A fekete kobaltbányászokat érő embertelenségről és zöldre festett brutális piaci összefüggésekről gondolkozik a kormánypárti Pesti Srácok. Nők és gyerekek reménytelen helyzetét ismerteti, akik éhbérért bányásszák az akkumulátorokhoz szükséges alapanyagot. A cikkből megtudható, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaságból származik a világban kitermelt kobalt 72%-a. A bányák jelentős részében az emberek nap, mint nap, egyszerű kézi szerszámokkal, de sokszor a puszta két kezükkel túrják a földet, és szedik ki belőle az értékes anyagokat. A kobalt bányászatnál különösen gyakori az úgynevezett artizán bányászat, olvashatjuk a valóban nyomasztó részleteket. „Artizán, azaz kézműves, mint a pékség, a csoki, a sör meg a szappan… tök jól hangzik, nem? Hát, marhára nem olyan jó, mint ahogy hangzik. Ráadásul nem is csak a technikai módszert jelenti. A »kézműves« bányászok zömmel szerződés nélküli, munkajogokkal nem rendelkező, kiszolgáltatott emberek, akik a bánya tulajdonosától »engedélyt« kapnak, hogy saját szakállukra kaparják a földet, aztán ha kiszednek belőle valamit, akkor azt odaadhatják a tulajdonosnak, aki ezért filléreket fizet nekik. A bányák jelentős része kínai kézben van. De nem mindegyik. Vannak ott nyugati cégek is. És a kínai tulajdonú bányákból sem csak Kínába, meg a kínai mobilokba megy a kobalt. Hanem a nyugati mobilokba, meg a nyugati elektromos autókba is” – sorolja a cikk az igazságtalanságokat.
A legszomorúbb az – olvasható -, hogy a Kongóban bányászott kobaltot többek között gyerekek végzik. Merthogy a gyerekmunka is teljesen bevett dolog az artizán bányászatban. De nők is rengetegen dolgoznak a bányákban. És ha közben nem tudják hova tenni a gyerekeiket, akkor magukkal viszik őket. „És kartondobozokban tárolják. Igen, használhatnánk szebb kifejezéseket, hogy »kartonból készült bölcsőkbe fektetik őket«, de ez az eufémizmus nem fedné a rideg valóságot. És ezek a gyerekek sok esetben már eleve születési rendellenességgel jönnek a világra. Vagy ott, a bányákban betegszenek meg.”
És hogy mi ebből az egészből a tanulság? – tanakodik a lap. Vagy mit kellene tennünk? Nagyon nehéz. Ne használjunk mobiltelefont vagy elektromos autót? Akár ezt is megtehetjük. Megmentjük ezzel a kongói gyerekeket? Majd érkezik a válasz is. „Sajnos nem. Azt azonban mindenképp megtehetjük, hogy nem hiszünk el minden hazugságot, minden jóemberkedést, amit a nagyon liberális politikusok és a médiájuk az arcunkba tol. Hogy megmentjük a boJgót a napelemekkel, meg az elektromos autókkal. Meg ha a cégektől se hisszük el a sok bullshitet, amivel etetnek minket. Hogy ők milyen zöldek, környezettudatosak. Meg hogy mennyire toleránsak mindenkivel szemben. A munkahelyeken kiírják az iroda falára, hogy a fekete életek is számítanak. És már egy teljes Pride-hónapon keresztül ünneplik az LMBTQ-embereket. De valahogy ebben a betűsorban a kongói bányászoknak nincs betűje. Az ő életük mégsem annyira számít.”
A felelősség számbavétele azonban nem teljes a cikkben. A kongói kobaltbányászok rettenetes sorsa miatt nemcsak az EU, a liberális politikusok és médiájuk, nemcsak a környezettudatosságot hazudó és hatalmas profitot realizáló elektromos berendezések intoleráns gyártói nem éreznek szánalmat. A Magyar Nemzetnek „A kobalt köti össze Magyarországot és a Kongói Demokratikus Köztársaságot” című cikkében például diplomáciatörténeti eseménynek minősítette, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság külügyminisztere meglátogatta Szijjártó Pétert Budapesten. Habár a két ország fővárosa légvonalban majd hatezer kilométerre fekszik egymástól, több dolog és közös érdek köti össze őket, mint azt elsőre gondolnánk – fogalmaz a kormánylap. Mi az összekötő kapocs Magyarország és a Kongói Demokratikus Köztársaság között? Az, hogy hazánk gazdaságának gerincoszlopa az elektromos autók gyártása – a világ harmadik legnagyobb akkumulátorgyártói kapacitásával rendelkezünk, de hamarosan az első helyre törünk –, ennek egyik legfőbb alapanyaga pedig a kobalt, aminek több mint hetven százaléka származik az afrikai országból. Szijjártó Péter miniszter azt is elárulta, „a világ jövendőbeli elektromos autóiparának sikere nagy mértékben függ attól, hogy a kobalt kitermelése a Kongói Demokratikus Köztársaságban akadálytalanul és folyamatosan történhessen.”
A Christophe Lutundula Apala Pen’Apalával, a Kongói Demokratikus Köztársaság miniszterelnök-helyettesével és külügyminiszterével folytatott tárgyalásról szóló cikkben azonban egyetlen szó sem esik a kobaltbányász gyerekekről, nőkről. Sokkolóan embertelen sorsuk tehát nem került szóba. Pedig éppenséggel beszélgethettek volna erről is a felek, ha már a kobalt összeköt bennünket. Hiszen más, a kobalthoz nem kapcsolódó emberi-jogi kérdés terítékre került. Például az üldözött keresztényeket segítő Hungary Helps program, vagy az ukrajnai háború miatti élelmezési válság, amely miatt Magyarország a globális felelősségvállalás részeként tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza Ukrajnából. Talán majd legközelebb.
(Címlapkép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közgyűlésén Genfben 2023. május 23-án. MTI/KKM/Borsos Mátyás)