A kilencedik legtöbb menedékkérőt fogadtuk tavaly

Veszélyes menekülthelyzetre hívja fel a figyelmet az ENSZ. Magyarország a menedékkérők száma alapján 2014-ben a 9. helyre került. 

Rendkívüli migrációs nyomás nehezedett tavaly Magyarországra az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) jelentése szerint: a szervezet adatai alapján hazánk 41.400 menedékkérelmet adott, szemben a 2013-as 18.600-zal.
Ezzel az egész világon hazánkban adták be a 9. legtöbb menedékkérelmet 2014-ben.
A magyarországi menedékkérők 90 százaléka Koszovóból, Afganisztánból és Szíriából érkezett. Koszovóból a 2013-as 6200-zal szemben tavaly több mint 21 ezren, Afganisztánból 2300 helyett csaknem négyszer annyian (8500-an), Szíriából pedig az egy évvel korábbi alig ezer helyett 6700-an érkeztek. A jelentés ugyanakkor hozzáteszi, hogy az itteni menedékkérők többsége az Európai Unió más országaiba távozik.
 
A legnagyobb menekültbefogadó ország 2014-ben Törökország volt, míg az EU-ban tavaly Németországba és Svédországba érkezett a legtöbb menedékkérő.
Európába összességében 6,7 milliónyian érkeztek a 2013-as 4,4 millióval szemben.
A globális jelentés veszedelmes új korszak beköszöntét vetíti előre: az adatok szerint mintegy 60 milliónyian kénytelenek az otthonuktól elszakítva élni. Ez a szám az UNHCR 1950-es megalakulása óta a legmagasabb, ráadásul soha azelőtt ilyen mértékben nem nőtt egy év alatt a menekültek száma – és ez gyorsan tovább emelkedik. Egy évvel korábban „csak” 51 millió ilyen embert tartottak számon, egy évtizede pedig 37,5 millió volt a számuk. Tavaly naponta átlagosan 45 ezren lettek menekültek, menedékkérők vagy saját országukban belső menekültek. Ez a szám négyszer annyi, mint a négy évvel korábbi adat.
 
A jelentős emelkedésben komoly szerepe van a 2011-ben kirobbant szíriai háborúnak, amelynek következtében az ország mára a világ legnagyobb menekült-kibocsátójává vált.