Sárospataki évek
Erzsébet II. András magyar király és Merániai Getrúd lányaként látta meg a napvilágot 1207 körül Sárospatakon. A középkori magyar kódexek híradása alapján már gyermekkorában kitűnt szelídségével, kerülte a táncot és a játékot, inkább az egyházi ünnepekre készült nagy odaadással. Ahogyan a királylányokkal szokás volt, őt is szülei már korán, alig négy évesen eljegyezték Thüringia őrgrófjának fiával, Lajossal. A kérő nem teljesen idegen területről érkezett. Ez a tartomány már a késő ókorban is arról volt híres, hogy az ottani helyi fejedelmek hun hercegnőkkel házasodtak össze. Valószínűleg egyszer nagy szolgálatot tettek Attila felmenőinek, akik így hálálták meg a hűséget. Úgy tűnik, hogy ez a kapcsolat nem tűnt el, hanem az Árpádok korában is folytatódott.
Boldog évek
Erzsébet elég fiatalon került el a szülői házból. Wartburg várában talált új otthonra. Az esküvőt 1221-ben tartották meg, a magyar királylány akkor még csak 14 éves volt. A leírásokból tudjuk, hogy a királylány odaadó feleség és anya volt, de a családi teendőjén kívül sohasem feledkezett meg a tartománybeli szegények és a betegek támogatásáról. Ez elsősorban nem a keresztény könyörületességből eredt, hanem talán a hun-magyar mentalitásból, ahol az egyik fő erény volt a bőkezűség és a könyörületesség. Emlékezzünk rá, hogy a magyar krónikák a hun Attiláról is megírták, hogy javait szívesen ajándékozta el. Szerencsére Erzsébet férje, Lajos mindenben segítette feleségét és azok az évek igazi aranykornak számítottak Thüringia történetében. Amikor a gróf hadjáraton volt, Erzsébet irányította a grófságot, úgy látszik, feléledt benne az ősi sztyeppei magyar szokás, miszerint a férj távollétében az asszonyok birkóznak meg a tartomány igazgatásával. Valószínűleg az erős és hatalmas Magyar Királyságból származó Erzsébetnek nem okozott gondot egy kis grófságot irányítani. Még akkor sem ijedt meg, amikor Thüringiában árvíz és gyenge aratás sújtotta a környéket és a nép éhezett. Ekkor az Árpádok sarja nem hagyta magára a szegényeket, hanem ispotályt állított fel, és mindenkiről gondoskodott. Drága ékszereit és tárgyait eladta, hogy annak az árából megmentse az embereket. Ez a fajta gondoskodás ismeretlen volt a nyugati népeknél, ezért furcsállták Erzsébet intézkedéseit.
Keserves évek
Erzsébet boldog házassága sajnos nem tartott sokáig, férje, Lajos ugyanis magára vette a keresztes lovagok jelét és elindult hadjáratra, ahonnan élve már nem tért haza. 1227-ben hozták haza a holttestét. Erzsébet élete ezután teljesen megváltozott, teljesen háttérbe vonult, lemondott a világi örömökről. Hiába akartak férje rokonai segíteni neki, hiába kérte meg II. Frigyes császár is a kezét, a magyar királylány nem akart tovább fényes kastélyban élni. Örökre elhagyta a Pazar világi életet. Kiköltözött a várból és szegényes lakásokban húzta meg magát. Ekkor kellett megtapasztalnia, hogy milyen gonoszak azok az emberek, akiket ő korábban pártfogolt: nem viszonozták a jót, sőt inkább gúnyolták a kegyes királylányt, bolondnak tartották, hogy jótékonykodott és rájuk költötte anyagi javait. Erzsébet végül Marburgban kapott elhelyezést, és hosszú csatározások után kapott némi ellátmányt az özvegyi javakból. (Hozzátesszük, ez meg sem közelítette azt, amit a királylány hozományként
Thüringiába vitt magával.)
Az egyik napon megjelent nála egy magyar küldöttség, apja, András király azért küldte őket, hogy hazavigyék a magyar királylányt, mert értesültek rossz életkörülményeiről. Amikor rátaláltak, Erzsébet foltozott ruhában ült a rokka mellett. A küldöttséget vezető magyar úr elkeseredetten kiáltott fel: ,,Ki látott már királylányt rokkánál!'' A magyarok haza akarták vinni, de Erzsébet azért maradt, hogy gyermekeire felügyeljen és kövesse tanulmányaikat. A sok megpróbáltatást átélt, a betegeket fáradhatatlanul gondozó Erzsébet egészségügyi állapota fokozatosan romlott, mindössze huszonnégy éves volt, amikor meghalt. 1231 őszén belázasodott és a fal felé vacogva feküdt az ágyban. Szemtanúk elmondása alapján utoljára még magyarul énekelt. November 17-én fejezte be földi életét. Temetésén megjelent egy fekete madár, a turul, az Árpádok védőszelleme, ő búcsúztatta el a szent életű királylányt. Erzsébet olyan erényes és példamutató életet élt, hogy a pápa halála után négy évvel, már 1235 pünkösdjén szentté avatta.
Az utolsó kívánság
Szent Erzsébet ereklyéi fölé egy hatalmas templomot emeltek. A templom helyét még a szent jelölte ki. Állítólag az volt a kívánsága, hogy olyan magas tornyú templom kerüljön oda, hogy harangjának zúgását még szülőföldjén, Magyarországon is meghallják. Magát a templomot egy nagyon ősi, szkíta-hun jóslással jelölte ki. Felvett a földről egy követ, a levegőbe dobta, majd azt mondta, hogy ott fogja a templomot fölépíttetni, ahol a kő leesik. Mocsaras helyre esett, nem messze a Lahn vizétől.