A több mint hatvan karhatalmista tiszt nagy többségénél csak az alapvető biográfiai adatokat olvashatjuk, részletes életrajzot csak néhányukhoz mellékeltek. Így inkább csak értékes adatbázisról beszélhetünk, mint valóban részletes tényfeltáró anyagról. Jó pár dolog azonban így is szembetűnő. Például az, hogy a javarészt már '56 előtt is magas rangú katonatisztek kevés kivétellel
elképesztően alacsonyan képzett,
sokszor éppen, hogy az elemit elvégzett munkás-vagy szegényparaszt káderek voltak, akiket egyértelműen csak származásuk és persze politikai megbízhatóságuk emelt pozíciójukba.
A 67 pufajkás tisztből mindössze 8-nak volt érettségije, és 6-nak egyetemi végzettsége.
Keretlegényből és nemzetőrből is lett pufajkás
Nagy részük már a forradalom idején is a sztálinista diktatúra mellett foglalt állást, sokan közülük fegyveresen is harcoltak a felkelők ellen, többen pedig egyszerű tüntetőkre is tüzet nyitottak. Igaz, akadnak köztük olyanok is, akik '56 októberében "követtek el hibákat", ám ezeket később már "helyesen ítélték meg", és igyekeztek "minden tekintetben jóvátenni". Talán a legérdekesebb megtévedt elvtárs Dienes Ödön századparancsnok-helyettes volt, aki október 30-ig még a Szabad Nép székházát védte, ám a forradalom átmeneti győzelme után - igaz, felettesei parancsára, ide vezényelve -
a Corvin-közben lett nemzetőr.
Novemberben aztán sietett jelentkezni a szerveződő kádárista karhatalomba, ám neki nem sok ideje maradt "jóvá tenni" hibáit - márciusban "ellenforradalmi cselekményért" leszerelték.
Még nála is jóval cifrább életútja volt Bán Lászlónak, a Csongrád megyei karhatalom parancsnokának. A hat elemit végzett vasúti pályamunkás már '56 előtt is szép karriert futott be a Néphadseregben, századosi rangban szolgáló kiképzőtisztként érte a forradalom. November 4-e után a megyei pufajkások vezetője lett, innen a Munkásőrséghez igazolt át, szintén megyei parancsnoknak. Ígéretes pályafutását azt törte derékba, amikor 1966-ban egy volt munkaszolgálatos felismerte benne egykori megkínzóját. Kiderült, hogy a hithű kommunista tiszt
1943-ban még zsidókkal kegyetlenkedett a fronton.
S, bár a "Tanú" óta tudjuk, hogy a jó szakember minden rendszerben érték, a nagyobb botrány elkerülése végett inkább nyugállományba helyezték. A muszosokat és szabadságharcosokat egyaránt előszeretettel verő Bán László neve mellett elhalálozási dátum nem szerepel,
így valószínűleg a mai napig - idestova ötven éve - él munkásőr alezredesi nyugdíjából.
saját halottak
Ám nem csak a csongrádi pufajkásvezér úszta meg mindenféle számonkérés nélkül. A 67 felsorolt karhatalmi vezető közül
soha, senkit nem vontak felelősségre
a megtorlásban játszott szerepük miatt. Sőt ötöt
a Honvédség saját halottjaként temetett el - 1990 után!
Köztük Róka Mihály baranyai és Bérces Emil Heves megyei karhatalmi parancsnokot. Hasonló módon ismerték el a munkásságát a megtorlásokat országosan koordináló Katonai Tanács két tagjának Ugrai Ferencnek (2006-ban!), és Borbás Máténak.
Utóbbi javasolta a KT '56 december 4-i ülésén a statárium bevezetését,
amelynek nyomán országszerte "törvényesen" támadhattak fegyveresen a békés tiltakozókra. Elsőként a Nyugati téren dördült sortűz 1956 december 6-án. A tűzparancsot Csémi Károly alezredes, a 1. karhatalmi ezred parancsnoka adta ki.
Akit aztán 1993-ban szintén saját halottjaként gyászolt a Magyar Honvédség.
A legdöbbenetesebb történet talán Dömötör Gergelyé, a 3. (budai) karhatalmi ezred századparancsnokáé. A századosként szolgáló katona a forradalom vérbe fojtásának, majd a diktatúra megszilárdításának derék, férfias munkája után '57 májusában leszerelt, majd elvégezte az ELTE történelem szakát. További sorsáról a NEB adatbázisából nem értesülünk - csak arról, hogy
1991-ben a Honvédségnél valaki, valamiért úgy érezte, hogy remek ötlet nyugállományú ezredessé előléptetni az egykori pufajkás tisztet.
'56 hóhérai közül sokan igen szép életkort értek meg, az adatbázis szerint számosan közülük ma is élnek.