Az öböl-háború kirobbanása egy sokkal régebbi fegyveres konfliktusra vezethető vissza. 1979 elején iszlamista fordulat következett be Iránban. Egy síita jogtudós és vallási elöljáró, Ruhollah Khomeini ajatollah ragadta magához a haltamat. A szunnita többségű, Szaddam Huszein által vezetett Irakot aggodalommal töltötte el a fordulat. Joggal tartott attól, hogy Irán szeretné az egész Arab-Öböl térségét befolyása alá vonni. Szaúd-Arábia támogatását élvezve végül 1980 őszén megtámadta Iránt, ezzel pedig egy rendkívüli véráldozatokkal és hatalmas költségekkel járó közel nyolc évig tartó háborús konfliktusba bonyolódott bele. A kezdeti iraki sikerek után ugyanis a forradalom előtt még amerikai szövetségesnek számító és ennek okán korszerű fegyverekkel felszerelt Irán hamar magára talált. Patthelyzet alakult ki, a frontvonalak megmerevedtek, gyakorlatilag az első világháborúban megismert lövészárokharc folyt hosszú éveken át, mely szépen lassan mindkét országot felőrölte.
A háborúhoz rengeteg pénzre volt szükség, Szaddam Huszein pedig hadserege csillagászati összegekbe kerülő kiadásait kölcsönökből finanszírozta. Legnagyobb hitelezője a szomszédos Kuvait ás Szaúd-Arábia volt. Mire végül 1987 nyarán békét kötöttek, Irak gazdaságilag teljesen kimerült. Nem elég, hogy a háború legkevesebb 300 ezer áldozatot követelt, de az ország államadóssága is meghaladta a 70 milliárd dollárt.
Szaddam Huszein ezek után teljesíthetetlen követelésekkel lépett fel korábbi szövetségesével, Kuvaittal szemben. A háborúra felvett hitelek elengedését kérte, az olajtermelés körüli viták pedig végül oda vezettek, hogy 1990. augusztus 1-én lerohanta és megszállta Kuvaitot. Alig egy héttel később pedig bejelentette a két ország egyesülését is. Mivel a világ olajtartalékénak egy igen jelentős része itt található, ezért várható volt, hogy Washington nem fogja válasz nélkül hagyni az agressziót.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1990. november 21-én elfogadta a 678. számú határozatot melyben ultimátumot intéztek Irakhoz. Szaddam Husszein 1991. január 15-éig kapott haladékot arra, hogy kivonja a csapatait Kuvaitból, ami pedig ezek után történt már jól ismert.
Washington hatalmas koalíciót hozott össze Irak ellen. Szaúd-Arábia attól tartott, hogy Kuvait sorsára juthat, ezért engedélyezte, hogy amerikai csapatok állomásozzanak a területén. Jó viszonyuk az Egyesült Államokkal azóta is töretlen. Washington támogatásának köszönhetően Szaúd-Arábia a térség legerősebb katonai hatalmává emelkedett az elmúlt két évtizedben, csillagászati összegekért vásárolnak hatalmas mennyiségben a legkorszerűbb amerikai fegyverekből.
Mindent elsöpört a Sivatagi Vihar
Iraknak semmi esélye sem volt komolyabb ellenállásra ekkora túlerővel szemben. Az USA, Franciaország, Nagy-Britannia, Spanyolország és Olaszország mellett többek között a korábban Bagdaddal szövetséges, vagy szimpatizáló arab országok is csatlakoztak a koalícióhoz. A háború kimenetele a kezdetektől fogva nem volt kétséges. Ennek ellenre Szaddam Huszein nem vonult ki az ENSZ által meghagyott határidőig Kuvaitból.
A koalíciós erők főparancsnoka, az amerikai Norman Schwarzkopf tábornok végül január 17-én rendelte el az irkai célpontok bombázását, ezzel kezdetét vette a „Sivatagi Vihar” hadművelet. Az iraki légvédelmet hamar felmorzsolták, a légierő gépei pedig elkerülve a biztos pusztulást meglepő módon Iránba menekültek. Alig több mint öt hét alatt a szövetségesek mintegy 85 ezer tonna bombát dobtak le iraki célpontokra. A katonai létesítmények mellett, közlekedési csomópontokat, hidakat és kormányzati épületeket is támadtak. A szövetséges harci gépek által szétlőtt iraki harckocsi-konvojokról készített megdöbbentő felvételek hamar bejárták a világsajtót és azóta is jól szimbolizálják a háború egészét. Bagdadnak csupán annyi ereje volt, hogy bosszúból Scud rakétákkal lőtte Izraelt, ezzel elhanyagolható károkat okozva.
Az amerikai, brit és francia elit egységeket is felvonultató szárazföldi hadműveletek február 24-én indultak meg és alig több mint három nap alatt győzelmet arattak, az ekkor már teljesen demoralizált iraki csapatok felett. Egyes becslések több tízezerre teszik a szárazföldi hadműveletekben életüket vesztett iraki katonák számát. A felek közti tűzszünet 1991. február 28-án hajnali négy órakor lépett életbe. Iraki részről hivatalosan március 2-án írták alá az amerikaiak előtt a tűzszüneti megállapodást a szafwani katonai támaszponton.
Irak teljes megszállása már ekkor is felmerült, katonailag ugyanis nem lett volna jelentős akadálya. Washington azonban túl kockázatosnak ítélte e tervet. Tartottak attól, hogy a vallásilag és etnikailag is heterogén államban polgárháború törne ki, ha megbuktatnák Szaddam Huszein diktatúráját. Sajnos 2003-ra elfejtették ezt az érvet. Állítólagos vegyi és biológiai fegyverekre hivatkozva az USA végül lerohanta Irakot, ezzel egy azóta is tartó véres polgárháborúba taszítva az országot.