A magyarság régi ünnepeit az elmúlt évszázadokban a politikusok jelentősen átalakították, így az új kenyér ünnepének napját is. A középkorban az aratás befejeztével ülték meg az új kenyér ünnepét, nem pedig augusztusban. A magyar néprajzosok szerint már a korai magyar keresztény hagyományban jelen volt az új kenyér megáldásának szakrális hagyománya. Sajnos, ezt az ősi szokást a Tridentinum, majd a jozefinizmus majdnem eltörölte, szerencsére azért még a XX. század elején néhány magyar település megtartotta ezt az ősi ünnepet.
Táltos emlékezet?
A régi hagyományokat az Alföldön, Szeged közelében sokáig megőrizték. Így az alföldi magyar családok évszázadokon keresztül, hosszú előkészület után kezdtek neki az év első új kenyerének megsütéséhez. A családtagok ezt szakrális munkának tartották, ezért a folyamat alatt imádkoztak, például dagasztáskor. Az elkészült, bevetett kenyérre keresztet rajzoltak, úgy helyezték el a kemencébe. A szentelményből a család minden tagja fogyasztott, valószínűleg ez is erősítette bennük az összetartozást. A kenyérnek el kellett fogynia, még morzsának sem volt szabad maradnia.
Adományok értelme
Szintén az Alföldön volt szokásban, hogy az első cipót a koldusnak vagy rászorulóknak adták, majd csak a következőt szegte meg a család. Voltak olyan falvak, ahol nem koldus, hanem a pap kapott először a friss kenyérből, máshol nemcsak neki, hanem az orvosoknak is juttattak a megszentelt ételből. Ez talán annak a régi szokásnak az emlékét őrizte meg, hogy az első falatokat fel kellett ajánlani az isteneknek. Kenyérevés előtt imádkoztak.