Ez a nap kiemelkedik a Boldogasszony ünnepek sorából. Már a középkor óta, a kereszténység felvétele óta ezen a napon emlékezünk ősi istenasszonyunkról, akit már a 11. század elején Szent Gellért megpróbált azonosítani Szűz Máriával, Jézus édesanyjával. Nagyon valószínű, hogy előtte is ismert volt ez az ünnep, mint az ősi, táltos hitű Istenasszonyunk napja. A régi hagyományok is talán onnan hagyományozódtak át. Napköszöntő nyomában
Boldogasszonyhoz, a Napba öltözött asszony ünnepéhez kötődik az ősi szkíta-hun Napkultusz továbbélése. Egerbakta asszonyai hosszú időn át, talán még a mai napig, az ünnep hajnalán várják a napkeltét, mert hitük szerint ilyenkor rózsa hull az égből. A valóságban azonban az ősi szkíta-hun Napkultusz emlékét őrzik ezzel a hagyománnyal. Különös, hogy nemcsak a magyarok, hanem a velünk hosszú ideig együtt élt sokácok is átvették az ősi Napkultusz bizonyos elemét. Hercegszántón például az asszonyok a falu határában lévő szentkút mellett emelt Mária-kápolnánál gyertyafény mellett énekelve, imádkozva virrasztanak.
Ősi kultuszok
Tiszteletéről nagyon sok adat maradt fent, ami annak köszönhető, hogy Szent István királyunk, - az ősi sztyeppei, hun szokás szerint - az ő oltalmába ajánlotta hazánkat. Különös, hogy ezt a felajánlást sokan keresztény szokásnak vélik, holott már az ókori, közép-ázsiai és kisázsiai sztyeppei népeknél is a Földanya - különböző neveken - volt az ország védelmezője, a nép oltalmazója. Az első keresztény királyunk nem törölte el ezt az ősi hagyományt, hanem tovább örökítette. Úgy tett, mint felmenői, amikor a koronát és az országot Nagyboldogasszony kegyelmébe ajánlotta. Hasonló szokás élt a kisázsiai hettiták és szkíta népek között, de a közép-ázsiai hun érméken is rendre feltűnik egy óvó-védő istenasszonyszobra. Gondoljunk bele, még a 13. században élt Dzsingisz kán is hasonlóan vélekedett Etügenről, a mongolok ősi istenasszonyáról!
A krónikások, többek között Anonymus, leírják, hogy Árpád fehéregyházi sírja fölé a Nagyboldogasszony tiszteletére emeltek templomot, de az ő védelme alatt állt még számos templom és bazilika, de szent királyaink koronázó és temetkező helye. Ezen kívül az ősi nem-keresztény istenasszony volt a legfőbb védelmezője az esztergomi bazilikának, a kalocsai érseki, a váci, a győri püspöki székesegyháznak.