A budapestiek jól érzik, milyen irányba kéne fejleszteni a Ligetet

Budapest lakossága továbbra sem szeretné, hogy a Városligetből múzeumi negyedet fabrikáljanak.

A Levegő Munkacsoport megbízásából készült közvélemény-kutatás egyik legfontosabb kérdése az volt:

„Egyetért, vagy nem ért egyet azzal, hogy a Városligetben ne létesítsenek építményeket, kizárólag a meglévő, leromlott zöldfelületeket, játszótereket, sportterületeket, sétányokat újítsák fel.”

A válaszadók 75 százaléka egyetértett abban, hogy nincs szükség új épületekre a park területén, de azt is 55 százalék ellenezte, hogy a Ligetbe új kulturális és múzeumi épületek kerüljenek.

Egy másik kérdés kapcsán, amely csak a meglévő zöldfelületek, játszóterek, sportterületek és sétányok felújítására vonatkozott, a válaszadók 97 százaléka jelezte, támogatná az elképzelést.

A komplex múzeumi és kulturális negyed tervére pedig 64 százalék mondott egyértelmű nemet.

Konkrét intézmények esetében 83 százalék nem szeretné, hogy a Nemzeti Galériát a Várból a Városligetbe költöztessék.

Egyéb projektek

A kormányzati hivatalok Budai Várba való költöztetése 77 százalék számára nem szimpatikus.

Ugyanakkor azzal a felvetéssel, miszerint a Nyugati pályaudvar mögött, az eredeti állapotok helyreállításával zöldterületet kellene létrehozni a Városliget folytatásaként, a megkérdezettek 85 százaléka egyetértett.

A válaszadók 76 százaléka az elmúlt egy évben megfordult a Városligetben, 61 százalékuk pedig ellátogatott a Budai Várba.

A felmérés eredménye jól jelzi, hogy a budapesti lakosok inkább arra szeretnék használni a Városligetet, amire megálmodói eredetileg szánták: a természeti környezet által nyújtott, rekreációs jellegű kikapcsolódásra.

Ebbe az elgondolásba pedig nem fér bele a zöldterületek további csökkentése, és egy nyüzsgő turistanegyed létrehozása, ami végképp megszüntetné a Liget amúgy is sokat csorbult közpark jellegét és funkcióját.