A Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatójának is megduplázódott a bére

A legfrissebb adatok szerint a korábbi 2 milliós fizetés 5 milliósra növekedett a cégnél. A helyettesek sem jártak rosszul.

A közzétett adatokból az is kiderült, hogy a vezérigazgató-helyettesek bére a korábbi 1 millió 750 ezer forintról 3 millió forintra nőtt. A legfrissebb adatokban már szerepel az igazgatók bérezése is (ez a korábbiaknál nem volt így), ebből kiderült, hogy informatikai, a marketing és kommunikációs, a jogi, a biztonsági, valamint a humán igazgató egységesen 2 millió 160 ezer forintot keres.

dfg
Braun elődje, Szentpétery Kálmán tavaly júniusban távozott, összefüggésben az Orbán-Simicska háborúval (Szentpétery mintegy 11 évig volt a Simicska-Töröcskei tulajdonban lévő BÁV Zrt. vezetője). Braun Márton a 2014-es választásokat követően - a kisebb parlament miatt kiszorult az Országgyűlésből, de panaszkodásra azért nincs oka így sem.

Mint ismert, a többségi állami tulajdonban lévő vállalatok vezetőinek bérplafonját még 2015 szeptemberben emelte két és félszeresére a kormány, így a korábbi 2 milliós plafon bruttó 5 milliósra emelkedett. Ez azonban valójában nem a teteje, erre jöhetnek még a pótlékok, mint például az igazgatósági tagságért járó kiegészítések (a jogszabályok szerint nincs akadálya, hogy a csúcsmenedzserek bére ezzel túllépje az ötmilliós plafonon).

Ráadásul - a vonatkozó szabályozás szerint - egy többségi állami tulajdonban álló cég vezetője nyugodtan vállalhat munkát nem állami többségű vállalatnál is. Van erre is bőven példa, ugyanakkor - mivel a többségi tulajdon magán - az adatok nem nyilvánosak, ezzel az állami vezetők jövedelme ezzel átláthatatlanná is válik.

Mint ismert, 2010 előtt (és amíg hivatalban volt után is) a Fidesz hosszú évekig támadta Simor András, akkori jegybankelnököt a 8 milliós fizetése miatt. Aztán teltek az évek, és ahogy egyre több munkanélkül maradt egykori fideszes képviselőt kellett elhelyezni, úgy növekedett is a nyomás a kormányon, hogy a potom kétmilliós fizetésekkel kezdjen valamit.

Az indoklás - mint általában - az volt, hogy csak így lehet megőrízni az állami intézmények csúcspozícióinak versenyképességét. Tudják, ez az indoklás valamiért az oktatásnál, egészségügynél és úgy általában az egész közszféránál valamiért nem szokott elhangozni.