A Jobbik továbbra is aktívan fellép Kárpátalja Magyarországhoz csatolásáért

A Jobbik rendkívüli módon kiáll Kárpátalja Magyarországhoz való csatolása mellett – írja az ua-reporter ukrán hírportál.

Az oroszországi támogatásnak, valamint az ukrán kormány nem megfelelő válaszlépésének köszönhetően a magyarországi jobboldali párt, a Jobbik nyíltan fellép és támogatja a Krím-félsziget annektálását. Továbbá rendkívüli módon kiáll Kárpátalja Magyarországhoz való csatolása mellett – írja az ua-reporter.

Az Európai Parlament március 27-i plenáris ülésén Morvai Krisztina, a párt uniós képviselője nem először említette meg Kárpátalját és a kárpátaljai magyarokat – emlékeztet a portál. Nagyon indulatosan, szinte kifakadva próbálta meggyőzni a képviselőket arról, hogy Ukrajna diszkriminálja a magyarokat, és nem a kisebbségek érdekeiket szolgálják.

Számos ember kénytelen napi egy euróból megélni” – panaszkodott a cikkben következetesen „oroszbarátként” emlegetett képviselőnő, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a hátrányos helyzetben levőknek pénzügyi támogatást kell nyújtani. Az ua-reporter kifogásolja, hogy Morvai csak a kárpátaljai magyaroknak akar segítséget nyújtani, nem egész Ukrajnának, valamint, hogy a Jobbik képviselői nem szavazták meg a pénzügyi támogatást Ukrajnának.

A lap emlékeztet arra, hogy Morvai Krisztina korábban ugyanilyen indulatosan vádolta meg az ukrán kormányt a fiatalok kényszersorozásával, mondván: „Egy magyar harcba küldése is túl sok. Ez az emberi méltóság megsértése. Durva diszkrimináció. Ez nem a magyarok háborúja.”

Hasonló címmel – Ez nem a mi háborúnk – közölt több részes riportot az Origó. A magyar hírportál tudósítói három szóval jellemezték a kárpátaljai helyzetet: félelem, reménytelenség és krízis. Az ua-reporter szerint a magyar riporterek az orosz kollégáktól tanulva valótlan képet alakítanak ki az olvasókban a “valós ukrán helyzetről”: a katonák meztelenek, cipőjük sincs, nincs fegyverük, a férfiak elbujdosnak a hadrend kiegészítőktől, akik szinte fegyverrel vadásznak rájuk.

“Nem nehéz kitalálni, kinek a megrendelésére készültek el az ehhez hasonló riportok. A dolgok mögött könnyen felismerhető a Jobbik tevékenysége” – hangzik az ukrán portál összeesküvés-elmélete, amely szerint már a teljes magyarországi médiát Vona Gábor pártja mozgatja a háttérből.

Az ua-reporter hivatkozik a Jobbik elnökének az Alfahír oldalán megjelent, az ukrán népnek címzett nyílt levelére. Vona Gábor ebben megköszönte a katonáknak, hogy a szabadságért küzdenek, kérte, hogy elsősorban a magyarokat és többi nemzetiségeket védjék meg az ukrán kormány évtizedes elnyomásától, akik most a kisebbséget ágyútöltelékként használnák fel, elindítva Kárpátalja nemzetiségi összetételének megváltozását. A levélben az ukrajnaiakhoz fordulva a Jobbik elnöke hangsúlyozta: „senkinek sem tetszik az ilyen kormány, amely egy amerikaiak által finanszírozott puccs után került hatalomra, és csak a saját etetőjük parancsait teljesítik. Senkinek sem tetszik az olyan kormány, amely egymás ellen hergeli saját nemzetségeit, és elpusztít mindent, mert a kormányérdekük ezt diktálja”.

A cikk írója felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar és ruszin “szeparatisták” egy egész zászlóaljat hoztak létre az úgy nevezett DNR-en belül „Szent István légiója” néven, és embereket toboroznak Novorosszia, Malorosszia és Kárpátalja megsegítésére.

“A magyar oroszbarát propaganda kitartóan sulykolja bele az emberekbe, kárpátaljaiakba, hogy szükségük van az autonómiára, amely megvédené őket a háborútól és a szegénységtől” – írja az ua-reporter. A portál szerint a Jobbik hossztávú politikai programjában szerepel, hogy Kárpátalja újra Magyarország része legyen, és létrehozzanak egy magyar-ruszin autonómiát.

“2010-ben gyakoribbá váltak a magyar nacionalisták kárpátaljai látogatásai. Beregszászon néhány éven keresztül még egy pártiroda is dolgozott, melyet Kovács Béla európai parlamenti képviselő fogadó irodájának a leple alatt működtettek, és hivatalosan jótékonysági alapítványnak tüntettek fel” – olvasható a cikkben. – “Azután, hogy Kovács úr megfigyelőként részt vett a krími referendumon, kémkedéssel vádolták meg Oroszország javára. A megyei ügyészség 2014 októberében megszüntette a parlamenti képviselő alapítványának működését. A bíróság úgy döntött, hogy az alapítvány munkájának a célja Ukrajna belügyeibe való beleavatkozás volt, illetve az ország területi egységének a megcsorbítása.”

Az ukrán cikkíró leplezetlen örömmel állapítja meg, hogy az ukrán hatóságok most már világosan látják, “ki próbálja nyugatról szétszakítani az országot“. Arra is emlékeztet, hogy Kovács Béla fogadóirodájának likvidálása mellett tavaly decemberben az SZBU 5 évre kitiltotta az országból Szávay Istvánt, a párt alelnökét és egy másik jobbikos tagot (valójában református lelkészt – a szerk.), Hegedűs Lórántot.

Zárásként a portál azt ígéri, következő cikkében a ruszin szeparatizmusról rántja le a leplet.