Ideológia
Nemzeti érzelmű körökben is gyakran találkozhatunk azzal a nézettel, hogy nincs szükség semmiféle ideológiára, hiszen a 20. század folyamán elegünk lett a „fasizmusból” és a kommunizmusból. Először is, nemzeti nézőpontból ezek nem egyenértékű ideológiák. Szinte összehasonlítani sem lehet a kommunizmus nemzetpolitikáját a jobboldali(bb) rezsimek nemzeti elkötelezettségével. Az előbbi teljesen pragmatikus, taktikai és álságos volt. Bárhogy próbálják elhitetni a totalitárius rendszerek közötti egyenlőség képletét, a kommunizmus csupán időbeni dominanciája és áldozataira vonatkozó számadatok tekintetében sem vethető össze a nácizmussal (A kommunizmus emberáldozatainak száma százmillió körüli.), s különösen nem a fasizmussal vagy a hungarizmussal. Másodszor, ezek politikai-társadalmi ideológiák, márpedig nem csupán ilyenek lehetségesek, nem csak politikai ideológiák léteznek (Lásd a huszadik század művészeti és filozófiai „izmusait”.).
Az ideológia kerek perec elvetésével a benne rejlő személyes távlatokat, benső lehetőségeket is elutasítja az úgynevezett nemzeti oldal számtalan képviselője. Roppant módon kedvez a liberálisok és a baloldal ama stratégiájának, amit az ideológiamentesség ideológiájának nevezhetünk. Az ideológiamentesség ugyanis burkolt ideológia. Ennek elterjesztése volt a 20. század második felének egyik legördögibb tette: elhitetni, hogy minden ideológia rossz, és hogy van ideológiamentesség. Pedig nincs, természeténél fogva nem lehet teljesen elvek nélküli, ideológiátlan ember. Aki ellenzi az ideológiákat, és az ideológiamentességet vallja, sőt azt követeli meg másoktól, maga is egy ki nem mondott, ideológiaként el nem ismert, szubtilis ideológiát követ. Az ilyen embert, bármilyen legyen a magyarsághoz való viszonya, leterítette a liberálisok és a baloldal talán legnagyobb hatású fegyvere. Elhitte, hogy az ideológia csupán az úttörők tizenkét pontjához hasonló, pártkönyv szagú, programpontszerű valami lehet, aminek semmi, áttételes köze sincs Platón ideáihoz és a későbbi idealizmusokhoz. Nem ismerte fel, hogy az ideológia érvényének tagadása ma az elvek, a kimondott értékek tagadását szolgálja, amelyek mentén – bármennyire elnagyoltak is legyenek ideológiai változataikban – az emberi életet élni érdemes és szükséges, amelyek nélkül az élet kaotikus és alacsonyrendű lesz, pontosan olyan, mint napjaink általánosságban ideológia nélküli, mégis materialista élete (hogy a szubtilis ideológiák más létező formáiról és következményeiről most ne beszéljünk)
Valójában az ideológia – mivel nem csupán politikai – kapcsolatban áll azzal, amit világnézetnek, létszemléletnek vagy egyszerűen csak szemléletnek, rátekintési módnak, nézőpontnak vagy szemlélődésnek (consideratio, meditatio, contemplatio) hívunk, noha az utóbbiak túlságosan leegyszerűsített, szisztematizált változata. Az ember, normálisan nem élhet ideológia nélkül, kimondott és megvallott alapelvek nélkül. A szellemi élet nem más, mint ezek betartása, elmélyítése, hajlékonnyá, merevség és dogmatizmus nélkülivé tétele.
Az ideológia csupán visszatükröződése mindennek, de látnunk kell, hogy minek a visszatükröződése: az igazság alkalmazásaié. Az ideológia mindannak elvi szinten való alkalmazása, amit az igazságból felfogtunk. Amikor Szent Anzelm 1093-ban akarata ellenére Canterbury érseke lett, nem kezdett másba, mint érvényesíteni próbálta az írásaiban addig kidolgozott alapelveket. Pontosan ez az ideológia szerepe: nem valami gyűlöletes dolog, hanem alkalmazásra és érvényesítésére váró elvek köre, amelyhez az „elveket a gyakorlatban minden áttétel nélkül érvényesíteni törekvő magatartást” kell kapcsolnunk, mint Szent Anzelm is tette. Egy valódi államférfi nem pusztán ideologikus és taktikus-számító, amikor Isten nevét, vagy bármely más tradicionális princípiumot, amilyen például a békesség, politikájában megjeleníti (nemcsak egy beszédében, hanem tetteiben és rendelkezéseiben is). És ilyesmiben állt minden politikus eredeti, hagyományos küldetése is, ami a tág értelemben vett ideológiától nyilvánvalóan nem választható el. Valahány szavazatnál többet ér a megfelelő elvek megtalálása, majd érvényesítése és alkalmazása, bármilyen szűk körben. Ez viszont kapcsolatban áll az ideológiával, akkor is, ha minden ideológiát utálnunk kellene (kivéve az ideológiamentességet és más szubtilis ideológiákat).
Az úgynevezett nemzetiek berzenkedése az ideológiával szemben a posztmodernekhez hasonlóvá teszi őket. Nemcsak megtévesztésen alapuló és buta, de káros is a nemzet szempontjából. Természetesen nem kell elfogadnunk mindent, ami ideologikus és teoretikus. E jogos meglátásból azonban nem következik valamennyi ideológia elutasítása. Azért sem, mert az ideológiák, mivel az emberek benső irányulásaiból következnek, érdekesebbek a mindennapi életnél.
Horváth Róbert