A Garancsi-brancstól kap milliárdos fogtömést a Clark Ádám tér

Ismét nagyot nyert Orbán Viktor haverjának érdekköre. Most a Clark Ádám téren építhetnek hotelt.

Kívül semmi érdemi

A Heti Válasz információi szerint az évtizedek óta üresen álló telekre mégsem irodaházat húznak föl, ahogy a legutóbbi  2013-as koncepció alapján tervezték, hanem az eredetileg is ide álmodott szállodát valósítják meg, ami a terület szűkössége miatt elsőre nem tűnik a legjobb ötletnek.

A korábban ide álmodott borzadványokkal szemben a mostani épület látványtervei alapján egy jellegtelen, a környezetbe inkább besimulni igyekvő alkotásnak tűnik, ami remélhetőleg tényleg jobban fog mutatni a téren, mint az eddigi csupasz tűzfalak, bár az még kérdéses, mennyire fog elütni a panoráma többi elemétől.

[fb_pages_codes:budapest]

Akárhogy is vesszük, az utóbbi évek alatt felhalmozódott, kerítésen át bedobált szeméthalmok helyett, ez mindenképp jobb rehabilitációja egy olyan területnek, ahol a második világháborúig a Budai Takarékpénztár Ybl Miklós tervezte neoreneszánsz palotája, majd később a Lánchíd presszó állt.

Belül annál inkább

Viszont, ha megnézzük, kik állnak a milliárdosnak ígérkező projekt mögött, akkor világos lesz, hogy ezzel a biznisszel is egy Fidesz-közeli cégcsoport jár jól.

Az építtető a Unione-Clark Ingatlanhasznosító Kft., mely – egy cégen keresztül – Scheer Sándoré. Róla annyit érdemes tudni, hogy közösen birtokolja a Hotel Clark kivitelezését (és például a Lendvay utca Fidesz-székház renoválását) irányító Market Zrt.-t a Videoton-tulaj, és főállású Orbán-span Garancsi Istvánnal.

Scheer Sándor, aki kínsan ügyel rá, hogy ne kerüljön nagyon előtérbe

Scheer a Fradi focicsapat támogatójaként is ismert, sőt korábban a Magyar Labdarúgó Szövetségnek is elnökségi tagja volt.

De ami ennél fontosabb, hogy a Market Asset Management Kft. és a River Dunainvest Kft. révén neki is komoly köze volt a Kopaszi-gát megkaparintásához, és valószínűleg így a pártok érdekkörein átívelő, az otthonteremtési támogatás örve alatt levezényelt ingatlan-machinációhoz.

A résztvevőket elnézve nagy összegben fogadhatunk rá, hogy ismét egy komoly Fidesz-közeli ingatlanmutyival állunk szemben.