A jövőt nem lehet megállítani – az Ubert és az Airbnbt szabályozni kell, nem betiltani

Be kell vonni őket a közteherviselésbe, nem pedig betiltani.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, nem értik, a kormány miért nem lát hasonló lehetőséget ebben a szektorban és miért csak "két szélsőség" között tud gondolkodni.

Kifejtette, a kabinet előbb teljesen elnéző volt a különböző szállás- és utazásmegosztó társaságokkal szemben, majd "teljes tiltásba csapott át".

A Jobbik ezzel szemben a fenti két módszer között keresné a megoldást és úgy terelné szabályozott mederbe az ágazat szereplőit.

Z. Kárpát Dániel példaként említette erre a közteherviselés kiterjesztését, amelyek szerint az Uber, illetve az Airbnb esetében is általány típusú módszerrel lehetne megvalósítani.