A szó eredetéről vita folyik a nyelvészek között, abban azonban egyetértés született, hogy a régi táltos hittel kapcsolatos a regös szó. Elképzelhető, hogy még a mongol “jörööl” vagyis áldás szóval is kapcsolatban áll. A szó királyi szórakoztató, vagy együttivó értelemben a középkori oklevelekben is előfordul, de használták rájuk a magyar regus szót is. A 16–18. századig a kalendáriumokban a vízkereszt utáni első hétfőt regelő hétfőnek nevezik, amikor a falusiak nagy mulatozást tartottak. A 16. században Heltai Gáspár erről a fergeteges ünnepről azt írta, hogy olyankor az emberek isznak, tobzódnak, lakoznak, ami szerinte nem isteni, hanem inkább ördögi mulatság.
Regösök beosztása
A múlt századi regösök néha állatneveket is viseltek. A legtöbbjük láncos botot hordott magával, de előfordultak a míves kidolgozású botok is. Kimutatható köztük a hierarchia, vezetőjüket hadnagynak nevezték, akinek tollas csákója és láncos botja volt. A többi regös süvegjükön fölpántlikázott rozmaringágat viseltek. Voltak olyanok, akik közül az egyik a hátán nagy zsákot vitt, hogy legyen miben összegyűjteni az ajándékokat.
Feladatok regösöknek
Anonymus ugyan csacsogásnak nevezte a regösök énekét, mégis abból ismerte meg a magyarok múltjának sok eseményét. Ők voltak, akik megőrizték a hun-magyar származástörténetet, és a királyi udvarban énekelték a régi dicső hadjáratokat. Később a regösök elsődleges feladata megváltozott, udvari szolgálatból a vidéki falvakba szorultak vissza, ahol termékenységvarázslással foglalkoztak. A szó mágikus erejébe vetett hit alapján kívántak szerencsés évkezdést, termékenységet és boldogságot. Úgy hitték, hogy éneküknek köszönhetően a következő évben jó termést takarítanak be a gazdák.