A klímaváltozás nem egy jövőbeli esemény, hanem a mindennapjaink része, talán ezt már mindenki elismeri. Azonban a leckét ezzel még nem fejeztük be. A kétrészes interjúból kiderül, hogy ellentmondásokkal teli, bonyolult világunknak mindössze körülbelül tizenöt esztendeje maradt az átállásra, és hogy az alkalmazkodás kifejezés egy baljós jelentéstöbblettel gazdagodik.
Miért volt szükség az ENSZ 2030-ig tartó fejlesztési menetrendjére?
Éger Ákos: Az Agenda 2030 nem az első átfogó stratégiai minta, hiszen azt megelőzte már a Millenniumi Fejlesztési Célok, illetve a ”Feladatok a 21. századra” ENSZ program is. Ugyanakkor ez az első eset, amikor a Világszervezetnél megértették, hogy a fenntarthatósági elveket és a fejlesztési programokat nem érdemes külön kezelni. Ebből a szempontból örvendetes ennek a cselekvési tervnek a létrejötte.
Az viszont már kevésbé optimális, hogy az Agendában szereplő 17 célt, 169 alcélt szektorokra bontották. A rendszerszintű problémákat eddig is egy-egy szektoron belül próbáltuk megoldani; eredménytelenül. Másrészt pedig prioritások mentén is válogathatunk ezen célok közül. Valamelyiket fontosnak tartjuk, míg más törekvéseket háttérbe szorítunk.
Mit jelent a szektoralitás?
É.Á.: Például, hogy a klímaváltozás okát, nem egyszerűen a klímakérdésen belül kell keresni. Hogy mennyire összetett a helyzet, jól példázza a Volkswagen-botrány. Megpróbáltuk a problémát kibocsátási oldalon kezelni, de a szabályozás nyilvánvaló elméleti és fizikai határokba ütközött. Folytatva az analógiát: ha viszont elhagyjuk a dízelmotort, akkor majd jönnek az elektromos autók, amelyek aztán újabb ökológiai kérdéseket vetnek fel, például az akkumulátorok kapcsán. De az autóval való közlekedés nemcsak a károsanyag-kibocsátásra hat, hiszen az autópályák felszabdalják az élőkörnyezetet is. A szektorok így épülnek egymásra.
Ezzel szemben azt kellene felismerni, hogy túl sok természeti erőforrást használunk fel. Ahhoz, hogy a klímaharcban eredményt érjünk el, csökkenteni kellene ezt a mennyiséget.
A rendszerszemléletet hiányolja?
É.Á.: A különböző gazdasági lobbi erők hatása miatt az ENSZ dokumentumban egymásnak ellentmondó törekvéseket jelöltek meg. Miközben szerepel a célkitűzések között a természeti erőforrások felhasználásának a csökkentése, addig a legkevésbé fejlett országok számára hét százalékos gazdasági növekedést ír elő, sőt a növekedést nemzetközi kereskedelem erősítésével kell elősegíteni (vö.: TTIP – a szerk.). Ezek a folyamatok szembemennek egymással: a gazdasági növekedést és a természeti erőforrások nagyobb kiaknázását nem lehet szétválasztani. Ezzel szemben olyan célokat kellene megnevezni, amelyek nem kioltják, hanem kiegészítik egymást.
Másrészt viszont látni kell, hogy a fejlett államoknak nem mindenben hátrányos a mostani helyzet, melyben kiszolgáltatott helyzetben tudják tartani a fejlődő országokat. Még mindig óriási különbség van a két csoport között, miközben az utóbbiak helyzetét csak tovább súlyosbítja, a globális adóelkerülés. Ez jellemzően a nyugati multinacionális vállalatok sajátja, és ez az adó nagyon hiányzik a fejlődő országok költségvetéséből. A bevételkiesést nyugati segélyekből, hitelekből kompenzálják. Azonban a segítségnyújtás kondíciói helyzetbe hozzák a fejlett országok gazdasági szereplőit, és itt a kör bezárul.
Hagyni kellene a fejlődő országokat a maguk által választott úton haladni, és nem lenne szabad a nyugati világ fenntarthatatlan gazdasági modelljét rájuk erőltetni!
Akkor az Agenda 2030 nem több mint egy díszlet?
É.Á.: Tíz-tizenöt év múlva kiderül. Nyilván a nagyobb lobbi erővel rendelkező szereplők nagyobb hatással vannak a dokumentumra, s nemcsak annak tartalmára, hanem a megvalósítására is.
Az Agendában szereplő célok megvalósítása ugyanakkor nemcsak az ENSZ feladata, az elképzelés lényege, hogy a kormányok, a nemzetközi/civilszervezetek, illetve az állampolgárok mind mögé álljanak, és közösen valósítsák azt meg. Nincs egyetlen mechanizmus, hanem több különálló folyamatról érdemes beszélni.
Például a Green Climate Fund pénzügyi alap lenne az egyik pillére a klímaváltozással kapcsolatos tevékenységeknek. Ezt évente százmilliárd dollárral töltenék fel, 2020-ig bezárólag. Csakhogy, itt is már az elején megjelentek olyan kétes hírű bankok, mint az olajiparban erősen érdekelt Credit Agricole, illetőleg az adócsalási botrányba keveredett HSBC.
A cél jó, pénz is van rá, de a megvalósítás rögtön az elején akadozik.
Milyen következményekkel jár, ha ezeket a célokat mégsem sikerül teljesíteni?
É.Á.: Inkább arra válaszoljunk, hogy mi történik, ha teljesülnek? Már a Millenniumi Célok között is szerepelt a szegénység felszámolása, és sikerült eredményeket is felmutatni. De vajon fenntarthatóbb lett a világ, hogy Kínában, Dél-Kelet Ázsiában az átlagkereset most már 2-5 dollár között jár? Mint mondtam, ha a nyugati világ gazdasági modelljét ültetjük rá a fejlődő országokra, az nem segít az emberek szerencsétlen helyzetén. A globális problémákra helyi válaszokat kellene adni, csökkenteni a társadalmi különbségeket, de nem úgy hogy mindenki egyre többet és többet fogyaszt.
A méltányosságot szolgálná az MTVSZ által kidolgozott klímatörvény. Miről szól ez a szakmai anyag?
Botár Alexa: Ez egy javaslatcsomag, amely a fosszilis-energiahordozók felhasználásának fokozatos csökkentését célozza meg, 2020-ra mínusz 40 százalékot az 1990-es szinthez képest. Jellemző, hogy több évvel ezelőtt, amikor megfúrták a klímatörvényt az ipar képviselői, azt vizionálták, hogy ebbe a negyven százalékos csökkentésbe beleroppanna a magyar gazdaság, pedig mára 36 százalékos kibocsátás csökkentés teljesült belőle (tegyük hozzá, hogy ebbe az is belejátszott, hogy eltűnt a magyar gyáripar – a szerk.).
Ugyanakkor ez csupán a kibocsátási oldal. Alapvető célunk csökkenteni a hazai primerenergia-felhasználást, illetőleg hogy a fosszilis forrásokat fokozatosan váltsuk ki megújulókkal. Egy sokkal energiatakarékosabb gazdaságra van szükség, amely okosabban, és hatékonyabban használja fel az erőforrásokat. Ez egybe vág az energia-rendszerváltáson alapuló innovatív gazdaság elvével.
A lakossági szektorban, az épületek korszerűsítésében rejlik a legnagyobb potenciál az energiafelhasználás szisztematikus csökkentésére. Ezt különböző eszközökkel segíthetjük elő. A javaslatcsomagunkban az egyik ilyen az úgynevezett visszatérülő alap, melynek a lényege, hogy azon háztartások, amelyek energiafelhasználást csökkentő korszerűsítésbe kezdenek, 100 százalékos és kamatmentes támogatást igényelhetnek az alapból. Aztán az okosabb rendszernek köszönhető megtakarításaikból a támogatás összegét a megtérülés ütemében fokozatosan visszafizetik, ezzel újratöltődik az alap. Sajnálatos módon, a jelenlegi magyar támogatási rendszerből pont a szegényebb és leginkább energiapazarló lakású rétegek kimaradnak. (A visszatérülő alap pont e lakosoknak kedvezne).
(Az interjú második részével vasárnap jelentkezünk).