A magyar történelem során négy alkalommal került sor az egyébként illegitim úton trónra kerülő Habsburg-ház trónfosztására. A mohácsi vész után, amikor az ország romokban hevert, Habsburg Ferdinánd 13 főúr és pap megvesztegetésével választtatta meg magát Szapolyai János ellenében, akit a magyar rendek egységesen támogattak. Nagyban ennek a megosztásnak köszönhető az ország két-majd háromfelé szakadása. A magyar rendek tagjai közül sokan nem tudták megbocsátani a Habsburgoknak, hogy nem rendes választással jutottak hatalomhoz és az országot prédául dobták a hódító oszmánoknak, a régi magyar nemesi családokat pedig koncepciós perek által koldusbotra juttatták. 1620-ban Bethlen Gábor volt az első, aki az idegen uralkodócsaládot letaszította a magyar trónról. Ő azonban a következő évben megbékélt az akkor uralkodó II. Ferdináddal és önként lemondott királyi címéről, így a trónfosztásnak nem volt komoly következménye. Egy évszázadon belül, 1707-ben a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcosok országgyűlése Ónodon mondta ki, hogy a magyarok nem tekintik tovább uralkodójuknak Habsburg Ferdinánd utódjait.
A legtöbbünk számára a legismertebb az 1849-es debreceni döntés volt. Ez volt a magyar a válasz a Ferenc József által jegyzett olmützi alkotmányra, melyet az udvar 1849. március 4-én adott ki, amelyben szétdarabolta a Magyar Szent Korona országait, Magyarországról leválasztotta és külön tartománnyá nyilvánította Erdélyt Partiummal. A perszonálunióval csatlakozott Horvátországot egyesítette Szlavóniával és a Tengermellékkel. Bácskából és a Temesközből megszervezte a Szerb Vajdaságot. Ez teljesen ellentétes volt a történeti magyar alkotmánnyal, ami szerint a törvényes magyar uralkodó kötelessége megvédeni a Magyar Szent Korona országainak egységét, az elszakított részeket visszaszerezni. Ehelyett Ferenc József maga darabolta fel azt. Tette megbocsáthatatlan volt a magyar rendek szemében. További szálkát jelentett a magyar rendek szemében, hogy a fiatal uralkodó nem adhatott volna ki semmilyen rendeletet hazánk kapcsán, hiszen a magyar rendek nem választották meg királyuknak és nem koronázták meg a Szent Koronával.
Az alkotmányos sérelmek és a katonai győzelem (tavaszi hadjárat) miatt 1849. április 14-én a magyarok nyílt ülést tartottak Debrecenben, a Nagytemplomban. (Akkor Buda még osztrák megszállás alatt állt.) Az országgyűlés közfelkiáltással szavazta meg Kossuth indítványát a Habsburgok trónfosztásáról és a függetlenség kikiáltásáról szóló javaslatot. Helyükre Kossuth Lajost kormányzó-elnökké választották, hogy ő irányítsa az országot.