Ezúttal felháborodott és kiábrándult „de miért kellett ezt a filmet megcsinálni?!” és „de hogyan jutott eszébe valakinek, hogy ezt a filmet meg kell csinálni?!” kérdéseimet nem csak költőileg teszem fel. Valahogy így tudom elképzelni a választ.
Mondjuk Guillermo del Toro leül Matthew Robbinsszal (aki a társ-forgatókönyvíró), hogy: “Figyu, Matt, arra gondoltam, csináljunk egy horrorfilmet, de ne akármilyet! Először is találjunk ki valami iszonyatosan beteg sztorit!” “Oké, oké” – mondja erre Robbins.
“Vágod a Csáth Gézát? Egy magyar orvos-író, és egyszer írt egy novellát egy kegyetlen testvérpárról. Állatokat kínoztak meg minden, a végén meg megölték az anyjukat.” “Jaja, vágom” – így del Toro. “Film is készült belőle. Na valami ilyen jó lenne!”
“De várj, most eszembe jutott valami még betegebb! Mi lenne, ha ezek most nem fiúk lennének, hanem fiú-lány-testvérpár…” “Úúú, tudom már, mire gondolsz!” – lelkesedik fel del Toro.
***KÖZEPES SPOILERVESZÉLY*** Ha biztonságban szeretne maradni, folytassa a kép alatt!
“Beteges testvérszerelem! Ez fantasztikus, ez még soha senkinek nem jutott eszébe! Az lenne a tuti, ha ők ketten ráadásul kieszelnének valami ördögi tervet.”
"Igen, igen, ez királyul hangzik!” – helyesel Robbins. Majd egy kicsit mindketten elégedetten üldögélnek a fotelban. Aztán tovább gondolkoznak.
“Te Matt, figyu már. A Mia Wasikowska megvan?” “Persze, nagyon bájos!” – mondja Robbins. “Főleg az állt neki nagyon jól, amikor címszerepet alakított a Jane Eyre-ben meg az Alice Csodaországban… ban.” “Igen, ezt a Jane Eyre-karaktert mintha rá írta volna anno Charlotte Brontë. Egyszerűen tökéletes volt” – mélázik el del Toro.
“Na és tudod mi jutott eszembe? Hogy van ez a beteg testvérpár, és mi lenne, ha ellenpólusukként betennénk a Mia-t egy ilyen ártatlan, bájos, naiv, tiszta, jóindulatú szerepben? Persze úgy, hogy a testvérpár férfitagja elcsábítja és rászedi. Az mégis csak nagyon kegyetlen, ha egy ilyen jólelkű nőt szivatnak meg a gonoszok.”
“Ez nagyon jó ötlet!” – mondja Robbins. “És mivel a Mia tejfehér bőrű meg szőke, a testvérpár meg legyen sötét szemű meg hajú. Vagy mondjuk a szemük lehetne más színű is, valami feltűnő, kék vagy zöld, de a hajuk mindenképpen sötét.” “Igen, ez baromi jó kontrasztot alkotna!” – mondja del Toro. És máris tovább ötletel. “Na és kire gondoltál? Nekem most elsőre mondjuk az Eddie ugrott be (Edward Norton – a szerk).
A mágusban például eszméletlen jól játszotta a főszerepet, és abban elég rejtélyes alak volt, aztán meg ott van az első filmje, a Legbelső félelem. Amikor megnéztem, hetekig kísértett ez a skizo-alakítása, ahogy a teljesen ártatlan képű kamaszszemében egyszer csak megjelent az őrület… Hú, az nagyot ütött. Vagy ugye a História X, amiben megint csak kábé két ellentétes személyiséget alakít. Szóval ő lehetne a testvérpár férfitagja, aki valami nagyon gonosz cél érdekében mézesmázasan bepalizza a szegény Miát.”
“Hát, nem is tudom…” – mélázik el Robbins. “Én inkább valami magashomlokú, szikár alkatú dandy-forma színészt választanék. Tudod, ki jutott eszembe? Tom Hiddleston! Nekem ő nagyon adná ezt a karaktert!” “Hm, nem is rossz ötlet” – gondolkodik el del Toro mester. “De akkor ki legyen a tesója?” “Jó kérdés” – bámul ki az ablakon Robbins. Kisvártatva aztán del Toronak felcsillan a szeme. “Na figyelj, eszembe jutott valaki, akivel nagyot vállalnánk, de megindoklom az ötletemet."
"Jessica Chastainre gondoltam, és egyrészt azért vállalnánk nagyot, mert kábé mindig jókislányt alakít, most meg ugye egy beteg és velejéig romlott némbernek kellene lennie, másrészt, mert ezekre az űrizékre írt alá most, a Csillagok közöttre meg a Mentőexpedícióra – de ez meg azért fog jól jönni, mert lehet, hogy ezek a mozik még nagyobb sztárrá emelik. Igaz, még mindig ott van, hogy sanszos: egyikben sem lesz gonosz – de hát akkor miért ne lehetne gonosz a mi filmünkben? Mekkora meglepetés!” – lelkesül be egyre jobban del Toro.
“Kinézem belőle, hogy ezekből a gyönyörű zöld szemeiből valami elemi romlottság sugározzon, plusz kapóra jöhet a kissé kiálló arccsontja is. Már csak be kell festeni a haját meg a szemöldökét sötétre.” “Príma!” – mondja Robbins. “Akkor a karaktereink már meg is vannak! Ja, és még valami: szerintem azért a Mia figurájának legyen egy imádott papája, hogy lélektanilag indokolttá tegyük, miért sikerül Tomnak behálóznia. Tudod, rejtsünk el ezzel valami utalást némi apakomplexusra, vagy hogy hívják ezt.” “Igen, az mindenképp tök hitelessé tenné a drámát, és így természetesen az a jó, ha Tom jóval idősebb” – bólint rá az ötletre del Toro. “Van viszont még egy nagyon fontos dolog, amit ki kell találnunk…” – néz rá homlokráncolva, baljós arccal del Toro mester a társára.
“Azért ne legyünk ám kiszámíthatóak! Hiszen a horrorokkal tele a padlás, szóval valami bejósolhatatlan fordulatokkal még meg kellene spékelni a sztorit.” “Igazad van” – pillant Robbins komolyan alkotótársa szemébe. “Például az jutott most eszembe, hogy a film végén mindenképpen legyen egy komolyabb fight Mia és Jessica között! Vérre menő női harc, ahol összecsap a a szőke és a fekete, az ártatlanság és a gonoszság, az élet- és a halálösztön, a női lélek ármányos és tiszta oldalának két szimbóluma...” – hadarja levegővétel nélkül Robbins. “Ez nagyon ütős lesz!” – bólogat lelkesen del Toro. “Igen, ez irtó jó ötlet! Igazi katarzis!”
“Na akkor ezzel megvagyunk! Remek!” – áll fel a fotelból Robbins, miközben kiissza a talpaspohárból az utolsó korty konyakot. “Figyu, felhívod azt a nagyon szuper díszlettervezőt, meg a jelmeztervezőt, hogy valami, a horrorokra egyáltalán nem jellemző századfordulós hacukákat meg belsőket dobjon nekünk össze? Meg keressen valami nagyon vérfagyasztónak kinéző házat. Csak azért, hogy minél jobban eltérjünk a zsáner kötelező elemeitől. Meg a filmzenét is valami vérprofira bízd ám!"
"Ja igen, meg kell egy jó operatőr jó stábbal, akik majd szépen megfényelik a hátborzongató jeleneteket. De azt is mondd nekik szerintem előre, hogy nem annyira egy ilyen tipikus vörös-fekete-színkombót kéne, inkább játsszanak el a sárga-zöld-kontrasztokkal. Annyira izgatott vagyok! Ilyet még nem látott a világ!” És del Toro úr már intézkedik is.
Jópár hónap múlva pedig felhívja a sajtósát: „Szevasz, na, kész a film, gyere át, nézd meg, és írj hozzá majd valami hatásvadász szinopszist, aminek köze sincs a sztorihoz, jó?” És bumm, így lett az:
„Egy családi tragédiát követően az ambiciózus írónő hányódik a gyerekkori barátja iránt érzett szerelem és egy rejtélyes idegen csábítása között. A múltja szellemei elől menekülve kiköt egy házban, amely lélegzik, vérzik és emlékezik.”
Arra viszont Mr. del Toro és Mr. Robbins egész biztosan nem számított, hogy a film végére, a katarzisnak szánt női fight-nál a mozi közönsége már kínjában vinnyogva fog röhögni… Oda se neki. Majd legközelebb! Vagy sokkal kevesebb, vagy sokkal több konyak talán segíteni fog.