Multikulturalizmus
Megdöbbentően hangozhat, a történelmi igazság jegyében mégis ki kell mondani, hogy a magyarság nemcsak a Monarchia ideje alatt, hanem korábbi vándorlásai során is multikulturális, többkultúrájú körülmények között élt. Ez azonban alapvetően mást jelent, mint napjaink multikulturalizmusa. Az előbbi esetben a multikulturalizmus deskriptív, leíró értelemben vetődik fel, az utóbbiban normatíve. A multikulturalizmus ma egy ideológia, egy a maga ideológiai voltát megint csak leplező, szubtilis ideológia, amely a törvénykezésig és a társadalmi létig lehatóan hatást gyakorol, bevándorlási gondokat, szemléleti, értékrendbeli és egyéb problémákat szülve.
Aki minden kultúrát „tisztel” (nem tudom, hogy ebben az összefüggésben pontosan mit jelent ez) vagy minden tradíciót követni akar, az egy kultúrát sem fog igazán tisztelni (jól ismerve azt) és egy hagyományt sem fog valóban követni. A sokaságnak nem önmagában van az értéke, hanem abban, aminek a sokasága. Korábban azt állítottuk, hogy a világ jelenlegi kulturális-politikai erőterében a nemzeti erők egy általános pozitívumot képviselnek. Éppen azért igaz ez, mert legalább egy kultúra és egy vallás tényleges tiszteletére és követésére motiválnak (amennyire politikai-ideológiai eszközökkel ez egyáltalán lehetséges). A multikulturalizmus mint ideológiai norma ezzel szemben felold a magáért való sokaságban és színességben, a névleges kultúra és tisztelet semmijében. Mint egy szerzőnk megfogalmazta, „pusztán a multikulturalizmus ideológiai alapján állva” semmire nem mehetünk, fogunk menni, sőt rosszabb lesz a helyzetünk.
Ha komolyan veszi magát, a nemzeti „oldalnak” tudatában kell lennie a multikulturalizmus deskriptív és normatív változata közötti különbségeknek. Annak, hogy multikulturalizmus nemcsak normatív, burkoltan ideológiai értelemben létezik, hanem egyszerűen jelenségként, mint leírható körülvevőség is. Az utóbbira pozitív válaszokat kell adni, mert a szó puszta gyűlölete, a gunyoros „multikultival” együtt nem teszi lehetővé, hogy a nemzet érdekeit a mai körülmények közepette megfelelően képviselje, például komoly külügye, diplomáciája vagy valláspolitikája legyen.
Globalizmus kontra univerzalitás
A globalizáció nevű szubtilis ideológiában az a legvisszataszítóbb, hogy szinte semmi köze nincs a nevéhez: a (föld)gömbszerű teljességhez. Ez egy totálisan technokrata, anyagias, egybemosó és feloldó törekvés, amit sokkal jobban kifejez a mondializmus (kb. világiság), s valamelyest jobban a planetarizmus megjelölés. Ennél már csak a kozmopolitizmus (vö. kozmosz) undorítóbb és álságosabb.
Azonban nem kevésbé hátborzongató, hogy a nemzeti erők annyira gyűlölik e szavakat, hogy közben a valódi globalitás és univerzalitás igényéről is teljesen lemondanak. Nem a kifejezések és mögöttük megfigyelhető irányulás hamisságára figyelnek, feltárva azokat, hanem egyszerűen utálkoznak. De mitől lenne tényleges a nemzeti oldal pozitívabb és értékesebb volta a globalizáció ocsmányul egyneműsítő erőihez képest, ha a nemzeti érzelműek is lemondanak a teljességre törekvésről, a valódi globalitásról, csak ők nemzeti magányba menekülve? Hogy’ képviselhetné a nemzeti oldal ily módon nemzeti érdekeinket például az egyre növekvő súlyú geopolitika terén? Felállna, és azt mondaná, hogy a geopolitika egy hülyeség, mert nem magyarok találták ki, miközben legalább száz éve országok sorsát döntik el ezen és hasonló diszciplínák révén?
A teljességről való lemondás, az univerzalitás minden tekintetbeni visszautasítása, valamint a szavakkal szembeni puszta ellenszenv külön-külön is több mint rossz vicc.
Horváth Róbert