A Fidesz tovább halad a gyurcsányi-úton?

Amennyiben ez nem sikerül, úgy kijelenthetjük, hogy ezeknek a politikusoknak semmilyen érdekérvényesítő képessége nincs, és mint a megye és a város országgyűlési képviselői megbuktat, mert képtelenek az emberek érdekeit, illetve városunk és megyénk értékeit megfelelően képviselni a magyar Országgyűlésben - fogalmaz a politikus.

A Jobbik szerint elképesztő az a félrevezetés, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma művel az elmúlt hónapokban. Palkovics László, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára április 25-én kijelentette: Semmilyen döntés nem született és nem is fog születni a gyakorló iskolák átvételéről az egyetemek és az iskolák véleményének figyelembe vétele nélkül.

Lengyel szerint az államtitkár minden bizonnyal nem figyelte Orbán Viktor legutóbbi kormányzati értékelőjét, ami szerint "nem az erő a legfontosabb mostantól, hanem a figyelem", ám most mégis azzal kell szembesülniük, hogy a minisztérium és az államtitkárság nem vette figyelembe a Nyíregyházi Főiskola és az Apáczai Csere János Gyakorlóiskola állásfoglalása mellett a diákok és a szülők véleményét sem. Különösen elszomorító, hogy a Fidesz-kormány ezen hibás lépését nem tudták megakadályozni Nyíregyháza kormánypárti országgyűlési és önkormányzati képviselői se. Ezzel az értelmetlen döntésével a Fidesz-kormány ismét becsapta a nyíregyháziakat.

Ha megnézzük, hogy a Főiskolának milyen nehézségekkel kellett megbirkóznia az elmúlt években, akkor láthatjuk, hogy már 2008-ban elkezdődött egy folyamat, aminek a vélt vagy valós célja a Nyíregyházi Főiskola kivéreztetése. Ezt a Gyurcsány-kormány kezdte meg, és úgy látszik, hogy a Fidesz akarja befejezni. A Nyíregyházi Főiskola állami támogatása több mint 60%-kal csökkent 2008-hoz képest, ami okán az elmúlt néhány évben több mint tíz alapszakot kényszerült megszűntetni, a Karokat Intézetekké minősítették vissza és folyamatos a leépítés is. Ebbe a folyamatba nagyon jól beleillik, hogy a Főiskolát megfosztják egyik, a tanárképzésében jelentős szerepet játszó gyakorlóiskolájától - írja Lengyel.

Mi a garancia arra, hogy ezeknek a döntéseknek a következményei néhány év múlva nem fognak éppen arra okot szolgáltatni, hogy azt tudják mondani a bársonyszékben ülő miniszterek és államtitkárok, hogy már nincs értelme többé a Nyíregyházi Főiskolát megtartani? - teszi fel a kérdést a Jobbik politikusa.

Lengyel kitér a helyi futballklub NB1-ből való kizárására is, ami szintén súlyos érvágás Nyíregyháza jövőjére nézve. Az MLSZ döntésével nem értenek egyet, mivel az kettős mércét alkalmazott a Nyíregyháza Spartacust sújtó döntésekor, amivel nemcsak egy klubcsapat, hanem az egész nyíregyházi labdarúgás és utánpótlás-nevelés eddigi fejlődését vetheti vissza évekre, és a tervezett fejlesztéseket is veszélyeztetheti.

Az egyik legstabilabb anyagi háttérrel rendelkező csapatát sújtotta kizárással az MLSZ. Mindemellett annak örülünk, hogy a labdarúgás nem szűnik meg Nyíregyházán, és a klubvezetés és a szakmai stáb becsületesen kiáll a klub mellett attól függetlenül, hogy milyen osztályban fog játszani a csapat. Bízzunk benne, hogy a klub jogászai sikerrel járnak majd, és a Szpari abban az osztályban fog szerepelni, amit a pályán az eredményei alapján elért - zárul a közlemény.