A kormány "eltörli" a vasárnapi boltzárat!

Visszavonulót fúj a kormány, nem szállnak bele az MSZP-s népszavazásba.

A kormány azt javasolja, hogy a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást - jelentette be Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Fidesz frakcióülését követően.

"Annak idején egyéni képviselői indítványra támogattuk a vasárnapi boltzárral kapcsolatos javaslatcsomagot, ami a pihenőnap megteremtését célozta"

- mondta Varga Mihállyal közös sajtótájékoztatón Rogán, így most "egy év után áttekintettük a rendszert".


MTI Fotó: Bruzák Noémi

"Fontosak az elemzések, fontosak a vélemények, de a legfontosabb mégiscsak az, hogyan gondolkodnak erről az emberek" - jelentette ki Rogán.

A miniszter szerint a kormány céljai teljesültek, megvalósult a vasárnapi munkavégzés tilalma a kiskereskedelemben, amely azonban megosztotta a társadalmat. A kormány most egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amelyről az Országgyűlés akár már kedden - kivételes sürgősséggel - szavazhat, így az akár már a hétvégén hatályos lehet.

ghRogán azt is közölte: „figyelembe vették” a népszavazással járó többletköltségeket is. A miniszter szerint akár 5 milliárd forint is lehetne a népszavazás, amelyhez még hozzájöhetnek a politikai kampányok kiadásai is.

Varga Mihály azt mondta: vizsgálták a piaci forgalmat, az átrendeződését és a munkavállalók helyzetét is, ugyanakkor megjegyezte: a döntés nem okozott visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban.

Szerinte az online pénztárgépek mutatóit vizsgálva kiderült, forgalomnövekedés volt tapasztalható szinte minden szegmensben, ez alól kivétel csak a gépjármű- és alkatrész-kereskedelem - mondta.

Ma délelőtt írtuk: a kormány rövidre zárhatja a szocialisták népszavazási kezdeményezését azzal, hogy visszavonja a vasárnapi zárva tartást.

Egy kormányellenes hangulatú kampány és egy sikeres ellenzéki népszavazás komoly presztízsveszteséget okozna a Fidesz-KNDP pártszövetségnek. A kormánypártoknak nem érdeke, hogy hosszabb távon napirenden maradjon a zárva tartás kérdése. Kisebb kár lenne a számukra kihátrálni mögüle, mint hagyni, hogy az ellenzék hónapokra kampánytémát faragjon belőle.

Orbán Viktor a múlt hét pénteki rádióinterjújában úgy fogalmazott: a kormány nem szeretné megfosztani az embereket attól a lehetőségtől, hogy vasárnap otthon lehessenek a családjukkal, de attól sem, hogy munkát végezhessenek, ugyanakkor ez utóbbit semmiképp sem tennék kényszerré.

Semmitmondó felszólalásban reagált a kormány döntésére Tóbiás József

Tóbiás József szerint a kormány vasárnapi boltzárral kapcsolatos döntése azt igazolja, hogy az emberek, a demokrácia és a Magyar Szocialista Párt győzött, a sikerben pedig nagy érdeme van Nyakó Istvánnak - jelentette ki az MSZP elnöke a parlamentbe, napirend előtti felszólalásában.

A politikus szerint a társadalom akarata térdre kényszerítette az ügyben a Fideszt, a kormánypárt ugyanis már másfél éve tudta, hogy az embereknek nem tetszik a vasárnapi zárva tartás.

Tóbiás elmondta: nem szabad leállni, mert "helyzet van", ezért szükség van valódi népszavazásra - igaz, ennek részleteiről nem beszélt. Felszólalása végén kijelentette: jól látszik, hogy amennyiben van rá társadalmi akarat, a Fidesz is leváltható, az emberek pedig le is fogják váltani a kormányt.

2008-ban önöknek eszük ágában sem volt mérlegelni az emberek véleményét - mondta Rogán Antal Tóbiás Józsefnek válaszolva. 2004-ben egyértelműen önök ellen szavaztak az emberek, ám önök nem fogadták el a kettős állampolgárság szabályozását, sőt, megsarcolták az egészségügyet. Önöknek a politikai balhé mindig fontosabb volt, mint az emberek véleménye.

A KDNP elfogadja a döntést, de kiáll a zárva tartás mellett

A KDNP megértik a kormány szempontjait, elfogadják a döntését, de továbbra is fenntartják véleményüket, és kitartanak a 200 ezer munkavállaló mellett, akik kénytelenek lesznek ahelyett dolgozni, hogy a családjukkal lennének - mondta el a döntéssel kapcsolatban Harrach Péter. A KDNP frakcióvezetőjét megdöbbentette, hogy míg Európában a szakszervezetek küzdenek a pihenőnapért, addig Magyarországon sokan támadták a gondolatot. A parlamenti szavazáson nem fogják megszavazni a zárva tartás eltörlését - fogalmazott.