A nemzeti oldal néhány sajnálatos fogalmi tévedéséről 5. - "Spirituális internacionalizmus", elitek és álelitek

Ezt a szóösszetételt csupán néhány ember, egy szűk kör használja, vádlón, de érdemes foglalkozni vele, mert jellemző felfogásbeli, szemléleti tévedések mutathatók ki rajta keresztül is. Két eltérő síkot, a szellemi törekvést és egy levitézlett baloldali sajátosságot mos egybe,  ami eleve gyanússá, mondvacsinálttá teszi. Azt sugallja: minden ember internacionalista lenne, aki más vallásokkal, szellemi tradíciókkal foglalkozik a sajátján (értsd: a születése szerintin, az országáén) kívül. Tehát csak nemzeti dolgokkal foglalkozhatunk; ha mást teszünk, idegenszívűek vagyunk. Ez a hozzáállás a vég egy másik arca a globalizmus mellett.

 

Pontosabban: ez lenne a vég, mivel mindenki – a „spirituális internacionalizmus” vádját megfogalmazók is – bőven foglalkozik nem nemzeti témákkal. Amennyiben megalkotói komolyan veszik a kifejezést, Dzsingisz kánt is internacionalistának tekinthetik, hiszen 1206-ban törvénybe foglalta, hogy a „jó tanokat hirdető” keresztények, buddhisták, muszlimok és taoisták egyaránt szabadon terjeszthetik tanításaikat, ha imádkoznak érte és a birodalmáért. E hozzáállást állítólag a hunoktól örökölte,  vagyis Szántai Lajos és társai szerint a hunok ugyancsak „spirituális internacionalisták” voltak, hasonlóan a szkíta eredetű pártusokhoz, valamint a kusán birodalomhoz.  De nem kell ilyen messzire mennünk. Internacionalista lett volna Géza fejedelem is, hiszen azt mondta: „Elég nagy úr vagyok ahhoz, hogy két istennek is szolgáljak” (a kereszténységre és az ősibb magyar hitre utalva). Hasonlóképpen „spirituális internacionalista” lett volna a kunokat eltérő hitében támogató Kun László, valamint az 1568-as tordai országgyűlés, amely Európában először foglalta írásba a szabad vallásgyakorlás elvét. Tényleg agyrémről van szó, vagy puszta viszálykodásról, egy eltérő szellemi irányvonallal való rivalizálásról, vagy mindkettőről.

Sokadik aggasztó jelenség a nemzeti oldal averziója az elitizmus minden formájával szemben. Azt nagyon is értjük, hogy napjaink „elitjeit” – olyanokat, akik csak a politikai vagy a gazdasági „elit” körébe utalhatók – miért tekinti fajankóknak, vagy egyenesen rossz szándékú, manipuláló, önző egoistáknak. Az azonban rejtély, hogy ezek mitől képeznének valódi elitet, és hogy miért nem fontos az elitizmus semennyire, vagyis miért kellene lemondani a tényleges elitről pusztán azért, mert egyes politikusok, bankárok, üzletemberek és akárkik szeretik magukat így nevezni? Mindez tényleg rejtélyes – de baljós módon az. Könnyebb ugyanis megint a szavazatok számában, a mennyiségben és a vakszerencsében bízni, mint megpróbálni kiemelkedőnek lenni (függetlenül a sok önjelölttől, aki magát elitnek tartja). Ez utóbbi azt is jelenti, hogy nem akarunk vezérelméket a magyarságnak, sőt, azt akarjuk, hogy vezetettség nélküli legyen, hogy esetleges, véletlenszerű, vagy ami ugyanaz, „híres ember” vezetői legyenek. Hogy ne legyenek valóban kiemelkedő személyiségei, szellemi tekintélyei, és hogy a mégis létező vezetői és tekintélyei ne kiemelkedő szellemi emberek legyenek. Egyenesen ördöginek nevezhető, hogy az önjelölt „kiemelkedők” és az elbukott történelmi elitek miatt ma már lemondanak egy saját, nemzeti, valódi elit felemelkedésékek a lehetőségéről, hovatovább minden tömegen és szakmaiságon túli tekintélyről. Úgy tűnik, ez szintén a kommunizmus-szocializmus negatív örökségeinek körébe tartozik (a nem-gondolkozás legújabb formái mellett).

 

A történelemben a valódi elitek egy idő után láthatatlanságba vonultak, mert már nem fogadták be őket. Az álelitek bizonyos tekintetben mindig a harsány láthatóságban születnek, ám nem abból. Létezik egy negatív láthatatlanság is (ahogy a titoktartás gyűlölete mellett egy negatív titkolózás is). Akik látható formában a tömegeket néhány évszázada feltüzelték, álelitek voltak, amit az is mutat, hogy magukra hagyván a tömegeket, később a láthatatlanságból szipolyozták azokat. Egyáltalán nem állnak a nemzetek és a tömegek pártján (szerintünk nem is álltak soha). A fajankóknak megengedik ugyan, hogy elitnek nevezzék magukat, ám a legfőbb álelit láthatatlanságba burkolózik. Mára kétségtelenül és jogosan elegünk lett a történelem nagy konspirátoraiból, szürke eminenciásaiból és manipulátoraiból. De csak akkor tehetünk és teszünk ellenük, ha hiszünk a valódi elitben. Ez az álelittel való szembemenetel az elit szükségességének újabb pontja, a nemzet szellemi felemelésének említett igénye mellett.