"A kurvák csak tüntetni tudnak, boxolni nem" - íme Kubatov magánhadserege

A biztonsági cég nem először tett szívességet a Fidesznek.

A Fradi Security Kft. többek közt az FTC sportrendezvényeinek biztosítását látja el. Mivel a klub elnöke Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke, a biztonságiak első számú főnöke is ő.

A cég körül már számos botrány is kirobbant, melyekről azt gondolnánk, hogy roppant kellemetlenek Kubatov Gábor és a Fidesz számára, a politikus azonban jobbára nem foglalkozik ezekkel az ügyekkel, legfeljebb trükközéssel hárítják el a sajtó megkereséseit, de volt már példa arra is, hogy a választók egy része által csak "Listás" néven említett politikus védelmébe vette a szekusokat.

A biztonságiakat évekig Szabó "Szőke" Ferenc vezette, aki korábban több, azóta már meggyilkolt alvilági vezetőnek dolgozott, majd több mint tíz évet töltött börtönben, miután egy elszámolási vitát rendezendőleg megölte az "Olasz" néven elhíresült maffiózót.

Börtönből való szabadulását követően a Fradi Security alkalmazta őt. Kubatov, akinek Szőkével való ismertsége a '90-es évekből ered, többször kiállt mellette, egy ízben úgy fogalmazott a biztonsági céggel kapcsolatban, hogy "vannak benne kemény srácok, de a mi szurkolótáborunk is ilyen", ezért szükségük van ilyen kaliberű emberekre. A gyilkosság miatt ült Szőkéről azt mondta, amit tett, azért már megbűnhődött, azóta új életet kezdett. A Fradi elnöke tehát vele szemben valamiért jóval elnézőbb volt, mint a szurkolókkal. Szőke nemrégiben távozott, mert állítólag Kubatovval is anyagi vitába keveredett, ezt követően akkor került a hírekbe, mikor otthonába hívta utódját, F. Pált, majd fegyverrel lőtt rá.

A Fradi Securityval már korábban is számos probléma merült fel.

2012-ben a Debrecen-Ferencváros mérkőzésen 47, előtte a Diósgyőr-Ferencváros meccsen 40 biztonsági embernek nem voltak meg a szükséges iratai. Kubatov akkor azt nyilatkozta, utánajárnak a dolognak és intézkednek.

2013 tavaszán néhány tucat tüntető diák hatolt be a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházába, ám ott termett néhány biztonsági ember, köztük Szőke, hogy rendet vágjanak. A Fidesz és Kubatovék később azt állították, semmiféle utasítást nem adtak a Fradi Securitynek, azok magánemberként mentek a helyszínre, hiszen nyilván szívügyük volt kiállni a kormánypárt mellett. A magyarázatot valószínűleg még a minden Békemenetet megjárt törzsszavazók sem hitték el, legfeljebb nem foglalkoztak vele.

2013 nyarán a Ferencváros a máltai Sliema Wanderers vendégeként lépett pályára. A mérkőzésre a csapattal tartott a klub biztonsági szolgálata is, akik zaklatták, fényképezték a zöld-fehér szurkolókat. Többektől elvették a szurkolói kártyájukat, volt akit meg is ütöttek.

A FradiMob nevű portál akkor azt írta, a Máltára utazó biztonságiak közt több büntetett előéletű személy is volt, köztük az a Cs. Mihály, akit ma többen felismertek az NVI-nél történt botrányról készült felvételeken. Cs. Mihály korábban maga is elbüszkélkedett büntetett előéletével, nyilvános Facebook-profiljára poszolt olyan képeket, ahol egy börtönben látható, de kitette a Váci Fegyház és Börtön képét is egy vidám "Itt is voltam... :)" megjegyzéssel.


Képei közt látható volt olyan fotó is, melyen kábítószer és egy boxer látható, beszélgetéseiből pedig kiderült, hogy egyébként sem feltétlenül a demokratikus megoldások híve - talán ezért igyekezett megakadályozni a népszavazási kezdeményezést is. A Fradi vezetőségével harcban álló szurkolókra azt írta, "a kurvák csak tüntetni tudnak, boxolni nem".

Az Index információi szerint ő az egyik kisfőnöke a Fradi Securitynek, és azért bízhatták meg egy kisebb szolnoki brigád összeszedésével, hogy ne lehessen őket az FTC biztonsági cégéhez kötni.

A Fradi szurkolói többször számoltak be olyan esetekről is, mikor a biztonságiak munkahelyükön látogatták meg őket - nem barátkozni mentek oda. A szekusok egyébként erre is büszkék voltak: az akkor még a cég alkalmazásában álló Szőke Ferenc a Facebookon nyilvánosan értekezett arról egy szekuritis társával, hogy majd meglátogatnak egy szurkolót, aki az interneten "Kubatov kutyáinak" és börtöntöltelékeknek nevezte őket. Az erről készült képernyőmentést a FradiMob tette közzé.

Kubatov állítása szerint egyébként az elmúlt években sokat javult a helyzet, a lelátó jelentős részén már fiatal, egyetemista lányok és fiúk a szurkolói koordinátorok, egyre kevesebb a tekintélyt parancsoló megjelenésű biztonsági.

Ennek csak a tények mondanak ellent némileg, és az elmúlt időszak történései.

Mint arról beszámoltunk, február közepén a Fradi Security egy hétvége alatt két botrányban is benne volt: a labdarúgó NB1 nyitó fordulójában a Békéscsaba-FTC meccsen a Fradi biztonsági emberei közül valaki átment a csabaiak szektorához és felszólította őket, hogy ne szidják Kubatov Gábort. Az esetből óriási konfliktus lett, mert a Fradi Security egyébként békéscsabai illetőségű embere mellé álltak a helyi biztonságiak is, a szurkolók pedig úgy döntöttek, tiltakozásul elhagyják a stadiont.

Tán ennél is felháborítóbb, ami a PLER-Komló kézilabdamérkőzésen történt. (A PLER korábban egyesült a Ferencvárossal, azóta a fúziónak vége, a Secu viszont maradt.) A komlói drukkerek közül többen ittasak voltak, valaki bedobott a pályára egy söröspoharat. A szünetben többen a büfébe mentek, ám a biztonságiak a történtek miatt nem engedték meg, hogy a szurkolók sört vagy ásványvizet vigyenek a nézőtérre, amiből kisebb vita alakult ki. Ennek folyománya volt az, hogy a Fradi Security emberei a helyszínre hívták ismerőseiket, a komlói szurkolókat pedig a meccs végeztével nem a szokásos kijárathoz, hanem az odahívott, mellényt nem viselő verőember ismerőseikhez irányították, akik rátámadtak mindenkire, így a nőkre is.

A Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül Facebook-oldal beszámolója szerint nem telt eseménytelenül az elmúlt hétvége sem. Gyöngyösön egy futsal-mérkőzésen mindössze pár száz ember jelent meg és körülbelül ugyanennyi biztonsági ember. Ennek ellenére indokolatlan és provokatív intézkedéseknek voltak kitéve a jelenlévők. Motozásnál kiemeltek embereket, beszólogattak a nézőknek, szinte üres szektorból kizavartak szurkolókat.

A budapesti vízilabda-mérkőzésről így számolnak be a szurkolók:

"Itt még a futsalnál is tovább ment a Fradi secu. Egyszerűen kitiltott embereket. Vajon mit kell tenni ma egy Ferencváros eseményen, hogy a szurkoló a kitiltás sorsára kerüljön? Semmit. Elegendő, ha valakinek nem szimpatikus. Mert csak. Itt álljon egy idézet a srácoktól:
"Nem voltunk ittasak senki sem ivott, csak szurkoltunk...mertük a dobot használni, azt mondták ne üssük a dobot. Az egyik srác ismerte az edzőt. Megkérdeztük zavarja-e a dob, azt mondta nem, nyomjátok kell a szurkolás...elkezdtük, erre jött a secu és azt mondta hogy ne szurkoljatok mert a vip vendégeket zavarja a hangos szurkolás... Nyíri alattunk ült...gondolom őt is...kivonultunk...visszakértük a dolgainkat nem adták, fejmosást kaptunk és közölték ha normálisak lennénk akkor nem lenne gond de mindig a bajt keressük..."

És ezek után következett a kedd délelőtti cirkusz az NVI-nél.

A Fradi híres arról, hogy általában nem reagál a klub számára kényes ügyekre. Most viszont kiadtak egy közleményt, és minden világossá vált: ennél még az is jobb lett volna, ha ismét a hallgatást választják.

A Fidesz alelnöke által vezetett klub közleményének címe: "Ne keverjék politikai ügyekbe a Fradit!"

Ne nevessenek, innentől csak jobb lesz:

Az idén 117 éves Ferencvárosi Torna Club több ezer gyermek és felnőtt sportoló otthona. A klub az egyik legrégibb, legnagyobb hagyományokkal bíró magyar sportegyesület, amelynek egy 2015-ös reprezentatív felmérés szerint 1,7 millió szimpatizánsa van. Az FTC a leghatározottabban kijelenti, hogy az egyesület nem kíván politikai kérdésekben állást foglalni. Természetesen a klub sem most, sem máskor nem kért senkit arra, nem küldött bárkit olyan céllal bárhová, hogy útját állja bárkinek, esetleg bárkit szabad akaratában megakadályozzon. A sajtóban felmerült legfrissebb találgatásokra reagálva az FTC határozottan kijelenti, hogy nem a Fradi Security Kft., nem a klub munkavállalói azok a személyek, akikről ma bizonyos platformok ezt állították a Nemzeti Választási Irodában történtekről beszámolva. Akik ezt írták, azokat bizonyára megtévesztette az illető(k) Facebook profilja, ha a tisztelt sajtómunkás figyelmesen végignézte volna, akkor a közel 1 milliárd profil között akad még jó pár, ahol a zöld-fehér érzelműek így, munkahelyként az FTC 1899-et beírva nyilvánítják ki ragaszkodásukat a klubhoz.

A klub magyarázata szerint tehát az említett szurkolóknak semmi közük a Fradi Securityhez, csak szeretik a csapatot, ezért beírták a Facebookon munkahelynek. Az állítással csak egy probléma van: hogy egyszerűen nem igaz.
 



Fotó: SZSZJN Facebook