A zene után a tévé is az internetre kerül

A távirányító marad, de az élmény már más csatornán érkezik!

Korábban évtizedekig betonbiztos volt az otthoni szórakoztatás alapja, a földfelszíni sugárzással a rádióhallgatók és a tévénézők millióit szolgálták ki, előbbi egyeduralmát sokáig semmi sem veszélyeztette, míg utóbbi kapcsán a kábelhálózatok és a műholdvevők jelentettek némi felüdülést. Azonban az utóbbi évtizedekben az internet olyan mértékű fejlődést mutatott be, amely nemcsak a számítástechnikára, hanem úgy egészében a teljes elektronikus szórakoztatásra hatással volt.
 
Az internetes világháló elterjedésével kibővültek a lehetőségek, és ez az információáramlás minden formáját forradalmasította. Ezek egy része azonban eleinte a számítógéphez kötötték a felhasználót, elvégre az internet nemrég hódította meg a PC-n kívüli világot, ma már minden „okos”, vagyis a világhálón keresztül szinte már mindenre képes.
 
Az első időkben a streaming, vagyis az egyidejű vagy azonnali adatfolyam elérése a zeneipart változtatta meg. Míg a zenekedvelők évtizedekig voltak kénytelenek megvásárolni különféle adathordozókat, amelyek által kedvenceik dallamaihoz hozzájuthattak, az internet elterjedése már a kezdeti időkben lehetőséget adott arra, hogy nagy választékban, azonnal juthattak a kedvelt muzsikához. A Napster sikere a jogi problémák ellenére is például szolgált, és a sávszélesség folyamatos bővítésével a mozgóképek streamelése is lehetővé vált.
 
A YouTube-ot már nem kell bemutatni, a videómegosztó a web 2.0-s forradalom szerves része. A Google által felvásárolt YT 2006-ban az év találmánya lett a Time magazin szerint, és a benne rejlő lehetőséget nemcsak a felhasználók, de nagyvállalatok is felismerték. Ma már minden magára valamit is adó médiavállalkozásnak van csatornája, amelyen a legfontosabb tartalmakat osztják meg ingyen. A felhasználók ezzel rengeteg tartalomhoz jutnak hozzá szinte bárhol, nem kell azokat már letölteni, akármikor megállítható, újranézhető. Ma már legálisan nézhetők filmek, sorozatok, és már sportesemények élő közvetítése is rendszeres.
 
A videó streaming lehetőséget adott elszakadni a tévétől, annak kínálatától, de ma már a televíziók is egyre inkább fordulnak az új közvetítési lehetőség felé. A sportszeretőknek már nem kell a sportcsatornák műsoraihoz igazodni, mindig lehetőségük adódik kedvenc csapataik mérkőzéseit megtekinteni, függetlenül attól, hogy adja-e azt a tévé. Egy hónapja pedig már a magyar filmszeretők is élvezhetik az egyik legnagyobb internetes videótéka hatalmas film és sorozat választékát, hiszen a Netflix január 6-tól a magyar netezők számára is elérhető.
 
És természetesen a játékipar sem maradhatott ki a lehetőségből. Nem kell hatalmas tárhelyeket elfoglaló játékokat telepíteni a gépünkre, megtehetjük ezt egy regisztráció útján a távolban elhelyezett szerver segítségével. Ráadásul manapság már amúgy is elengedhetetlen a játékokhoz a szélessávú internet, ez a közösségi élmény része lett.
 
Az Xbox is alkalmas arra, hogy játékot vagy akár filmet, zenét streamingeljünk. A konzol és egy Windows10-es operációs rendszerrel ellátott számítógép segítségével könnyedén megtehetjük, hogy a gépre telepített játékkal a hálózat segítségével a konzolon játszunk. Emellett már megannyi appot tölthetünk le Xboxunkra is, amelyek segítségével akár filmeket is streamingelhetünk. A Microsofton kívül természetesen már a nagy rivális Playstation 4 is alkalmas kihasználni a hálózatban rejlő lehetőségeket, de nem kell feltétlenül egy konzol ahhoz, hogy kikerüljük a tévécsatornák szűkös kínálatát vagy a tárhelyünket folyamatosan igénybe vevő letöltési lehetőségeket.
 
 
Természetesen a szórakoztató elektronika óriásai nem maradtak ki a streamelés adta lehetőségekből. Az Apple negyedik generációs eszköze az Apple TV, amely 2009. óta segít közvetíteni egyéb almás eszközeinken található játékokat, zenéket, tartalmakat a tévénkre, és a streamelés mellett lehetőséget ad letöltésre is. A HD minőséget is közvetíteni tudó negyedik generációs eszköz által rengeteg app tölthető le, az App Store mellett azonban megannyi tévécsatorna is kínálja műsorait, iparágak online képviselői sorra indítják tematizált saját csatornáikat. Januártól a Pokerstars is útjára indította saját alkalmazását, amellyel akár éjjel-nappal követhetjük a különböző versenyek alakulását. Zenék és filmek, fizetős és ingyenes tartalmak sora mellett már élő közvetítések is elérhetők a Siri hangfelismerővel ellátott távirányítóval felszerelt minikonzollal. 
 
A témát elemezve megkerülhetetlen a Roku 4 nevű eszköz, amely a feljebb felsorolt lehetőségeken túl rengeteg játék elérését teszi lehetővé, ráadásul az irányító kontrollerként is használható, ráadásul egy jack-dugó által akár fülhallgató is bevethető. Már 3000-hez közelít az elérhető tévécsatornák kínálata, a termék negyedik kiadása pedig nem mellesleg képes 4K-s felbontású videókat is közvetíteni, megfelelő sávszélesség esetén. Természetesen USB-csatlakozással ellátott, és akár microSD-kártya is használható ezen az árát tekintve széles tömegek számára elérhető eszközön. Népszerűségére jellemző, hogy már több csatornát is megalapítása után elsőként a Roku eszközein keresztül lehetett elérni.
 
Az internetes vásárlás egyik úttörője, az Amazon eBook-olvasója után most egy médialejátszóval tör a többi médiaipari nagyvállalat babérjaira. Az Amazon Fire TV a Roku legújabb kiadásához hasonlóan képes akár 4K felbontású filmeket is közvetíteni, emellett rendelkezik saját tárhellyel is, ami ráadásul bővíthető. Emellett nem elhanyagolható, hogy az eszköz maga jóval kisebb, mint a hozzá rendelt távirányító, de ez ma már a kütyük világában talán nem is olyan meglepő.
 
Természetesen a Google nem elégedett meg azzal, hogy gyártott egy hasonló terméket. Az ő médialejátszójuk a Chromecast, amely már simán elfér a zsebben, sőt a tenyérben is. Méretéből adódó hatalmas előnye, hogy bárhová vihetjük magunkkal, és a hálózat adta lehetőségeknek köszönhetően bárhol élvezhetjük a különböző tartalmak egyidejű használatát. És a Google nem akart lemaradni úgy általában sem, ezt bizonyítja, hogy elkészítettek, egy asztali médiaeszközt is, amely a Nexus Player nevet kapta. Természetesen nagyobb méretéből adódóan több lehetőséget is biztosít, így ugyan drágább a Chromecastnél, többet is tud nála. Mindenesetre mindkét eszköz kielégíti a streamelésre vágyók óhajait.