A tömeges bevándorlás "megrengetheti a társadalom alapjait"

Warrick a terrorszervezet hatalomhoz jutását elindító körülményeket elemezve rámutatott, hogy az amerikai külpolitikának is van felelőssége a történtekben, bár Hillary Clinton szereplét igyekezett jóval előnyösebb színben felmutatni, mint az egykori first lady kritikusai.

Szerinte a líbiai helyzet nagyban hajazott a szovjet blokk összeomlására, ám sok olyan körülmény közrejátszott a történet alakulásában, ami végül szerencsétlen végkifejletet eredményezett. A hibás döntésekhez vezető amerikai mentalitást így foglalta össze:

"Másrészt az amerikaiaknak egy egész nemzedéke élt abban a naiv hitben, hogy a fékekre és ellensúlyokra alapozott demokratikus berendezkedés bárhol és mindenhol működőképes."

A beszélgetés során kiemelte, hogy az ISIS még sokáig problémát fog okozni az egész világnak, még akkor is, ha most Szíriában és Irakban katonailag meg is semmisítik őket:

"(A Kalifátus összeomlása) nagyon nagy érvágás lenne nekik, de ha a számokra tekintünk, csak arra, hány katonát képzett ki az Iszlám Állam, akkor látjuk: akárhová mennek is ezek az emberek, a probléma még sokáig velünk fog élni. Tömegeket radikalizált az üzenetük, sejtjeik pedig már most is szét vannak szórva a világban."

Épp ezért tartja károsnak a jelenlegi európai migrációs politikát:

"Egyetlen ország sem engedheti meg magának a tömeges és ellenőrizetlen bevándorlást, amely megrengetheti a társadalom alapjait. Fizikailag és másként is veszélyes."

A titkosszolgálatoktól való információigénylés kapcsán elmondta, a legnehezebb a források megtalálása, ám onnantól kezdve könnyebb dolga van az újságíróknak:

"A CIA-nál sokan vannak, akik úgy érzik, nem derül ki az igazság, s hogy a politikusok nem vesznek tudomást fontos információkról. Ezért azokat elmondják neked. Azt pedig, hogy abból mi titkos és mi írható meg, közlik a beszélgetés során."

Az amerikai elnökválasztási kampány kapcsán oda-oda szúrt a republikánusok elnökjelöltjének, Donald Trumpnak, és élesen kritizálta az általa a mexikói határa tervezett fal koncepcióját, ám azt ő is belátja, hogy valamiféle kontrollt kell gyakorolni a határon való mozgás fölött.

[fb_pages_codes:immigration]

Ha esetleg hatalomra kerül, akkor szerinte az ingatlanmogul nem engedheti meg magának, hogy olyan kérlelhetetlen legyen, mint amilyennek most mutatja magát, hiszen a nagypolitika a kompromisszumok és alkuk világa, amihez üzletemberként nyilván Trumpnak is van érzéke.

A teljes interjú ITT olvasható.