Habemus papam! – az amerikai Robert Prevost XIV. Leó néven a római katolikus egyház pápája

Habemus papam! – az amerikai Robert Prevost XIV. Leó néven a római katolikus egyház pápája

Fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, szólnak a Szent Péter-bazilika harangjai is.

Nem sokkal csütörtök este 18 óra után fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből és megszólaltak a Szent Péter-bazilika harangjai, ami azt jelenti, a konklávé megválasztotta az új pápát.

Az új főpapot a negyedik szavazási körben választotta meg a konklávé, vagyis viszonylag gyorsan sikerült egységre jutniuk a bíborosoknak.

Negyed 8 körül megjelent a Szent Péter-bazilika erkélyén Dominique Mamberti protodiakónus bíboros, és közölte (latinul): „Nagy örömet hirdetek nektek! Van pápánk!”

Majd bejelentette,

Robert Francis Prevost amerikai bíboros az új pápa, aki a XIV. Leó nevet vette fel.

Ahogy várható volt, óriási üdvrivalgás fogadta a Szent Péter téren megjelent hívek részéről az erkélyen megjelent XIV. Leót, aki

„béke mindannyiótokkal”

szavakkal köszöntötte őket, majd utalt rá, hogy ez volt a feltámadt Krisztus első köszöntése is. Beszéde elején többször is előfordult a béke kifejezés.

Fegyvertelen, lefegyverző, alázatos, tartós békét szeretne, ami Istentől jön, aki feltétel nélkül mindannyiunkat szeret

– mondta. Utalt Ferenc pápa húsvétvasárnapi urbi et orbi áldására, és ezt az áldást osztja XIV. Leó is.

Krisztus követésére szólított fel, mint mondta, a világnak szüksége van az Ő fényére. Egyben köszönetet mondott elődjének is. Köszönetet mondott a bíborosoknak is, és azt mondta, misszionáriusként hirdetni kell az evangéliumot.

XIV. Leó

párbeszédre, híd építésére, befogadásra szólított fel.

Azt is mondta, szinodális egyház akar lenni, mely úton van, keresi a közelséget azokhoz, akik szenvednek.

Beszéde végén az új egyházfő a hívekkel az Üdvözlégy, Mária imádságot imádkozta el, majd áldást osztott „a városra és a világra” (urbi et orbi).

Kuzmányi István, a katolikus Magyar Kurír főszerkesztője így kommentálta a fehér füst felszállását:

A Jobbik közleményben gratulált XIV. Leó pápának a megválasztásához. Úgy fogalmaztak, azt kívánják neki, „hogy a krisztusi utat követve elődei álmát váltsa valóra, és egy békésebb, biztonságosabb, társadalmilag igazságosabb világot hozzon a vezetése”.

XIV. Leó

Robert Francis Prevost OSA Ágoston-rendi szerzetes és a Püspöki Dikasztérium prefektusa, 1955. szeptember 14-én született Chicagóban (Amerikai Egyesült Államok, Illinois állam). Szent Ágoston rendjébe lépett, majd 1981. augusztus 29-én letette az örökfogadalmat. 1987-ben teológiából doktori fokozatot szerzett.

1988-ban Peruba, a trujillói misszióba küldték, hogy a Chulucanas, Iquitos és Apurímac vikariátusokban az ágostonos jelöltek közös képzését vezesse. Ez a misszió 11 évig tartott, ezután kinevezték a chicagói Jó Tanács Anyja tartomány perjelévé, később pedig a rend általános perjelévé. Így ő lett a felelős az Ágoston-rend tervezési és irányítási folyamataiért.

Ferenc pápa 2014. november 3-án kinevezte őt a perui chiclayói egyházmegye apostoli kormányzójává, és ezzel szufári címzetes püspöki méltóságra emelte. 2014. december 12-én szentelték püspökké. A pápa 2020. április 15-én kinevezte őt a callaói egyházmegye apostoli kormányzójává, majd ezt követően, 2023-ban a Püspöki Dikasztérium prefektusává.