzését.
   
Beszédében Juncker emlékeztetett arra, hogy a brüsszeli bizottság már májusban javasolta Olaszország és Görögország tehermentesítését 40 ezer fővel. Ezt 120 ezerrel megnövelve most azt indítványozta, hogy az uniós belügyminiszterek jövő hétfői rendkívüli ülésén döntsenek 160 ezer menekült kötelező jellegű átvételéről, és az e tekintetben kedvezményezett országok köre bővüljön ki Magyarországgal.
   
Indoklásként megállapította: eddig minden politikus elhanyagolta a balkáni menekültútvonalat. Beszámolva a földközi-tengeri "menekültáradat" megfékezésének eredményeiről, arról, hogy az uniós tengeri művelet eredményeket mutathat fel az útvonal stabilizálásában, leszögezte: ehhez hasonlóan stabilizálni kell a balkáni útvonalat is. Ezzel kapcsolatban tett említést arról, hogy Magyarországot sem szabad magára hagyni.
   
A Balkánról szólva Juncker hangsúlyozta, hogy az EU-tagságra pályázó országoknak meg kell őrizniük "biztonságos eredetország" jellegüket. Indítványozta, hogy az uniós tagállamok állapodjanak meg abban, mely országokat tekintik biztonságosnak, és az onnan érkezők esetében az a kiinduló feltételezés, hogy biztonságban vannak hazájukban.
   
Ezen országok polgárait sem lehet azonban megfosztani azon joguktól, hogy menedéket kérjenek - tette hozzá. A bizottsági elnök azt is leszögezte, hogy az uniós tagjelöltek - vagyis több balkáni ország, valamint Törökország -, továbbá a többi, szintén uniós tagságra törekvő balkáni ország köteles fenntartani a jogállami viszonyokat, ellenkező esetben elveszti a lehetőségét az uniós tagság elnyerésére.
   
A menekültválság belátható időn belül nem fog megoldódni - jelentette ki Jean-Claude Juncker.
   
A "menekülteket" - mondta - nem állítják meg a határok, a falak és a kerítések. Szerinte azok, akik az Iszlám Állam szélsőséges fegyveres szervezet elől menekülnek, azok minden áron el akarnak jutni a szabadságba, és Európának magába kell néznie, ha nem fogadja be őket.
   
Az EU-országoknak - mondta az Európai Bizottság elnöke - nem szabad vallás szerinti megkülönböztetést tenniük a menekültek között.  

"Nincs vallás, nincs hit, nincs filozófia, amikor menekültekről van szó"

- fogalmazott (majd pedig a bevándorló megoldja, hogy legyen vallás és hit, csak immáron a sajátja).
   
Juncker kilátásba helyezte, hogy a jövő év elején - a menekültválság hosszú távon fenntartható kezelése érdekében - a bizottság állandó jellegű menekültbefogadási mechanizmusra tesz indítványt. Úgy vélekedett, hogy biztosítani kell a menekültek munkavállalási jogát, valamint határozottan leszögezte, hogy meg kell őrizni az útlevél-ellenőrzéstől mentes utazást lehetővé tevő schengeni övezet vívmányát.
   
Az unió helyzetéről szóló, számos más témakört érintő beszédnek az éghajlatváltozással kapcsolatos részében Juncker kitért arra is: most ugyan a háborúk elől menekülnek tömegével Európába, ám éveken belül megjelenhetnek a "klímamenekültek" is - azok, akik az elviselhetetlenné váló éghajlati viszonyok elől keresnek menedéket. Ezért - hangsúlyozta - azonnal cselekedni kell, a klímavédelem terén nincs vesztegetni való idő.
   
A bizottsági elnök - még a mostani menekültválságról szólva - indítványozta, hogy hozzanak létre 1,8 milliárd eurós pénzügyi alapot annak támogatására, hogy Afrika jobban tudjon megküzdeni nehézségeivel, és ezzel is csökkenjen az onnan távozó menekültáradat.

Üdvözlik a kvótát

Az osztrák kancellár üdvözölte Jean-Claude Juncker uniós kvótára vonatkozó javaslatát, és rendkívüli uniós csúcs összehívását sürgette - közölte az osztrák kancelláriahivatal (Bundeskanzleramt) szerdán.

Az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban az Európai Parlament előtt beszélve szorgalmazta, hogy az uniós tagországok vállaljanak kötelezettséget 160 ezer menekült befogadására a három legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagországtól, Olaszországtól, Görögországtól és Magyarországtól.
   
Werner Faymann osztrák kancellár (tudják, időnként ő szokott teljesen megkergülni a bevándorlók és hazánk kapcsán) úgy vélte, hogy a menekültkérdésről szóló vitában végre elmozdulás történt. Felvetése szerint azok után, hogy az Európai Unió belügyminiszterei szeptember 14-én tárgyalnak a menekültválságról Brüsszelben, egy rendkívüli csúcson az uniós kvótáról szóló terveket kellene megvitatni. A kancellár kijelentette: Ausztria támogat minden, a menekültelosztás kötelező uniós kvótájáról szóló kezdeményezést.