Kíváncsiak voltunk, hogy a Charlie Hebdo elleni támadás óta sikerült-e már választ találni a liberális gondolkodóknak a sajtószabadsággal kapcsolatban felmerült kihívásokra. Vajon szükség van-e egy erkölcsi alapon nyugvó önkorlátozásra, vagy minden és mindenki megsérthető?
Választ a kérdésekre nem vártunk, ebben nem is kellet csalatkoznunk, mert nem sikerült feloldani az ellenmondást az önkorlátozás és a sajtószabadság fogalmai között, ugyanakkor azért szolgálhatunk néhány tanulsággal.
A konferencián Ara-Kovács Attila, Dési András és Farkas Adrienne újságírók vettek részt, a beszélgetést dr. Dobrovits Mihály moderálta.
Sajtószabadság és morális felelősség
A párizsi Charlie Hebdo szerkesztőségét ért illetve Koppenhágában, a svéd karikaturista, Lars Vilks elleni támadás kiváltó oka Mohamed próféta kigúnyolása volt.
A gúnyrajzok megjelentetése már önmagában is újabb megvizsgálandó témákat vet fel; vajon tényleg minden kifigurázható, illetve ez mennyiben erősíti a muszlimokról kialakult (negatív) európai sztereotípiákat?
Erkölcsileg megközelítve az újságírás tárgyát, vajon nincs szükségünk egy olyan szilárd alapra, amely mintegy önkorlátként meggátolja a sajtómunkást, hogy ne jelentessen meg olyan tartalmat, amely sérti mások érzékenységét? Vagy egy újságírónak nem szabad félnie, vagy megijednie a szélsőséges reakcióktól és inkább a saját (politikai) meggyőződését kell mindenáron követnie?
Ugyanakkor az is kérdés, és ez a konferencián nem merült fel, hogy vajon szakmai szempontból vizsgálva, van-e értelme egy Mohamed prófétát ábrázoló gúnyrajz megjelentetésének. Ez valódi újságírói teljesítményt jelent?
Fáziskésében
Jellemző a liberális gondolkozásra az az elhangzott érvelés, miszerint nem adhatjuk föl szólásszabadságunkat, értékeinket, még akkor sem, ha az másokat sért. Ehhez még tartozik egy kiegészítés is: akiknek ez nem tetszik, azok az ilyen kinyilatkoztatásokról ne vegyenek tudomást (például ne vásároljanak Charlie Hebdo-t).
Ez a fajta toleráns gondolat beleégett a nyugati liberális véleményalkotókba, miközben álszent módon tiltanak le, illetve vetnek börtönbe olyanokat, akik egy bizonyos történelmi eseményt másképp látnak, kutatnak.
De – és ezt a konferencián is elismerték – fáziskésében van a magát civilizáltnak tartó értelmiség. Hiszen most már számukra is egyértelművé vált, az iszlám közösséggel együtt kell élniük, ugyanakkor mégsem történt eddig kísérlet az arabok megismerésére.
Cseppben a tenger
Január hatodikán még nagyon kevesen hallottak a Charlie Hebdo újságról, és valószínűleg még annál is korlátozottabb volt a rajongótábora.
Ezt azért fontos leszögezni, mert ez a szatirikusnak hazudott hetilap egyáltalán nem feleltethető meg a francia újságírásnak, illetve a francia társadalom véleményének közvetítőjeként. Torzképet kapunk akkor, ha erről, mint egy fontos, elismert és elfogadott sajtótermékként értekezünk.
Tudatosan emelték ki a Charlie Hebdo-t a francia sajtópaletta tengeréből, ezzel pedig egy jól beazonosítható támadási felületet biztosítottak azoknak a szélsőségeseknek, akik szintén csak egy nagyon kis szeletét képezik az iszlám világnak.
Primitív értelmezés
Vajon létezik-e európai társadalom? Megfogalmazhatunk-e olyan kritériumokat, szimbólumokat, amelyek Portugáliától Bulgáriáig egyet jelentenek az európai polgárok szemében? A válasz nyilvánvalóan nem.
Nem létezik európai közösség, csak politikai pártok és politikai kapcsolatrendszerek működnek olykor összhangban, olykor egymással szemben.
Ehhez képest pedig oly könnyedén használjuk az Iszlám Világ jelzősszerkezetet. Az arabokat, illetve a vallásukat az Iszlám Állammal kapcsolatba hozni legalább annyira degradáló, mint az alfahir.hu-t párhuzamba állítani a Charlie Hebdo-val. Elvégre, mindkét sajtótermék Európában jelenik meg, de más hanoslóság bajosan fedezhető fel közöttük.
Az események hangos és primitív értelmezése egyfajta ideológiai fölényt eredményezhet, amit aztán liberális csomagolópapírba öltöztetve, mint a nyugati kultúra vívmányát dobják a piacra; vegyétek csak jó pénzért! Mindeközben kijelenteni, hogy az átlag európai (magyar) világlátását lefedné ez a mesterségesen elnagyolt szemlélet, badarság lenne.
Ujjlenyomatvétel a Keletinél
Végül a következményekről.
Ezzel már nagyobb gondban voltak liberális barátaink. Ugyanis felmerülhet annak a lehetősége, hogy Európában is az amerikai Patriot Act-hez hasonló szigorítást vezetnének be, ami komoly mértékben csorbítaná az emberi szabadságjogokat. Ami pedig ugye(?) egy liberális vívmány.
Ennek ellenére mégis elhangzott: hogy nincs más megoldás Guantanamo kínzótermeivel szemben.
Ha ezt egy jobboldali (nemzeti) médium állítaná, persze egyből botrány lenne, ám úgy látszik, hogy a liberális gondolkozásmódba ez még simán belefér.
Amerikát gyökeresen megváltoztatta a Hazafias törvény, ki tudja, talán nem sokára mi is csak ujjlenyomatszkenner használata után utazhatunk le a Keletiből Szolnokra.
A hiányérzet
S bár számos érdekes szempontot érintettünk, végül az eredeti kérdésre nem kaptunk választ. Az erkölcsi alapú önkorlátozás ellent mond-e a sajtószabadságnak? Ön szerint?