Aggasztó az egészségügy helyzete - így próbált segíteni az ózdi önkormányzat

Szerinte a hátrányos helyzetben lévő településeket fokozottan érinti az orvoshiány, amit érdemben csak kormányzati intézkedésekkel lehet kezelni.
 
Janiczak Dávid elmondta, városi szinten igyekeznek minden segítséget megadni a helyi egészségügynek, így az ózdi kórház eszközvásárlását tavaly 4,5, idén 10 millió forinttal támogatták, emellett mentesítették az iparűzési adó megfizetése alól a háziorvosokat, akiknél ennek köszönhetően több mint 10 millió forint maradt.
 
Ugyanakkor felhívta arra is a figyelmet, hogy sok település ezt nem engedheti meg magának.
 
Ózd polgármestere különösen aggasztónak nevezte az orvoshiányt: a városban a háziorvosok átlagéletkora 57 év, míg a gyermekorvosoké 61. Vannak, akik már most is nyugdíjasként praktizálnak, számuk pedig az utánpótlás hiánya miatt rohamosan nőni fog. Nem beszélve arról – tette hozzá –, hogy egy felnőtt- és két gyermekorvosi körzet jelenleg is betöltetlen, melynek következtében a még dolgozó orvosokra hárul az itt élők ellátása is, amely azonban a megnövekedett betegszám után járó finanszírozásban nem érhető tetten.
 
Janiczak szerint hamarosan súlyos gondokkal fog szembenézni Ózd, ahogyan az ország többi települése is, amelyre megoldást jelenthetne, ha az alapellátás OEP finanszírozását differenciált szorzóval bővítenék. A szorzó mértékének meghatározásánál előnyt élveznének a hátrányos helyzetű települések, amelyeket így nagyobb eséllyel választanák a kezdő háziorvosok.
 
A politikus végezetül hathatós intézkedésre szólította fel a kormányt az egészségügy, és ezen belül is az alapellátás helyzetének javítása érdekében.