A cigánysor, ahova jó visszamenni

Néhány héttel ezelőtt egy videókkal és képekkel színesített helyszíni riportban már bemutattuk, hogy milyen állapotok uralkodnak Tiszavasvári azon szegletében, amit mindenki csak a Keskeny és Széles utca által határolt szegregátumként ismer. Mint azt akkor körüljártuk, a másfél ezer főnyi, főként mélyszegénységben tengődő oláhcigányból álló közösség embertelen körülményekbe kényszerült vagy tart fenn, miközben akad jócskán olyan, aki bűncselekményre adja a fejét. Vagy a többségi társadalmat károsítja meg áramlopással, betöréssel, rablással, vagy a lányait teszi ki a prostitúciónak, fiait a drognak, vagy pedig a szomszédait fosztja ki és tartja rettegésben a "kamatos pénzzel".  

 

Azonban, ahogy azt már a kezdeti lépések alapján bemutattuk, a dr. Fülöp Erik vezette önkormányzat és az Orosz Mihály Zoltán vezette Becsület Légiója Egyesület között kötött együttműködés alapján az Érpataki Modellt alkalmazó Rend és Tisztesség program februárban a gyakorlati megvalósítás útjára lépett. Tiszavasvári és Érpatak polgármestere Zagyva György Gyulával, Volner Jánossal és Fügedi Richárd önkormányzati képviselővel kiegészülve, együttműködve a felelős hatóságokkal, megkezdte a szegregátumban található szemét összegyűjtését, az illegális áramlopások felszámolását, a gyermekveszélyeztetések megszüntetését, a közbiztonság megerősítését és az uzsorázás (vagy ahogy ott mondják, a "kamatos pénzek") beszüntetését magába foglaló intézkedéssorozatát. 

 

Az együttműködés bejelentésekor, (mint az később kiderült, külső és belső érdekcsoportok által irányítottan) komoly pánik tört ki a településen, amire a szenzációra és nem az igazság felkutatására szerződött sajtótermékek rá is erősítettek. A csoda azonban néhány napig tartott csak, később a helyiek is belátták, hogy a változás nem ellenük, hanem értük kezdődött meg, és azt nélkülük nem, velük azonban sokkal könnyebben és gyorsabban el lehet érni. Belátták, hogy a pozitív folyamatok hozadékait ők fogják elsősorban élvezni, így nekik is kell mindazért elsősorban tenni.

Hogy pontosan hol tart a rendteremtési folyamat, és milyen eredményeket ért el közös erővel az önkormányzat és a helyi lakosság, azt egyfajta nyílt napon, közös terepbejáráson lehetett megtekinteni. Az eseményre meghívást kapott sok érintett képviselő és korábban rendkívüli érdeklődést mutató jogvédő szervezet is. Tekintettel arra, hogy sajtónyilvános volt, így mi is ellátogattunk a Széles utcai Közösségi Házhoz, ahol szomorúan tapasztaltuk, hogy sem a TASZ, sem más kisebbségi jogvédő intézet nem tette tiszteletét, valamint távol maradt a szemléltetéstől a korábban már a hisztis reakciója miatt talán az olvasóinknak régi ismerősként visszaköszönő Hosszú József, a járási hivatal vezetője is. Nem volt kíváncsi a helyiek komoly erőfeszítései árán elért eredményekre Szőke Zoltán, Ráduly Zsolt, Balázsi Csilla, Bakné Répási Ágnes, Balogh Sándor önkormányzati képviselő és dr. Vinnai Győző kormánypárti országgyűlési képviselő sem. 

 

 

Mielőtt még azonban túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanánk annak, hogy nem jöttek el, megkezdődik a bejárás dr. Fülöp Erik köszöntőjével. Tiszavasvári polgármestere elmondja, hogy az elmúlt hetekben többször jártak a területen, és rövid időn belül sikerült szinte teljes egészében felszámolni a gyermekeket súlyosan veszélyeztető illegális áramvételezéseket. Örömmel tapasztalták, hogy a kihirdetett március 15-ei határidőig a közmunkások és az itt élők segítségével a lakóházak mellett és a közterületeken található kommunális hulladék nagy része eltűnt. Ahogy elnézünk mögötte, láthatjuk is az utca végén a munkagépeket, amelyek a felhalmozódott, kb. hetven tonnányi hulladék elszállításáról gondoskodnak. Orosz Mihály Zoltán ehhez hozzáteszi, hogy a szemét összeszedéséhez és a lakóházak kukával való ellátásához nem volt szükség százmilliós integrációs támogatásra, a helyiek "nulla forintból" meg tudták tenni a saját környezetük megtisztítása és az életkörülményeik javítása érdekében. 

"A társadalmi integrációs projektek lényege, hogy mindig csak úgy tudják elgondolni az integrációt, hogy helyette mindig valaki más, az önkormányzat, az állami szervek stb. folyamatosan elvégzi azokat az elemi kötelezettségeket, amelyeket minden uniós állampolgártól a hatályos jogszabályok megkövetelnek" - mutat rá az Érpataki Modell megalkotója a különbségre, amely az itt látható folyamatokat megkülönbözteti az eddigi kudarcos próbálkozásoktól. 

 

 

"Ők mindig az egyenlő bánásmódra hivatkoznak, és mi is az egyenlő bánásmódot szeretnénk a kötelezettségek érvényesítése és megkövetelése terén is" - teszi hozzá, célozva a liberális jogvédő szervezetekre, különösen a TASZ-ra, amelyik nemrég az önkormányzat és az egyesület között létrejött együttműködési megállapodás következményeként feltételezett "jogsértés közvetlen veszélye" miatt az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz is fordult. Ezt a beadványt az érpataki polgármester úgy kommentálja, hogy míg "azt hazudják benne", hogy ők itt most "megfélemlítő, megalázó környezetet alakítanak ki", addig tapasztalata szerint pontosan "a szegregátumok, a gettók a megfélemlítőek, megalázóak, megszégyenítőek", és nem ők alakítják ki az így jellemezhető környezetet, hanem ezzel ellenkezőleg, Tiszavasvári polgármesterének kezdeményezésére ők szüntetik meg azt. 

Ezután Volner János veszi át a szót, aki mint fogalmaz, "a rendszerváltás utáni időszak Magyarországon azt eredményezte, hogy a nyomornak és a bűnözésnek a bővített újratermelése zajlik ezeken a területeken". Elszemetesedtek, gyakoriak voltak az áramlopások és a kisebb-nagyobb bűncselekmények "az itt élők elmondása szerint az itt élők egy részének köszönhetően" - mutat rá a Jobbik alelnöke. Fontos azonban azt látni, teszi hozzá, hogy ha a cigányságot ki akarjuk emelni ebből a jelenlegi helyzetéből, akkor nem azt kell csinálni, mint a rendszerváltás óta eltelt negyed században, hanem tudatosan ügyelni arra, hogy betartassuk mindenkivel "legalább ezeket a gyenge magyar törvényeket", kiemeljük ezt a közösséget "a saját erejével és némi önkormányzati, szakértői segítséggel" abból az állapotból, amibe az elmúlt időszakban került. Szerinte sokkal lelkiismeretesebben jár el az a városvezető, politikus vagy egyesületi tag, aki nem nyugszik bele abba, hogy "embertársai szeméthegyek között élnek, hogy uzsorásoknak vannak kiszolgáltatva, hogy alultáplált gyermekeik nőnek fel", akik ráadásul a rájuk különösen veszélyes áramlopások tömegeit látják, hanem megpróbál tenni mindezek ellen. 

 

 

A Széles utca lakói mindeközben kíváncsian nézegetnek minket a házfalak tövéből, vagy éppen néhány frissen tákolt kerítés mellől. A bevezető ismertetők után el is indulunk, hiszen a lényeg előttünk terül el, és eközben sokan jönnek oda hozzánk, többen pedig, mint múltkor, most is messziről kiabálják: "Nézd, Gyula! Nézd meg, hogy hogyan haladunk!" Zagyva György Gyula pedig le is marad a csoporttól, mert minden második házba beinvitálják, mutatják neki a tiszta udvart meg a rendes házat, ő pedig bőszen dicsér, és olykor figyelmeztet, hogy hol van még felszedni való szemét. Mondják is neki, hogy meglesz, és persze néha a szomszédokra mutatnak, hogy az a kupac már hozzájuk tartozik. Hiába, a telekhatárokat nehéz itt még kibogozni, de az is meglesz előbb-utóbb. Ahogyan a vízelvezető árkokat is tervezik megcsinálni, a vályogvető gödrök betemetése is megkezdődik majd, az út kavicsozása is folyamatban van, és hamarosan megkezdődik a patkányirtás és a szándékosan ("csibészségből", vagy az "éjszakai csibész tevékenység elfedése" érdekében) kitört lámpabúrák cseréje is, tudjuk meg Fülöp Eriktől, akin látszik, elégedett az első lépések eredményeivel. 

Nemcsak ő, de a Keskeny és Széles utca lakói is elégedettek, amit nemcsak mi, de a Magyar Narancs és a Richard Fieldhez kötődő Abcug újságírója is hall. Majd meglátjuk, hogy mit írnak meg, bár annak fényében, hogy másnap már arról beszéltek az utcák lakói, hogy "délután visszajöttek ide újságírók, akik arról beszéltek, hogy ne higgyük el, amit nekünk mondanak a jobbikosok", nem fűzünk hozzájuk sok reményt. 

 

A bejárás közben véget ér, Zagyva György Gyula pedig eltűnik tíz kamasz gyűrűjében, miután az egyikük kihozta neki a bizonyítványát, hogy arról érdeklődjön, segít-e neki kijutni az idegenlégióba. "Ahhoz nagy akaraterő kell ám, de meglátjuk, mit tehetünk" - feleli neki, míg valamelyik fiú édesapjának éppen cigit ad. Valaki arról panaszkodik neki, hogy miután már többször lekötötték nála az áramot, elintézte, hogy be legyen kötve az áram, ki is fizette a villanyórát, de még mindig nem kötötték rá a fővezetékre. Ő feljegyzi a házszámot, és ígéri, utánanéz. 

 

 

Aztán a már említett két újságíróval beszél, akiknek felteszi a kérdést: "Úgy nézek én ki, mint aki utálja a cigányokat?" Mielőtt válaszolnának, egy fiú kiált oda nevetve: "Dehogy utál, itt eszik, iszik velünk, még jól is lakik!" Később megtudjuk, az egyik látogatásakor "cigánykáposztát" evett az egyik ház mellett, és ízlett is neki. Látva a higiéniai körülményeket, mi erre csak elismerősen bólintunk, majd elindulunk, ugyanis azt hallottuk, hogy itt lakik a Széles utcában egy önkormányzati képviselő, akivel mindenképpen szeretnénk beszélni.   

A Széles és Keskeny utcát is magába foglaló 8. számú egyéni választókerület független önkormányzati képviselőjének, Balogh Sándornak a nevét országosan eddig csak azért lehetett ismerni, mert 2014-ben a jobbikos jelölt és ő ugyanannyi szavazatot szerzett, majd pedig 2015-ben a szavazategyenlőség miatt kiírt új választáson úgy győzött, hogy a szavazólapon egyébként két Balogh Sándor is szerepelt, és őket csak a születési dátumuk különböztette meg. Helyben azonban sokan ismerik a nevét (ők csak "Hurkásnak" hívják), de amikor róla kérdezünk, akkor a legtöbben zavartan elfordítják a fejüket. 

 

A Becsület Légiójával kötött önkormányzati együttműködés ellen a Fidesz-KDNP-sekkel együtt szavazó képviselő jól menő boltot üzemeltet a Széles utcában, amit nagyon sokan keresnek fel, ha kell valami. Szeretnénk beszélni vele, és miután csalódottan látjuk, hogy annak ellenére sem csatlakozott a sajtónyilvános terepbejáráshoz, hogy nemcsak meghívót kapott, de többen látták is az utcában, úgy döntünk, hogy telefonon érdeklődünk. Hiába hívjuk azonban, mert nem hajlandó elárulni a véleményét, majd azt állítja, hogy Nyíregyházán van. 

 

Ezt némileg felülírja az, hogy nem sokkal később elsétálunk a boltjához, ahol ott áll az autója. Jut is eszünkbe számtalan, szebbnél-szebb gondolat, de ő már az udvarról röpül felénk, és nem ad interjút. Ami ezután következik, azt Benny Hill is megirigyelné. Balogh "Hurkás" Sándor ugyanis a kameránkat meglátván felhúzza a nyúlcipőt, és folytatja a bújócskát. Aztán csodák csodájára lebukik, így végül autóval távozik a helyszínről. A teljes történetet alább lehet megtekinteni. A mellékszereplők: egy nyaklevágással fenyegető férfi, négy nevető cigányleány, egy babakocsi, a képviselő néhány hangos barátja, na meg egy köteg bizonytalan eredetű tüzelő. 

 

A fentiekből jogosan következtethetnénk arra, hogy a helyi cigányság vezető tisztségviselői különböző érdekek alapján kerülik a beismerést arra vonatkozóan, hogy milyen kézzel fogható és szemmel látható eredményeket hozott a liberális sajtó és a jogvédők által démonizált együttműködési megállapodás. Ez azonban nem teljesen igaz, ugyanis örömmel nyilatkozik nekünk a terepbejáráson is részt vevő Lakatos József Gusztáv, aki a város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke. Úgy látszik, neki másokkal szemben nem fűződik se anyagi, se politikai érdeke ahhoz, hogy más álláspontot képviseljen, mint a két utca lakóinak túlnyomó többsége, bár korábban ő is megingott. 

 

 

Mint ahogy az interjúból is kiderül, jelenleg a szegregátum lakói túlnyomórészt örülnek az eredményeknek, amelyeket az egyesület támogatásával az ott élő cigány lakosság és az önkormányzat együtt értek el. Újabb bizonyítékot találhatunk azonban arra is, hogy vannak olyanok, akik már a legelején úgy érezték, hogy kívülről érkezve, rémhírekkel kell a változás elé gátat szabni, és így feltüzelni az ott élőket. Ha pedig valaki azt hallja, hogy a lakhelyére olyanok jönnek, akik minden indok nélkül, vagy éppen kizárólag a származása miatt elveszik a gyermekeit, "ledúrják" a házát és börtönbe zárják, akkor joggal fog félni és joggal lesz dühös. Csakhogy normális világban a rémhírterjesztőket felelősségre szokták vonni. 

Bizonyos szempontból még az importált rémhírterjesztőknél is egyenesebbek azok, akik az uzsorabizniszből származó jövedelmüket féltve hergelik fel az anyagi függőségben tartott embereket, vagy éppen küzdenek foggal-körömmel az ellen, hogy a számukra kényelmes status quo megváltozzon. Az uzsorások és embereik legalább saját életkörülményeiket teszik kockára, és amikor majd előbb vagy utóbb, de biztosan letöltik a jól megérdemelt börtönbüntetésüket, esetleg rosszabb esetben elhagyják a várost, akkor valószínűleg átértékelik tetteiket, talán még le is számolnak korábbi életvitelükkel, és alkalmazkodnak a társadalmat építők közösségéhez. 

 

A liberális jogvédők és újságírók viszont valószínűleg soha nem fognak kiszakadni a beszűkült világképük fogságából, és addig fogják keresni az izzadtságszagú fogódzkodókat, míg meg nem találják a legkisebbeket is, vagy bele nem fáradnak. A legvalószínűbb az, hogy vagy mindent lerombolnak, vagy új területet keresnek maguknak, és magukra hagyják a már a beilleszkedés útjára lépett cigányságot pontosan ugyanúgy, ahogy korábban is tették, amikor még nem volt rájuk szükségük. 

 

Korábban sosem jártak ott, most felhasználják őket arra, hogy feltüzeljék őket, majd pedig elmennek. Az általuk és a kormánypárti politikusok által négy évente dróton rángatott cigányság pedig, amelyik mindig is ott volt, ott marad, csakhogy közben esetleg megpróbál tenni egy hatalmas lépést a beilleszkedés, a minőségi változás felé. 

 

A kérdés az, hogy az lesz-e erősebb és hangosabb, aki a szépen hangzó szólamok ellenére is ott hagyja őket a mocsokban, vagy aki valóban segít nekik, és reális elvárásokat támasztva feléjük valódi alternatívát kínál nekik.