A címvédővel játszanak rangadót vízilabdás lányaink

A legutóbbi 8 egymás elleni meccset kivétel nélkül az amerikaiak nyerték. Nagyon nehét mérkőzés vár a csapatra.

 
Aktuális világbajnokként, illetve a legutóbbi ötkarikás játékok győzteseként az amerikaiak természetesen Rióban is toronymagas favoritnak számítanak, és az eddigi csoportmeccsek során igazolták is félelmetes hírüket: Kínát 12-4- re, Spanyolországot pedig 11-4- re intézték el, magabiztosan várhatják tehát a mai találkozót a B-jelű kvartett éléről.
 
A négy éve Londonban csúcsra érő keretből mára négy játékos: Seidemann, Steffens, Mathewson és Craig maradt hírmondónak. A kimaradók helyére több igen fiatal pólós is bekerült, így ellenfelünknél találunk 1997, 1998-as, sőt 1999-es születésű vízilabdázót is. A fiatalítás azonban fokozatosan ment végbe, ezt jelzi az a tény is, hogy a rió 13 fős alakulatból 11-en a tavaly Kazanyban világbajnoki aranyat nyert brigádnak is tagjai voltak.
 
Riválisunk kulcsembere a még mindig csak 23 esztendős Maggie Steffens, aki a londoni olimpia gólkirálynője lett 21 találattal, és a torna legjobb játékosának is megválasztották, a tavalyi vb-n 7-ig jutott. (Akkor Keszthelyi Rita végzett a góllövőlista élén) Brazíliába is jó formában érkezett, a kínaiak kapuját négyszer, a spanyolokét kétszer vette be.
 
A 2015-ös világbajnokság legeredményesebb amerikai játékosa, Rachel Fattal viszont egyelőre egyetlen gólt ért el, más kérdés, hogy azért így is bőven akad, aki átveszi tőle a stafétát: például a 18 éves Madeline Musselmann, aki Steffens mögött 5 góllal 2. a házi rangsorban, és tapasztaltabb társához hasonlóan négyet vágott a kínaiaknak. Ellenfelünk erejét ugyanakkor az is jól mutatja, hogy akkor is képes meggyőző különbséggel nyerni, ha éppen egyik húzóembere sem produkál kiemelkedő góltermést. Spanyolország ellen például heten osztoztak a 11 találaton, a már említett Steffenszen és Musselmannon kívül Mathewson vállalt kettőt, a többiek pedig egyet-egyet.
 
A kapuban Ashleigh Johnson a spanyolok elleni meccset végigvédte, 15 lövésből 11-et hárított, ami 73%-os hatékonyság. A kínaiak 27 percet töltött a medencében, és 66%-os hatékonysággal dolgozott, 12 kísérletből 4 tudott kifogni rajta. Váltótársa, Samantha Hill 5 percet kapott, ezalatt az ázsiaiak mindhárom próbálkozását hatástalanította.
 
Az örökmérleg sem a mi oldalunkra billen: a legutóbbi 8 egymás elleni meccset kivétel nélkül az amerikaiak nyerték. Tétmérkőzésen legutóbb a 2015-ös vb nyolcaddöntőjében futottak össze a felek, akkor 12-7 lett az eredmény oda, idén pedig három barátságos találkozón mérték össze tudásukat a csapatok, ezek időrendi sorrendben 13-6, 11-6, illetve 10-7 arányú amerikai sikert hoztak. Nem kedvez számunkra az sem, hogy a magyar csapat vesztes meccs után kénytelen a medencébe szállni, de bízzunk benne, hogy a spanyolok elleni vereség ahelyett, hogy letörné őket, inkább még jobb teljesítményre sarkallja a lányokat, és képesek lesznek megszorongatni, vagy akár le is győzni a címvédőt.