Hérodotosz művéből arról értesülünk, hogy a szántóföldi szerszámok nagy becsben álltak a szkítáknál. Állítólag egyszer aranytárgyak hulltak le az égből a szkíták közé, ezek között volt az eke és a járom. Ezeket a szkíták hazavitték és tisztelni kezdték őket. Hasonló kultuszt fedezhetünk fel a belső-ázsiai mongoloknál is, akik a 14. században méltóságjelvénynek tartották az arany igát. Ne felejtsük el, hogy a kínai uralkodó egyik szakrális tette volt, hogy újévkor először szántott a földön, hogy ezzel biztosítsa népe számára a jó termést. Ennek az ősi szokásnak az eredete nem tisztázott, lehet, hogy a kínaiak valamely sztyeppei lovas hagyományból örökölték a szakrális szántás hagyományát.
Magyar babonák
A rövid történeti összefoglalás után nézzük meg, hogy milyen hagyományt őrzött meg a néphagyomány. A legfontosabb, hogy a friss, a kovácstól hozott éles szerszámokkal nem szántottak, mert akkor üszögös lesz a búza, ezért útközben a szántóföld felé vezető úton koptatták az élét. A keleti lovas népeknél is odafigyeltek arra, hogy ne éles tárggyal hasítsák fel a földet, mert azzal megsértik a Földanya testét. Az ekevasat karácsonykor az ünnepi asztalra tették, és vízkeresztkor szentelt vízzel locsolták meg, hogy jó termés legyen. Az ekét nem volt szabad a szántóföldön hagyni, mert akkor megrontják a rosszak. Ugyanez vonatkozott a többi mezőgazdasági szerszámra.
Nemcsak az ekére vonatkoztak szigorú előírások, hanem a többi szántóvető szerszámra is. A sarló és a vasvilla a legjobb gonosz elhártók voltak, általában az istálló ajtófélfájában helyezték el őket. A mongolok ugyancsak az ajtó felé tettek fűrészt, hogy megvédjék hajlékukat a gonosz ellen. Ha a magyar falvakhoz jégeső vagy forgószél közeledett, akkor bele kellett hajítani a sarlót vagy a vasvillát, hogy elüljön a vihar. Járványok megelőzésére a falu népe a határjárás egy különös módját választotta: körülszántották a határt, hogy elűzzék a gonosz erőket.