A megszorítás költségvetése jön

A Start munkaprogramra és többféle szociális ellátásra is kevesebb pénz jut jövőre és családi pótlékot is kevesebbet kaphatunk 2017-ben.

Az Országgyűlés ma tartja a költségvetés harminc órásra tervezett általános vitáját. A legfőbb kérdés, hogy ezalatt az idő alatt mennyire szedik majd szét az NGM által tervezett költségvetést a képviselők, azaz hány módosító indítvány érkezik majd a büdzséhez.

Hogy korrekciókra lehet számítani, az igen valószínű: a költségvetés több mint 2500 sorából majdnem 1500 esetében egyáltalán nem emelkedik az előirányzat az ideihez képest, és 381 tétel esetében még kevesebb is lesz az állami forrás az ideinél.

Több mint ezermilliárd forintot hasít le egyes kiadási előirányzatokból a kormány, hogy azt máshová csoportosítsa. Igaz, ebből majdnem 300 milliárdot a lassan kifutó uniós programok jelentenek, így az uniós finanszírozású beruházások végül több mint 700 milliárddal nagyobbak lesznek, mint idén.

A végső összesítésben a kiadások az ideinél 1500 milliárd forinttal, vagyis 10 százalékkal nőnek, ebből azonban korántsem jut mindenkinek.

Ki nyer ma?

A pedagógusok például nem kifejezetten: A Klik költségvetését mintegy 108 milliárd forinttal kurtítanák meg, különösen drasztikus a dologin kiadásokra fordítható összeg 23 milliárd forinttal való csökkentése.

A kormány a szociális programokat is durván meghúzná: 15 milliárd forinttal csökkentik a szakértők szerint inkább támogatandó Start munkaprogram keretét, a korhatár alatti ellátásokra pedig összességében 17 milliárd forinttal, vagyis több mint 15 százalékkal költenek kevesebbet.

Az árvaellátást 3 milliárd forinttal nyesik vissza, és 3,5 milliárd forinttal csökken az özvegyi nyugellátások értéke is. 2,5 milliárddal csökken még a rokkantsági, rehabilitációs ellátások kerete is, bár ez az összkeretnek alig egy százaléka.

Családi pótlékra egy százalékkal, 3,2 milliárd forinttal jut kevesebb az ideinél.

A megszorításokon kívül a kormány a kamatkiadások, adósságszolgálati kiadások megvágásával és a milánói világkiállítás kifutásával próbál spórolni, valamint azzal, hogy jövőre elég lesz az úszó eb-re az idei költéseknek kevesebb mint harmadát, 8,9 milliárdot költeni.

A minisztérium szerint ez nevetséges

A Nemzetgazdasági Minisztérium úgy kiakadt a cikken, hogy követelték, azonnal jelentessük meg az ő - kormányzati propagandaszövegekkel fűszerezett - álláspontjukat is. Ez az:

"Nevetséges minden olyan állítás, amely szerint „1000 milliárdos megszorítás lenne a jövő évi költségvetésben”, hiszen a költségvetési törvényjavaslat az ideinél közel 2000 milliárd forinttal több kiadást tartalmaz, amelyet a magyar emberekre fordítunk. A jövő évi költségvetés tervezete minden szakterület számára többletforrást juttat, a levont következtetések ily módon nevetségesek.
 
Az adócsökkentés és otthonteremtés mellett 167 milliárddal több jut az egészségügyre, a gyermekekre, 270 milliárddal az oktatásra, 155 milliárd forinttal társadalombiztosítási és a szociális ágazatra, uniós és hazai forrásból 3840 milliárd forint a gazdaságfejlesztésre. Jóval több jut a gyermekekre is, a kétgyermekesek családi adókedvezménye éves szinten 15 milliárddal nő, így a családi adókedvezmények összege jövőre már eléri a 277 milliárd forintot. A gyermekek nevelésének támogatására csak a családi adókedvezményen és a családi pótlékon keresztül tehát összesen 593,5 milliárd forintot fordítunk. 
 
A családi pótlék, az árvaellátás, az özvegyi ellátások, a korhatár előtti ellátások összege egy fillérrel sem csökken, a fejezeti sorokon látható keretösszegek a demográfiai adatoknak megfelelően az ellátottak valós számához igazodik. A különféle ellátásokra fordítandó keretösszeg csökkenése tehát egyáltalán nem jelenti az ellátások egyéni összegének csökkenését.
 
A közfoglalkoztatást jelentő Start-munkaprogram költségvetési támogatásának csökkentése pozitívum, hiszen a foglalkoztatás növekedésének  köszönhetően szerencsére már az ez évi 340 milliárdos keretet sem kellett teljes mértékben felhasználni, és jövőre is hasonlóan kevesebbet (325 milliárdot) kell költenünk, mert egyre többen megtalálják helyüket a nyílt munkaerőpiacon. A kamatkiadás csökkenése ugyancsak pozitívum, nem pedig megszorítás, hiszen a baloldal által felvett IMF-hitel visszafizetésének köszönhetően 77 milliárd forinttal csökken a kamatkiadás, vagyis az adófizetők terhe. 
 
Az az állítás, hogy megszorítás lenne a költségvetésben, nevetséges és teljesen alaptalan. A baloldallal ellentétben ez a kormány  2010 óta hátat fordított a megszorításoknak, a 2017-es költségvetésben  több jut minden területre.  2017. az adócsökkentés és otthonteremtés éve, amikor mindenki léphet egyet előre."