A honvédelem újragondolásához

Három témakört érintünk a Magyar Honvédség kapcsán, de, mint látni fogjuk, ezek a témakörök nagyon is összetartoznak, egymás katalizátorai, nem maradéktalanul elkülöníthető gondolati egységek. Ahogy a honvédség leépülése is egy összetett folyamat volt, nekünk sem olyan egyszerű megtalálni az újjáépítés folyamatának sarokköveit.  Vizsgálódásaink alapján ezek a következők:

Mára ott tartunk, hogy csak a vak nem látja, hogy a Magyar Honvédség az elsődleges feladatára, a haza megvédésére alkalmatlan. Rossz magyar szokás szerint a tünetek kezelésével próbálják a valódi bajokat „orvosolni” és természetesen inkább plasztikázás, a félrebeszélés az eredmény.

 

Jól mondja Hende Csaba honvédelmi miniszter, hogy a rendszer fejlesztését az alapoknál kell kezdeni, tehát a személynél, így mi is itt kezdjük. A magyar katona jelenleg zsoldos. Tisztelet a - reméljük szép számú - kivételnek, de ugyanolyan munkahelynek tekinti az állását, mint bármelyik más állást: ez kicsit több nehézséggel jár, több életbeli korlátozással, de végül is fizet rendesen, érdekes is, izgalmas is, ha kijut missziózni, akkor pedig tényleg megjutalmazzák már egyéni szinten is a „jól fizető” missziózások. A szervezeti kultúra pedig itt is (ahogy a társadalmunk jelentős része) elamerikanizálódott. Nem az a probléma, hogy NATO, azaz amerikai mintákat veszünk át, hiszen ezek technikai, gyakorlati kérdések, és a professzionális szemléletmódnak kell uralkodnia a hadseregen belül. A probléma, hogy a katonáinkat bizonyos körök nem a haza védelmére akarják felhasználni, hanem idegen érdekek kiszolgálására.

 

Egyes alakulatoknál a szellemiség teljesen amerikai lett a kiképzéstől a konkrét végrehajtásig. A kiképzésen nem a hősiességre nevelnek, hanem egyszerűen a személyiség leépítése az elsődleges cél, aminek újjáépítése nem valamiféle nemes cél irányába valósul meg, hanem a már említett zsoldos magatartás elérésében teljesedik ki. Egyre sűrűbben jelennek meg azok a modellek, amik sokkal inkább mutatnak az emberalatti szintet megcélzó, nem a személyiséget felfele meghaladó, hősiességre nevelő irányba. Ennek eredményei még nem mutatkoznak a magyar katonáknál, ami főleg a magyarság átlagosan jobb képességeinek köszönhető, de ha tovább folytatódik ez a tendencia, akkor ne csodálkozzunk, ha az amerikai hadseregnél tapasztaltak fognak nálunk is megjelenni, mint a tömeges öngyilkosság, a megőrülő, a hátországban civilekre támadó, a harci stresszt feldolgozni képtelen katona képe. A harceljárások is egyre inkább az amerikai modellt követik, amiben leszoktatják a katonát a harc vállalásáról, a veszélyes helyzetek valódi megoldásáról. Például senki sem foglalkozik a sok civil áldozattal, vagy éppen azzal a ténnyel, hogy az amerikai eljárás a korlátlan légi fölényre épül, ami csak bizonyos körülmények között biztosítható.

 

Mintává az amerikai rangert tették, ez is a kifizetődő (hiszen igazi jó pénzt nagy veszélyességi pótlékkal lehet szerezni), és a légkör is teljesen ezt szolgálja ki: a médiában csak a különlegesekről hallani (MH. 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj), ők részesülnek a legnagyobb elismerésben, és őnáluk van fegyver és paripa. Ez valahol természetes is, hiszen a jelen berendezkedés, a jelen szövetségbeli célok, a jelen konfliktusok, amikben részt veszünk, valóban ennek a fegyvernemnek a favorizálását indokolják.

 

Egyébként személyesen számomra is a különleges alakulatok mint fegyvernem a legkedvesebb, tehát nem valami fegyvernemi sovinizmusról van szó, amikor kritikát fogalmazok meg a különlegesek szerepeltetésével kapcsolatban, hiszen a legnagyobb bátorságra és harci szellemre valóban nekik van szükségük, de a többi fegyvernem leépítése, megszűnése odáig jutott, hogy az ország védtelenné vált, ami ellen fel kell emelnünk a szavunk. Attól még, hogy szeretem a „desszertet”, kérem a „főételt” is.

 

A magyar katonát a haza szeretetére, védelmére és megbecsülésére kell kiképezni, az évezredes magyar katonai hagyományok továbbörökítőjévé és nem egy „missziózó” zsoldossá, akinek az a legfontosabb, hogy kijuthasson idegen érdekeket szolgáló hadműveletekbe. Ennek még akkor is úgy kell lennie, ha fontosak a valódi harci tapasztalatok, és ezáltal a modern kori hadviselés bizonyos részeit, mint az aszimmetrikus hadviselést, elsajátíthatjuk. Tegyük fel a kérdést, hogy miért is van szükségünk aszimmetrikus harc megvívására alkalmas képességekre?  Azért, mert részt vállalunk olyan konfliktusokban, amik idegen kultúrák, vallások ellen folynak, és természetükből adódóan aránytalanok.  Ezekhez a konfliktusokhoz nem lenne közünk, mert biztonsági kockázatot jelentenek, és mert semmi közünk sincs az USA játszmáihoz. Pusztán aszimmetrikus hadviselésre épített hadsereggel nem lehet megvédeni az országot: az előbbi nagyobb részt könnyű fegyverzetű, gyors és mobil, különleges egységeket kíván, míg a területvédelem egy komplex fegyvernemi képességet. Lehet, hogy a korban megnyilvánuló konfliktusok „aszimmetrikusak”, de miért gondoljuk, hogy nem lesz itt államok közti, klasszikus háború újra? Ugyanis a folyamatok afelé mutatnak, hogy az is kialakulhat. 

 

Mindamellett a kettő képesség miért ne férne meg egymás mellett? Egy összfegyvernemi hadsereg, ami képes a területvédelemre, az képes aszimmetrikus hadviselésre is (irányítás és alkalmazás kérdése), ez az úgynevezett hibrid-képesség, de nevezzük akárminek is, az biztos, hogy egy ütközőzónában lévő ország nem teheti meg, hogy nem tudja magát megvédeni egy esetleges konvencionális háborúban.

 

Mi sajnos a NATO-ban potyautasként vagyunk jelen, amiből sok negatívum következik, sőt, ez öngerjesztő folyamat is: elnézik nekünk, hogy kevesebbet költünk fejlesztésre, nem valósulnak meg bizonyos, alapvető követelmények (honvédelmi képesség), ezért missziózásokkal „fizetünk”. Olyan missziózásokkal, amelyekhez semmi közünk, és nem mellesleg rendkívül drágák. Maga a missziózás is költséges, de ahhoz, hogy a balti országok légtérvédelmében részt vegyünk, valóban szükségesek a csúcstechnológiát képviselő Gripenek, amelyek lízingelésével jó előre lekötöttük a fejlesztési keretünk egyharmadát.

 

Az Afganisztánban szolgálatot teljesítő műveleti (azaz harcoló) katonáinkat egyetlen egy kis felvarró emlékezteti arra, hogy magyar katonák: a komplett felszerelés és fegyverzet az egyenruhától a mellényen át a sisakig nincs rendszerben más alakulatnál itthon. Gyakorlatilag minden amerikai, amelyekre nyilván azért van szükség, mert amerikai kötelékben hajtanak végre bevetéseket. Amerikai kijuttatással, amerikai katonákkal, angol nyelvű vezényléssel, nyilván amerikai parancsnokság alatt (feltételezem, túl sok beleszólásunk nincs a különböző célpontok kiválasztásában), és ezért van szükség az amerikai rendszer átvételére. Csak éppen ezzel az a gond, hogy emberanyagot, élőerőt adunk az amerikaiaknak.

 

Összegezve az eddigieket: jelenleg a honvédség missziózásra van berendezkedve, amiért egy-két fegyvernemünket maximalizálni kell (vadászrepülők és különlegesek), ami azzal jár, hogy más fegyvernemeket teljesen elhanyagoltunk, a meglévőknél az amerikai mintát vettük át a honvédség kiképzésénél és végrehajtásánál is, hogy a missziós elvárásoknak megfeleljünk, a honvédség tehát kezd elamerikanizálódni, így gyakorlatilag kisegítő erővé válik, vagy éppen már vált. A hadgyakorlatok is erről szólnak, hogy a NATO (USA) kisegítésére való felkészültségünket reprezentáljuk. Ezt a néhány meglévő, csúcson tartott fegyvernemet, egy-két egységgel lehet mutogatni a médiában is, tehát azt a látszatot tudják kelteni, hogy itt van haderő. Tévképzetet szülnek a fejekben, úgy tűnik a lakosság számára mintha a haza védelme is biztosítva lenne. A NATO tehát kétszeres biztonsági kockázatot hozott: egyrészt a missziózások vállalása és a közös védelmi elv hamis biztonságérzete miatt megszűntettük a honvédelmi képességünket, másrészt a külföldi missziózások miatt Magyarország is célpont lehet mind a radikális iszlám (terror)szervezetek számára, mind a NATO-val szembenálló országok számára, lásd Oroszország.

 

Ha újra a hon védelme lenne az elsődleges szempont a Magyar Honvédség számára, akkor abból az következne, hogy a feladat ellátásához szükséges személyi állományt a minimum ezer éves magyar katonai hagyományokkal lehetne még inkább motiválni, ami nagyobb harcerőt képvisel, mint pusztán a pénzre alapozott szolgálat. Félreértés ne essék, meg kell fizetni a katonát, de óriási hiba pusztán erre építeni. Nem lenne probléma, ha a missziózások csak „kiegészítő tevékenységként” akkor jelennének meg, ha újra visszaszereztük eredeti képességeinket. Az expedíciós képesség (idegen országokban való feladatvégrehajtási képesség) egy extraként kellene, hogy megjelenjen a honvédelmi képességen túl, és nem a helyett. Elvi alapon pedig csak békefenntartó missziókban szabadna részt vennünk.

 

Már hallom is a liberálisok érveit: a NATO megvéd minket, nem kell nagyobb hadsereg, különben sem tudunk akkora hadsereget kiállítani, fenntartani, hogy az elégséges legyen. Először is a NATO nem véd meg minket más NATO országokkal szemben (például Szlovákiával vagy Romániával szemben, akikkel ismeretes, hogy milyen jó a szomszédi viszony, erre jó példa: török-görög konfliktus), és a NATO-előírások szerint is meg kell tudnia védeni minden államnak a saját határait. A hadsereg nagyságának kérdése pedig egyszerű számításokon alapulva válaszolható meg. Ki az ellenség, mi a szándéka velünk (a területünkkel), milyen erős a szomszédos országok hadereje? A szomszédos országok haderejéhez képest nyilván egy komolyabb védelmi hadsereget tudnánk már felállítani, de az USA vagy Oroszország haderejéhez képest nem. Mindenhol az adott régióhoz, a szomszédos országok erejéhez mérten fejlesztik a saját haderőt, függetlenül attól, hogy milyen a viszony, hiszen gondolni kell arra is, hogy mi lesz 10 év múlva, vagy mi lesz, ha a szomszédos országban máról holnapra megváltozik a politikai irányvonal.

 

A jelenleginél nagyobb, egészséges felépítésű haderővel hadműveleti irányok tervezését tudjuk befolyásolni. Nyugat-Európa és Oroszország között két fő irány van: egyik Lengyelország, másik Magyarország. Lengyelország földrajzi adottságai miatt lehet kedvezőbb, mert a síkságokon gyorsan lehet előrehaladni és ez is a legrövidebb szakasz, kedvezőbb egy támadó hadművelethez, míg maga a Kárpát-medence védhető (mivel már nem a miénk ez a földrajzi egység, így nagy kérdés a szomszédos államok szerepe). Azonban jelenleg, a történelmi hátteréből adódóan NATO-párti Lengyelország fegyverkezik, erősíti az amúgy sem csekély haderejét, míg Magyarország védelmi képességei a nulla felé konvergálnak. Hadműveleti tervezésnél nem mindegy, hogy úgy számolnak velünk, hogy csak átrobognak az országon szinte ellenállás nélkül, vagy jelentős késlekedést kénytelenek elviselni, aminek során a többi ellenséges haderő másik irányból fel tud vonulni, és a kezdeményezést elveszíti a támadó fél. Már egy feltartóztatás, lassítás is lehet célravezető, mert megváltoztathatja a stratégiai tervezést. (Ebből következik egyébként, hogy ha NATO szövetségi rendszerében gondolkozunk továbbra is, akkor sem mindegy, hogy mekkora a haderőnk, mert egy küszöbön álló Oroszország-NATO konfliktus esetén mi leszünk a könnyebb út.)

 

A haza védelme egy összfegyvernemi rendszert kíván meg, aminek, ha bármelyik része hiányzik, akkor borul az egész: a radarrendszer (réskitöltő rendszerekkel) a szeme a légvédelemnek, amihez rendelni kell pontszerű védelmi rendszereket (rakétások, csöves-légvédelem), kell hozzá elfogó vadászrepülőgép, és persze ezt kiegészíti a csapatok önlégvédelme. Ebből látszólag csak a vadászrepülőgép fegyvernem van meg, a többi a legnagyobb jóindulattal is hagy maga mögött némi kívánnivalót. Ha a Gripenek helyett olcsóbb, de szintén a kornak megfelelő típusokat választunk, akkor maradt volna pénz másra is… Az megint más kérdés és könnyebben orvosolható, hogy hány darab levegő-levegő rakétánk van ezekhez a Gripenekhez, hány darab levegő-föld rakétánk? Pár tucat. Fegyverzet hiányában valódi harcértékkel nem bírnak, de úgy látszik, hogy a balti légtér védelméhez szükséges légi utántöltési képesség az fontosabb, mint mondjuk a hazai feladatok ellátásának képessége. A vadászrepülőgép különben is az ellenséges repülőeszközök ellen hatékony (korlátozottan használható szárazföldi csapatok támogatására, inkább precíziós légicsapásra alkalmas), ahogy az egész légvédelem erre jó. Az ellenséges erők pusztítását döntően nem a légvédelmi rendszer végzi, az „csak” oltalmazza a mi egységeinket.

 

A szárazföldi harc megvívásához kellenek harckocsik, egyéb harcjárművek, lövészegységek, kell a műszakiak segítsége az átkeléshez (Magyarországon vannak folyók bőven), műszaki zárak felszámolásához, vagy éppen telepítéséhez. Kellenek a különlegesek is, ők alkotják az ék hegyét, sebészi pontossággal operálnak, de őket célba kell juttatni valamivel, és persze kell a tűztámogatás is: tüzérség és légicsapás. Látjuk, hogy ebben a rendszerben megvan a helye a harcihelikopternek, szállítóhelikopternek, vadászbombázónak és minden egyébnek. A légierő csapásmérő eszközei jönnek itt szóba, aminek teljes skálája hiányzik (érdekes, hogy a lengyeleknek jó a mai napig is a Szu-22-es vadászbombázó, míg mi nagyjavítás után szinte elsőként vontuk ki).

 

Látjuk, hogy nem sok mindenünk van, sőt, szinte semmink. Egy-két különleges alakulat akad a missziózás miatt. Tüzérségnél például a fegyvernemi kultúra és kiképzés miatt rendszerben tartott pár D-20-as tarack, aminek sem a pontossága, sem a lőtávolsága, sem a logisztikai háttere nem megfelelő a korszerű hadviseléshez. A harckocsiaink száma és típusai is a múzeumi kategóriát kezdik képviselni lassan, és ezek is csak a fegyvernemi kultúra miatt vannak még meg, ami legalább azért dicséretes, mert a fegyvernem helyreállítáa során van mihez nyúlni, nem kell mindent a nulláról kezdeni az adott fegyvernemnél. A legendásan erős műszaki ág is leépülőben: csendben kivont eszközök (lásd BAT-2) és leépülő képességek jellemzik ezt a területet is.

 

A kis áttekintésünk kereteit szétfeszítené a magyar hadifejlesztések leírása és mindegyik projekt pontos kivesézése, de egy bekezdésben próbálunk példákat megemlíteni. A legendás GM6-Lynx, azaz a legújabb világszínvonalú Gepárdból miért nincs rendszeresítve minden lövészalakulatnál, amikor ezzel megnövelnénk jelentősen a lövészalakulatok tűzerejét? A Komondor nagyon szép és ígéretes, reméljük, hogy rendszeresítve is lesz, de ez is az aszimmetrikus hadviselésben alkalmazható leginkább (értsd missziózás), és nem helyettesíti a harcjárműveket vagy a harckocsikat, bár felderítésre, szállításra kiváló lenne. A hasonló projekt, a Rába VZF, inkább a spórolás jegyében áll: régi felépítményre rakjunk egy dobozt, ami megvédi a katonákat, bár kétségkívül még mindig jobb, mint a ponyvás teherautó. De bármit fejlesztünk, bármit rendszerbe állítunk, annak valóban a rendszerbe kell illeszkednie, annak valóban meg kell, hogy legyen a helye. Ez vonatkozik egyébként a helikopterbeszerzésre is, hogy nem az a kérdés, hogy pontosan milyen típust veszünk, hanem mi lesz a szerepe az adott típusnak a rendszerben, milyen képességet tartunk meg, melyik képesség tűnik el végleg...

 

A honvédelemhez kapcsolódik még az Önkéntes Tartalékos rendszer, ami két részből áll: Műveleti (elvonuló állomány) és Védelmi (hátországvédelem). Sajnos jelenleg sem létszámában, sem felszereltségében nem elégséges ez sem. Elindult valami, de látszattevékenységnek, PR-fogásnak tartjuk. Az is beszédes, hogy az egységek állománytáblája békelétszám szerint is jelentős hiányt szenved. Az még inkább kérdés, hogyha feltöltenénk ezeket az egységeket, akkor mennyire valósulhatna meg a beharangozott illetménynövekedés. Félek, semennyire. Ennek az egész beharangozott illetményrendezésnek, és megnövekedett kiadásoknak nagyobb a füstje, mint a lángja.

 

Látjuk tehát, hogy mind a kitűzött célok alapjaiban, mind struktúrájában, finanszírozásában teljesen elhibázott a haderő. Nullán van a magyar honvédelem. A NATO ezen nem segített, hanem még inkább katalizátora volt a folyamatnak: igazolást adtak az ország védelmének több évtizedes elhanyagolására, sőt, biztonsági kockázatot is jelent a tagságunk, ezenfelül még a magyar katonai kultúrát is kezdjük elveszíteni.

 

Köszönöm Tián József ezredesnek a megvilágosító erejű gondolatokat, amelyek nélkül ez a cikk nem jöhetett volna létre.