A sellő visszatér

A Széll Kálmán tér régóta esedékes felújítása egyben drasztikus arculatváltozást is hoz a közterület életébe. Eltűntek a gombaépületek, a bódék, és a tér eddigi karakterét meghatározó olyan elemek is, mint a jól ismert óra. Az építési munkálatok kezdetével ugyancsak elszállították az ikonikus Sellő-díszkutat, és eddig nem igazán lehetett tudni, mit hoz számára a jövő.

A Kalefblog utánajárt, mi lesz a Makrisz Agamemnon, görög szobrász, és felesége, Zizi által 1980-ban készített szobor sorsa, mivel sokan aggódtak, hogy az alkotás, melyet készítője egy orosz népmese alapján mintázott meg, végleg eltűnhet az átalakítási munkálatok következtében.

Erről természetesen szó sincs, ahogy azt a felújítással megbízott restaurátorművész, Papp János is elmondta a blognak. A 6,5 méteres, vörösrézből készült szobor, és a kompozícióhoz tartozó, beton csobogók is visszakerülnek a térre, de előtte egy alapos felújításon esnek át.

A díszkút felületét előbb meg kell tisztítani a vízkőtől, a guanótól és a patinától, majd a további szennyeződések elhárítása érdekében kénmájjal (kálium-poliszulfid) kell kezelni, hogy ismét eredeti, sötét tónusában pompázhasson, illetve ne kezdjen újra bezöldülni.

Sajnos a csobogókat képző, nyolc betonkorong közül négy elég rossz állapotban volt, amivel némi fejtörést okoztak a restaurátoroknak. A mozaikkal díszített darabok erősen repedezettek voltak, mert valószínűleg a készítéskor nem hagytak elég időt megkötni a betonnak, mielőtt az elemeket a helyükre emelték volna. Ennek ellenére a szakemberek ezeket is helyre tudták állítani, az úgynevezett betonvarrásos módszerrel.

Papp János azt is elárulta, hogy mivel olyan szoborról van szó, ami egyben szökőkút is, a felújítási munkálatokhoz vízvezeték-szerelő segítségét is igénybe kellett venni. Az új rendszer annak ellenére takarékosabb lesz, hogy magasabbra lövelli a kútból a vizet, mint eddig, mivel keringtetni fogja a folyadékot, és csak időnkét szorul majd utántöltésre.

A jellegzetes bimbóplasztikáiról elhíresült műalkotás azonban nem eredeti helyére kerül vissza, hanem attól valamivel távolabb, a tér Szilágyi Erzsébet fasorhoz közelebbi végén állítják fel újra.