A magyar történelmi múlt megidézésének állandó helyszíne lesz a Duna Palota

A 2002-ben alakult, délvidéki gyökerű utazószínház, az Udvari Kamaraszínház állandó fővárosi játszóhelye 2016-tól hivatalosan is a Duna Palota lesz. Az Udvari Kamaraszínház az utóbbi években is rendszeresen játszott a Duna Palotában, azonban az együttműködést még szorosabbra fűzi a két intézmény. 
 
A Duna Palota két saját művészeti együttese - a Duna Művészegyüttes és a Duna Szimfonikus Zenekar - mellett az Udvari Kamaraszínház ezzel a harmadik lesz, amelynek előadásai a belvárosi intézmény műsorának állandó részét képezik. Az Udvari Kamaraszínház szervezetileg továbbra is önálló egységet képez, a másik két együttessel ellentétben nem a Duna Palota fenntartásában működik. Az együttműködés célja, hogy a fővárosi színházi élet állandó részese legyen a magyarság jelenünjét eredményező múlt színháza és a fővárosi közönség rendszeresen találkozzon a színház által képviselt értékekkel. 
 
A társulat havonta 2-3 előadást játszik a Duna Palota színháztermében és havi 1-2 alkalommal láthatóak szakrális kamaraszínházi előadásai a Széchenyi teremben.  A budapesti állandó fellépések mellett természetesen a színház folytatja eredeti küldetését, hogy előadásaikat mindenhová eljuttassák, ahol magyarok élnek, bemutassák a magyar történelem sorsfordító eseményeit és ezen keresztül erősítsék a közbátorságot. 

A színházról

Az Udvari Kamaraszínház (MKUK) 2002-ben alakult. Az elsősorban Magyarországon és a magyar lakta területeken tevékenykedő, délvidéki gyökerű társulat a Magyar Teátrumi Társaság tagja. Alapítási céljának megfelelően olyan programszínházi műhely, amely a magyar történelmi múlt jelentős eseményeit viszi színre. 
 
A MKUK "ars poeticája":
"Előadásainkkal – a klasszikus színház eszközeit felhasználva – mutatjuk be történelmünk sorsfordulóit minden generációnak. Színházunknak a gondolatébresztés és a szórakoztatás egyaránt célja. Az Udvari Kamaraszínházban a színpadon zajló történet drámai fordulatai hivatottak a befogadói élmény létrehozására. Elutasítjuk azt a divatnak beállított szellemi terrort, amely megköveteli és jutalmazza, ha a színházi előadás a szentet nevetségesnek, a magasztost különcnek, az alantast pedig természetesnek mutatja be.
 
Megalakulásunk óta feltett célunk, hogy előadásainkat mindenhová eljuttassuk, ahol közös múltunknak jelenleg is élnek letéteményesei. Több mint egy évtizede járjuk az egész magyar szállásterületet, több száz vidéki fellépés van már a hátunk mögött, 150 helyszínen játszottunk, Székelyföldtől Őrvidékig, Felvidéktől Délvidékig. A határon túli területeken – szórványtól a legnagyobb városokig - előadásainkkal bizonyítjuk, hogy arról, amiről eddig csak az otthon négy fala között lehetett értekezni, már nyílt színen, közösségi térben is szabadon lehet szólni."

És itt is van a 2016 telének és tavaszának programterve

A műsor gerincét négy történelmi előadás adja, amelyek rendezője Andrási Attila, a színház művészeti vezetője. 
 
A Halottak napjától Virágvasárnapig egy megtörtént eseményekre és egy szabadkai magyar polgár naplójára támaszkodó darab, mely Trianonról, Délvidék szerb bekebelezéséről, majd 1941-es felszabadításáról szól. A címválasztás nem véletlen: 1918 őszén, halottak napján kezdődött Károlyi Mihály országlása, majd 1941 tavaszának virágvasárnapján indult el az a folyamat melyben a délvidéki magyarság időlegesen visszatért hazájához.
 
Az 1918 Őszirózsák – Zuhanórepülésben a néző szeme előtt kibontakozik a szomorú 1918-as esztendő, a nagy háború utolsó éve. Az előadás megpróbálja megfejteni az okokat, bemutatni a történéseket, amelyek az őszirózsás forradalom kitöréséhez vezettek. "A Magyar Királyság 1918-as szétesése történelmünk egyik legmeghatározóbb eseménye. Lassan száz év telt el azóta a szomorú ősz óta" - olvasható a színház közleményében. "Az Udvari Kamaraszínház ennek tudatában állította színre az őszi eseménysorozatot, hiszen nyoma minden magyar ember lelkében ott él, és hatását a mai napig érezteti."
 
A Kié ez az ország? egy váratlan fordulatokkal teli, vérfagyasztó történelmi krimi elszakadásról, egymásra találásról, szerelemről, asszimilációról, identitás-vesztésről, erőszakról. Látlelet az egyén, a család, a nemzet életén átgázoló történelemről. Történik Budapesten és az elcsatolása óta jégbe fagyott Erdélyben.
 
Márciusban mutatjuk be a Fehér Szarvast, a színház legújabb előadását. Témája azon sorsok lendületes ütközése, amelyek - a múlt század húszas éveiben a Kárpát-medencében, a trianoni kataklizmát követő felfordulás és a csonka nemzetállam konszolidációja idején - lentről foggal, körömmel törnek utat maguknak felfelé, fentről bénultan zuhannak. Közben az elcsatolt területekről menekül a magyarság meghatározó rétege, kialakulóban a Bethleni konszolidált kapitalizmus, Sopron körül önkéntesek harcolnak, a király visszatér, majd Budaörsnél megáll. A világ amely volt, végleg letűnik.
 
A műsor új és itthon egyedülálló részét képezik a szakrális kamaraszínházi előadások, amelyek a Szín-Dó Art Társulás és az Udvari Kamaraszínház közös produkciói. "A lélek röpte egy költői előadás Szent Terézről, a karmelhegyi Boldogasszony rendjének szerzetesnőjéről. A Százgyökérű szív egy különleges összművészeti produkció, amely Sík Sándor piarista szerzetes, tanár, egykori tartományfőnök, cserkészvezető, költő és irodalmár Keresztút című művére épül. A mű során a prózai részek és a mozgásszínház elemei mellett Sík Sándor legszebb és egyben bensőséges hangvételű versei jelennek meg. Mindkét darab rendezője Dóczy Péter" - írja a közemény.

Ezek az előadások lesznek Budapesten

január 20. (szerda) 19:00 Kié ez az ország?  (Színházterem)
február 10.  (szerda) 19:00 Halottak napjától Virágvasárnapig (Színházterem)
február 25. (csütörtök) 19:00 Kié ez az ország? (Színházterem)
március 9. (szerda) 19:00 Halottak napjától Virágvasárnapig (Színházterem)
március 31. (csütörtök) 19:00  Fehér Szarvas (díszbemutató) (Színházterem)
április 7. (csütörtök) 19:00 Fehér Szarvas (Színházterem)
április 20. (szerda) 19:00 Kié ez az ország? (Színházterem)
május 5. (csütörtök) 19:00 1918 Őszirózsák - Zuhanórepülés (Színházterem)
május 19. (csütörtök) 19:00  Fehér Szarvas (Színházterem)
 
Szakrális színházi előadások időpontjai (Duna Palota)
február 6. (szombat) 19:00 A lélek röpte (Széchenyi terem)
február 17. (szerda) 19:00 Százgyökérű szív (Széchenyi terem)