A Fidesz Ifjúsági Tagozatának az elnöke seftelt a hamis eurókkal

V. Áron Sebestyén átadott a férfinek egy 100 eurós bankjegyet, amelyről a sértett megállapította, hogy hamis, majd megpróbált elszökni.

A rendőrség beszámolója szerint lebukása után házkutatást is tartottak nála a nyomozók, ahol összesen 30 ezer hamis euró bankjegyet találtak nála. A fideszes politikus azt mondta vallomásában, hogy egy moldáviai férfitól kapta a hamis bankjegyeket egy tartozás fejében, sajnálja, hogy csőbe húzták. A bíróság elrendelte a letartóztatását.

A rendőrség honlapjának beszámolója szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. február 4-én 22 óra 30 perc körüli időben a Budapest VIII., Keleti Pályaudvaron odament egy férfihez és eurót akart váltani forintra. V. Áron Sebestyén átadott a férfinek egy 100 eurós bankjegyet, amelyről a sértett megállapította, hogy hamis. Azonnal jelezte ezt a pályaudvaron szolgálatot teljesítő rendőröknek, akik elől V. Áron Sebestyén el akart menekülni.

A járőrök a helyszínen elfogták a férfit és ruházatának átvizsgálásakor több hamis bankjegyet találtak nála. A gyanúsított Budapest I., Logodi utcai tartózkodási helyén házkutatást tartottak, ahol 297 darab - feltehetően hamis- 100 eurós, valamint 5 darab 20 eurós bankjegyet foglaltak le. A 30 éves férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy tartozás fejében kapta az összeget. Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya folytatja le. Az illetékes bíróság 2015. február 6-án elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A Fidesz IT elnöke

Az Index úgy tudja, hogy a férfi nem más, mint a Veress Áron, a Fidesz Ifjúsági Tagozatának az elnöke. A lap elérte a politikus ügyvédjét, aki csupán annyit árult el, hogy Veresst letartóztatták. A hamis eurókat pedig moldáviai férfitól kapta, ebből akart beváltani a Keletiben egy százast.

Veress Áron ügyvédje beszámolt továbbá arról is, hogy védence együttműködik a hatóságokkal. Állítása szerint nem Veress gyártotta a pénzt.  A bíróság múlt pénteken elrendelte Veress előzetes letartóztatását. Az ügyben a BRFK felderítő osztálya folytatja a nyomozást. Bankjegyhamisításért, illetve hamis pénz forgalomba hozataláért minősítéstől függően 2–8 év börtönt lehet kapni.

Nem túl aktív a tagozat

A Fidesz Ifjúsági Tagozatát a nagyobbik kormánypárt belső ügyeit jól ismerő informátorunk szerint a Fidelitasz gyengítésére hozták létre. A terv azonban nem vált be. Bár a szervezet lassan tíz éve működik, túl sok vizet nem zavart.  Legutóbb 2012-ben hallattak magukról, akkor a diáktüntetések idején a felsőoktatási keretszámok csökkentése miatt kezdeményezték a Fidesz választmányának összehívást.