Aki Brexitet kér karácsonyra - itt a UKIP új vezetője

Lapunk előzetes értékelésében jelezte, hogy UKIP Farage-szárnya egy modern, a közösségi médiára és a közvetlenebb demokráciára építő, a Trump-kampány, valamint az olasz Öt Csillag Mozgalom által inspirált struktúrával és metódusokkal operáló, széles tömegekhez szóló, az európai szkeptikus alakulatokkal szorosabb viszonyt ápoló tömörülést képzel el, mely sokkal nagyobb hangsúlyt helyez az alulról való építkezésre, és hangsúlyosan támaszkodik a Leave.EU kampány több mint egymillió szavazójára.

Most kiderült, hogy ez lett a szimpatikusabb a tagság számára.

Diana James belépője mindenesetre hangzatosra sikerült: az idén karácsonyi ajándéknak a Brexitet kérem, jelentette ki.

Kérdés, hogy ehhez mit szól a May-kormány, amely egyelőre óvatosan közelít a kilépés kérdéséhez.

Ezzel a frissen megválasztott UKIP-elnök is tisztában lehet, ezért is ígérte meg, hogy sürgetni fogja a kabinetet. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a Konzervatívokra nem lehet rábízni az "igazi" Brexit végrehajtását, sőt véleménye szerint May-ék annak örülnének, ha kilépés soha nem következne be.

Húsvét előtt a brit euszkeptikus politika

Bár az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) véghezvitte a lehetetlent, és kiharcolta a Brexitet, a nyáron úgy tűnt, hogy a politikai alakulatnak azzal a lendülettel sikerül belebuknia a győzelembe. A párt addigi vezetője és EP-képviselője, Nigel Farage bejelentette lemondását, az utódharc pedig teljesen felőrölni látszott a mozgalmat, ami mögül addigi legnagyobb támogatója is kihátrálni látszott.