A VMSZ-nek is buli Trianon

Tegnap a VMSZ elnöke is elmondta, miért ünnepnap a békediktátum évfordulója. 

A jelek szerint Szász Jenő és Pásztor István is olvassák az Alfahírt. A Trianon máig élő hatásait taglaló cikkünkben írtuk, hogy a megélhetési magyar politikus típusa a békediktátum nélkül biztosan nem születhetett volna meg. Példaként többek közt a nemzetstratégiai fantomintézet vezetőjét, és a VMSZ elnökét említettük meg. Mindketten vették a lapot, és kijlentették: ünnapként tekintenek június 4-re. 
 
Szász a köztelevízióban, Pásztor a délvidéki Pannon RTV-ben osztotta meg örömteli érzéseit a nyilvánossággal. A VMSZ elnökének trianoni boldogságára a DélHír figyelt fel. 
 
 
„Én nem elsősorban gyásznapként élem meg ezt a június 4-ét, hanem ünnepnapként. Azért élem meg ünnepnapként, mert azt tudta ez a nemzet bizonyítani, ezen belül a vajdasági magyar közösség, hogy akkora életereje volt és van, hogy mindazon, ami az elmúlt 95 évben történt, túl tudtuk tenni magunkat, vívtunk sok csatát, veszítettünk is, de talpon vagyunk és újra folyamatosan azon gondolkodunk, hogy mit kéne tenni annak érdekében, hogy előbbre tudjunk lépni”
 
 - nyilatkozta a politikus. Sajátos gondolatmenetének mentén idén, az örmények elleni vérengzések 100. évfordulóját hajnalig tartó Jereván Parádéval kellett volna megünnepelni, és a holokauszt, vagy a kommunizmus áldozatainak emléknapja is hatalmas buli lehetne, hiszen ezeket a borzalmakat is sokan túlélték, és "bizonyították életerejüket". 
 
Ha a párizsi döntéshozók 95 évvel ezelőtt tudták volna, milyen önfeledt örömmel fogunk emlékezni az ország kétharmadának elcsatolására és a magyarság egyharmadának idegen uralom alá kerülésére, talán megijedtek volna, hiszen eszük ágában sem volt örömet okozni a magyaroknak. Lehet, hogy puszta kitolásból meghagyják nekünk az egész Kárpát-medencét, hogy ne legyen mit ünnepelnünk...