Visszakövettem, mert nagyon hosszúnak tűnt az idő, és tényleg az volt: 2013-ban kezdett el a sajtó az akkor még Batman vs. Superman, vagy hasonló címen futó produkcióval foglalkozni (persze ekkor még azt találgatták, ki szerepel majd benne, min balhézik össze a két főhős, mennyire lesz szekszi Gal Gadot a Szupernő-szerkóban, és így tovább). Most pedig 2016 van, és a mai napon debütál(t) Magyarországon a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala című film. És a gyanútlan mozinéző még mindig úgy ül be a filmre, hogy arra kíváncsi, hogyan ugrasztják össze a szuperhősöket és persze ki nyer.
Pedig nem is annyira ez a sztori lényege. „A lényege” – még ez sem igaz így. Túl sok motiváció, konfliktus és érdekrendszer alakul ugyanis ki a cselekményben ahhoz, hogy „a lényegről” lehessen beszélni. És ahhoz képest, hogy egy hollywoodi, blockbuster-esélyes, képregény-szuperhősökkel készült moziról van szó, lehet min töprengeni a mondanivalót illetően.
Egyet emelnék ki, ami bennem nagyon megmaradt: amikor Batman valami ilyesmit mond Supermannek: az emberek a bátrak. Értve ezalatt, hogy egy szuperhősnek, mint amilyen Superman, nagyon nincs miben bátornak lennie, hiszen a karakterének lényege, hogy kábé legyőzhetetlen. Épp ezért Superman. Épp ez adja a történet – egyik - pikantériáját: nevezetesen, hogy egy emberfeletti képességekkel rendelkező, nos, lény, és egy hús-vér ember a két főszereplő,
bár meg kell jegyezni, hogy a Batmobil menőségi faktora minden előzetes elvárásomat meghaladta, pedig nem sokat járkálok át a szomszédba képzelőerőért.
De a címben írt „elképesztő” jelzőt még csak nem is erre értettem. Hanem a vizuális megoldásokra – és pont emiatt kezdtem az írást azzal, mennyi ideje a köztudatban volt már, hogy készül ez a film, és csak most került a mozikba. Nem is csoda. Amit ezek a CGI- és VFX-mesterek letettek az asztalra – a hangkeverés és –vágás szakértőivel egyetemben, az a mozis élmény szempontjából elképesztő.
Itt szeretnék figyelmeztetni minden kedves olvasót: semmilyen körülmények között ne monitoron nézze meg a filmet, még akkor se, ha csillió colos, és akkor se, ha csillió pontos hangrendszere van otthon.
Gal Gadot, szegény, egyébként sajnos még mellékszereplőnek is nagyon mellékes, Amy Adams sem ezért a szerepért fog Oscart kapni. Jeremy Irons-nak nagyon jól áll az Alfred-figura, Henry Cavill ötcsillagos Superman, Jesse Eisenberg rémesen beteg Lex Luthort hoz, Ben Affleck meg… maradjunk annyiban, még mindig nem kapott választ a világ arra az égető kérdésre, mégis miért foglalkozik színészettel.
De ez most sokkal kevésbé lényeges, mint a kritikám fő üzenete:
ezt a filmet csakis moziban!