„Bonchidán mikor nagyvásár volt, ha hétköznapra esett is, a vasárnapján mindig volt tánc. Régebben még napközben is táncoltak ott kint a piacon. Az egész vidékről odagyűlt a fiatalság. A leányok itt ismerkedtek meg a másfalusi legényekkel” – írja Kallós Zoltán, az ismert néprajzkutató, gyűjtő a Tánchagyományok egy mezőségi faluban című cikkében.
A falu majdnem 3000 lelkes, ebből ma 600 magyar. Várkastélyáról híres, melyet a Bánffyak (akik számos államférfit adtak a hazának) építettek a 15. század végén. Rombolásokon és felújításokon ment keresztül, jelenleg meglehetősen vadromantikus állapotban van, azonban már évekkel ezelőtt megindult a kastély újbóli felpezsdítése, élettel való megtöltése. Felújítási munkálatok kezdődtek meg, itt szervezik meg a Bonchidai Kastélyi napokat, koncerteknek, kiállításoknak, egyéb kulturális programoknak ad helyet.
Befogom a hat ökröm a járomba,
Elviszem a búzámat a malomba.
Édes kicsi molnárom, őröld meg a búzámat,
Három éve nem láttam a babámat.
Akkor szép a sűrű erdő mikor zöld,
Mikor minden dalos madár benne költ.
Dalos madár, ejehaj, ne szállj ablakaimra,
Kisangyalom borulj a vállaimra!
Ráborulnék, édes rózsám, nem lehet,
mer' a lányok selyemkendőt viselnek.
Selyemkendő, kék szeme, szemöldöke fekete,
A Jóisten számomra teremtette.
Borsa felől jön egy fekete felhő,
siess kislány, mer' elkap a nagy eső!
Nem sietek, kapok én még szeretőt,
arra kérem a jóságos Teremtőt.
Eredj kislány, eredj, hogy ne lássalak,
mer' én téged már régen meguntalak.
Hogy szerettél, mindig az eszembe jutsz,
Jósagodért fizessen meg a Jézus!
Válaszúti patak mellett van egy fa,
kis gerlice fészket rakott ágára.
Kis gerlice mindig csak azt énekli:
Jaj, de boldog aki egymást szereti.