A kórházi fertőzések 70%-a megelőzhető lenne

A Jobbik szerint nyilvános, könnyen elérhető adatbázist kell kialakítani a kórházi fertőzésekről a betegbiztonság növelése érdekében - közölte sajtótájékoztatóján Lukács László György.

Az ellenzéki politikus a fővárosban tartott sajtótájékoztatója után telefonon elmondta: a Jobbik által kezdeményezett, az egészségüggyel kapcsolatos "valódi nemzeti konzultáció" előtt az országos szakmai szervezetekkel és betegszervezetekkel is konzultálnak.

Az eddig megismert problémák közül kiemelte, hogy évente mintegy 90 ezer beteg kap fertőzést a kórházakban, holott az esetek 60-70 százaléka megelőzhető lenne.



Nagyon fontos lenne az is, hogy megismerhetők legyenek a kórházi osztályok teljesítményei, miként az már a nyugati országokban megvalósult. A Jobbik szerint új jogi szabályozásra van szükség a műhibaperekkel kapcsolatban is, hiszen a számuk folyamatosan nő - tette hozzá.

"Ezen kívül mindenképpen szükséges a betegek biztonsága érdekében a kórházi bűncselekmények visszaszorítása" - mondta Lukács László György.

A sajtótájékoztatón ott volt Pós Péter, az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke is. Pós elmondta: az egészségügy lepusztítása pedig a népesség, a nemzet esélytelenségének minden másnál nehezebben és lassabban helyrehozható, tartós oka. Időszerű összehasonlítást felvetve elmondható, hogy az egészségügy terén elkövetett hibákat és mulasztásokat még a szintén meghatározó fontosságú oktatásügy hibáinál is nehezebb utólag helyrehozni.

"A betegszervezetek szempontjából nincs jobb- vagy baloldali, és nincs szélsőséges egészségpolitika. A betegek szempontjából csak szélsőségesen felelőtlen hibák és mulasztások léteznek, amelyeket jellemzően a mindenkori politikai felelősséget viselő kormányzatok képesek elkövetni, illetve korábban sokat támadott ellenfeleik, azaz elődeik hasonló hibáiból sem okulva folytatni" - hangsúlyozta a szakember.

A problémát Pós szerint az jelenti, hogy egyrészt eddig még nem tapasztaltunk semmit, ami a betegek igényeinek tényleges felmérésére utalna, másrészt komoly veszélyt, az ellátás további lezüllését is okozhatja, ha egy nem várt, de a negyedszázados előzmények után meglepetést nem okozó forgatókönyv alapján az egészségügyi kérdésekben tájékozatlan, információkat nélkülöző népesség manipulált felhasználásával a jövő egészségügye lényeges hangsúlyok további leépítésével a háziorvosi és a sürgősségi ellátás látványegészségügyére korlátozódna.

Az egészségügyben elvárható, hogy a legteljesebb nyilvánosság előtt átlátható és visszaellenőrizhető, bárki által elérhető archivált tartalommal, és módon, a közszolgálati feladatú média fő műsoridejében széleskörű egyeztetések folyjanak, a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal jórészt elhallgatott hagyományait folytatva, de lehetőségeit jelentősen kiterjesztve - mondta el Pós.