A brit kormány megtiltotta a palesztin civilekre támadó izraeli telepesek beutazását

A brit kormány megtiltotta a palesztin civilekre támadó izraeli telepesek beutazását

„Országunk nem nyújthat otthont olyanok számára, akik ilyen megfélemlítő cselekedeteket követnek el” — írta David Cameron brit belügyminiszter. London izraeli nagykövete elvetette a kétállami megoldást, amivel szembefordult a brit kormány hivatalos álláspontjával.

A brit kormány megtiltotta olyan izraeli telepesek nagy-britanniai beutazását, akik palesztin civilekre támadtak – számolt be az MTI.

David Cameron brit külügyminiszter az X portálon csütörtökön megjelent állásfoglalásában úgy fogalmazott:

a szélsőséges telepesek, akik palesztin polgári személyeket vesznek célba és gyilkolnak meg, az izraeliek és a palesztinok biztonságát egyaránt aláaknázzák.

Cameron szerint Izraelnek erőteljesebben fel kell lépnie a telepesek erőszakcselekményeivel szemben, és el kell számoltatnia az ilyen cselekmények felelőseit.

A brit külügyi tárca vezetője - aki 2010 és 2016 között Nagy-Britannia miniszterelnöke volt - csütörtöki közleményében bejelentette, hogy a brit kormány megtiltja a nagy-britanniai beutazást mindazok esetében, akik felelősek az izraeli telepesek által elkövetett erőszakcselekményekért.

Országunk nem nyújthat otthont olyanok számára, akik ilyen megfélemlítő cselekedeteket követnek el

– fogalmaz a brit külügyminiszter.

Izrael londoni nagykövete csütörtöki nyilatkozatában elvetette annak lehetőségét, hogy a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezettel vívott háború után kétállami megoldás jöjjön létre.

Cipi Hotoveli a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a Hamász által október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadásban - amelyben 1200 ember életét vesztette - „meghalt az oslói megállapodás is”.

A három évtizede kötött nemzetközi egyezmény - amelynek részese volt Izrael és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) is - intézkedett volna a palesztin államiság megteremtéséről.

Izrael londoni nagykövete szerint azonban az oslói tervezet azért bukott el, mert

a palesztinok soha nem akartak saját államot Izrael szomszédságában, ehelyett egy olyan államot akarnak, amely a folyótól a tengerig terjed.

A „From the river to the sea, Palestine will be free” (A folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz) jelmondat az elmúlt hetekben többször elhangzott a palesztinok mellett tartott többszázezres londoni tüntetéseken. A jelmondat arra utal, hogy az ezt skandálók szerint a szabad palesztin államot a Jordán folyó és a Földközi-tenger között, vagyis jórészt Izrael területén kell létrehozni.

A kétállami megoldás elvetésével az izraeli nagykövet szembefordult a brit kormány hivatalos álláspontjával.

Rishi Sunak brit miniszterelnök röviddel a Hamász izraeli terrortámadása és a Gázában indult izraeli hadműveletek kezdete utáni parlamenti nyilatkozatában úgy fogalmazott: a történtek nyomán meg kell vizsgálni, hogy miként lehetne újjáéleszteni a kétállami megoldáson alapuló konfliktusrendezés hosszú távú koncepcióját, nem utolsósorban éppen azért, mert a Hamász pontosan az ilyen jellegű rendezéshez fűződő reményeket akarja eltaposni.

(MTI)

(Címlapkép: Rishi Sunak brit miniszterelnök és David Cameron külügyminiszter Londonban 2023. november 21-én. MTI/EPA/Neil Hall)